Car/Ty novellák és hírek

Sziasztok! :)

Jó régen hallottatok felőlem... Hát eddig úgy hittem, némi szabadidőm azért lesz, ha csak szünetben is, de lesz. Nos át kellett értékelnem ezt a nézetemet, és rá kellett jönnöm, hogy ha azt akarom, hogy meglegyen a félévem, akkor kőkeményen - mint Edwardék ;) - minden időmet be kell osztanom, ha nem akarok éjszakázni és csúszni a dolgokkal. Rengeteg rajzot kell készítenem, a házikról, és a zh-król nem is beszélve. :S :( Remélem, hogy azok, akik azt mondják, csak az első félév ilyen rossz, igazuk lesz, és következő félévtől már több időm lesz az írásra. :) Mert nagyon hiányzik...

Nos, addig is három pályázó vett részt a kiírt Car/Ty novellapályázaton. Mindegyiküknek nagyon köszönöm, hogy megajándékoztak a történetükkel, és olvashattam végre ebben a párosban pár szösszenetet. :) Remélem tetszett a pályázat, és még egyszer köszönöm nektek! :)
Puszi!


A novellákat visszafele rakom fel, hogy az első kerüljön legelőre. :)

Szóval a harmadik helyezett: Szasza

Lost and Insecure…You found me.

Két napja nem találom Tylert, két napja keresem, kutatom, de semmi. Stefan szerint nem kellett volna úgy elküldenem miután megcsókolt. De mégis mit tehettem volna?! Hiszen sokként ért, főleg mivel aznap ez volt az első sokkoló élmény, ami történt velem. Matt visszatérése teljesen felzaklatott. Azt sem tudom miért jött vissza, ráadásul miért pont most? Nekem ez az egész túl sok, el kell, menjek, csak egy kis időre, de szabadulnom kell MistycFalls városától. Majd lesétáltam a szobámból, hogy beszéljek az anyámmal

• 
  
  Anya? – néztem be a nappaliba.


• 
  
  Itt vagyok. – lépett be a házba.


• 
  
  Pont jókor. – mosolyogtam rá.


• 
  
  Mit szeretnél Caroline? – került ki és a dolgozó szobája felé vette az irányt. – Sietnem kell vissza az őrsre, csak itthon maradt pár papírom.


• 
  
  El szeretnék utazni a hétvégére. – hadartam el gyorsan.


• 
  
  Hogy micsoda? – fordult hátra meglepődve.


• 
  
  Jól hallottad. – húztam ki magam határozottan.


• 
  
  Szó sem lehet róla. – mondta szigorúan és a papírjai között kutatott.


• 
  
  Tudod, hogy nem az engedélyed kértem, csupán közöltem. – kezdtem dühös lenni.


• 
  
  Caroline, ne most. – intett le. – Tyler Lockwood eltűnt, mindenki őt keresi, nem érek rá a te gyermeki hisztijeiddel foglalkozni! – majd faképnél hagyott.


• 
  
  Mindenki Tylert keresi? – rohantam utána.


• 
  
  Igen, eltűnt. Gondolom azt csak észrevetted, hogy nem volt jelen az órákon? – mért végig.


• 
  
  Szerveztek valamiféle kutatóexpedíciót vagy valamit? – kérdeztem szaporán véve a levegőt.


• 
  
  Igen, ma délután átfésüljük az erdőt, már csak ott találhatjuk meg. Reméljük még élve. - tette hozzá halkan és aggódva kiment az ajtón.


• 
  
  Segítenem kell. – azonnal tárcsázni kezdtem Stefánt.


• 
  
  Szia, Caroline. – szólt bele.


• 
  
  Szia, Stefán, hallottál a kutatóexpedícióról? – kérdeztem gyorsan.


• 
  
  Igen, de eszedbe se jusson, hogy te is csatlakozz! – emelte meg a hangját, ami tőle ritka.


• 
  
  De mégis miért? – hitetlenkedtem.


• 
  
  Caroline, teli Hold lesz, Tyler első átváltozása! – magyarázta.


• 
  
  Meg kell találnunk, segítenünk kell neki! – pánikoltam be, erre nem is gondoltam.


• 
  
  Nem! Caroline, ez veszélyes, meg is ölhet minket! Vagy elfelejtetted, hogy mi is ő valójában?


• 
  
  Tyler engem sosem bántana! – csaptam le a telefont könnyes szemekkel.

Akkor is meg fogom találni, még ha nem is akarja! Az erdő felé vettem az irányt és mély levegőt vettem. Az összes szagot magamba szívtam, hátha felismerem Tyler jellegzetes illatát. Mindig ugyanazt a parfümöt használja, Mexx-et. Abból is citrusos változatot, amitől még a nyál is összecsordul a számba, amint megérzem. Bár szerintem már olyan régóta használja azt a löttyöt, hogyha nem fújná be magát, akkor is érezni lehetne rajta. Mintha csak beivódott volna bőrébe, istenem, de szeretem, ha elsétál mellettem. Óh, Caroline, hogy lehetsz ennyire ostoba! Miért kell mindenkit elüldöznöd magad mellől? Kezdted Mattel, aki szerencsétlen nem érti mai napig sem, hogy mit vétett ellened. Most meg az első olyan embert, aki megértett és elviselt, Tylert is. Miközben ezeken járt az agyam folyamatosan mélyeket lélegeztem, hogy minél több oxigénnel töltsem meg a tüdőmet, kiszűrve az összes különböző illatot, szagot. Nem éreztem Tylert, de egy ismerős szagot annál inkább. Fintorogva megfordultam.

• 
  
  Damon. – mosolyogtam rá kedvesen. – Hát te? – néztem körbe jelentőségteljesen.


• 
  
  Anyádnak segítek. – mosolyodott el azon a jellegzetesen vérfagyasztó, ám baromi szexi mosolyával.


• 
  
  Csatlakozom! – sétáltam el mellette ezer wattos vigyorral.


• 
  
  Caroline, figyelmeztetlek, ha bármi módon is az utamban állsz, mikor felnyársalom a kis barátodat, karót kapsz te is. – fogott meg a karomnál és vészjóslóan nézett végig rajtam.


• 
  
  És mondd csak kedves Damon, erről a tervedről Stefan és Elena is tud? – igyekeztem nem mutatni, hogy félek tőle.


• 
  
  Nem. – vágta rá és ismét elmosolyodott.


• 
  
  Tyler nem ártott neked, nem bánthatod! – kezdtem fújtatni a dühtől.


• 
  
  De még árthat. – felelte higgadtan. – Most pedig tűnés haza és sírd tele a párnádat, hogy az ölebednek annyi. – engedett el. – Óh, és Caroline – fordult vissza. – Egy szót se a többieknek. – kacsintott rám és imitálta a karót a szívbe mozdulatokat.


• 
  
  Mindig is tudtam, hogy egy féreg vagy. – vetettem oda neki és elindultam hazafelé.

Pontosabban csak addig, míg szem előtt voltam, amint Damon eltűnt, már fordultam is meg. Tudtam, hogy azokba a cellákba kell mennie Tylernek, hogy ne tudjon randalírozni éjszaka. Arra vettem az irányt, ahogy odaértem megcsapott a citrusos illat. Itt kell lennie, biztos vagyok benne. Lefelé lépkedtem az ódon kőlépcsőkön és figyeltem. Éberen figyeltem, mivel már sötétedett. Az összes cellát végig jártam, de sehol semmi, még csak nyoma sem volt Tylernek. Az illata viszont itt volt az orromban, éreztem, ahogy azt is, hogy a méreg a számban folyamatosan termelődik miatta.

• 
  
  Hol vagy? – szimatoltam a levegőbe idegesen. Egyre jobban közeledett az éjszaka és a Hold is. A fal mentén kezdtem el araszolni és tapogattam a követ, nyirkos volt és hideg. Nagyon hideg, de valahogy nem érdekelt, egy ponton viszont megtorpantam. – Huzat? – suttogtam. A repedéshez guggoltam és tanulmányozni kezdtem. – Egy ajtó. – örömködtem. – Tyler! – kiabáltam. – Tyler gyere ki onnan! Tudom, hogy bent vagy! Azt is tudom, hogy órák óta figyeled, ahogy itt mászkálok és motyogok magamban! - kiabáltam, de semmi válasz nem jött. – Tyler Lockwood! Vonszold ki a valagad onnan! – toporzékoltam.


• 
  
  Menj innen Caroline! – szólalt meg végre.


• 
  
  Tyler, kérlek! – préseltem magam a falhoz.


• 
  
  Nem, Caroline! Menj, innen veszélyes vagyok rád! Tűnj innen! – kiabált, de hallottam, hogy nagyon szaporán veszi a levegőt.


• 
  
  Hadd segítsek! Kérlek! – sírtam el magam.


• 
  
  Fuss! – kiabálta és üvölteni kezdett.

A fájdalmas kiabálás teljesen lebénított. Éreztem, ahogy a lábaim nem mozdulnak pedig minden vámpír érzékem arra ösztökélt, hogy meneküljek. De nem ment. Nem ment, mert az emberi oldalam még erősebb volt. Az az oldalam, amelyik teljesen oda volt Tyler Lockwoodért, aki segített elfogadni magamat, akivel a suli után beszélgettem és szórakoztam. A kapcsolatunk teljesen megváltozott mióta tudunk egymásról. Segítettünk egymásnak, hogy elfogadjuk mivé lettünk, mindeközben megszerettem. Beleszerettem abba az énjébe, amit soha nem engedett meglátni senkinek eddig. Caroline Forbs és Tyler Lockwood, a két leggőgösebb és legmakacsabb ember a suliban egymásba szeretett.

• 
  
  Tyler! – kiabáltam, mivel nem hallottam egy ideje hangokat. – Sajnálom! – csúsztam le a fal mentén és sírni kezdtem. – Sajnálom, hogy elküldtelek! Én.. – szipogtam. – Én csak megijedtem. Tudod ez nem olyan dolog, hogy csak úgy összejövünk és boldogság minden! – magyaráztam. – Mi, mi annyira mások vagyunk! Ezt most nem arra értem, hogy emberileg, mert ha belegondolunk elég kevés emberi maradt mind a kettőnkben, hanem mind a ketten ragadozók vagyunk. – mutogattam hevesen közben. – De szeretlek! Ki merem mondani most már! - töröltem meg az arcom.


• 
  
  Igazán szép beszéd volt, még meg is könnyeztem. – sétált felém Damon.


• 
  
  Tyler nincs itt. – épültem bele a falba.


• 
  
  Mégis mit keresel itt Caroline? – kapta el a nyakam. – Megmondtam, hogy menj haza. – tolt fel a nyakamnál fogva a falra, hogy ne érjen le a lábam a földre.


• 
  
  Damon, nincs itt Tyler. – nyöszörögtem.


• 
  
  Érzem a szagát. – súgta a számba és arrébb hajított.


• 
  
  Hagyd őt! – kiabáltam és meg akartam akadályozni, hogy valahogy bejusson a titkos helyiségbe.


• 
  
  Na, lássuk csak, hogyan is nyílhat ez a rejtett ajtó, nem lehet túl bonyolult, ha a kis barátod rátalált. – vonta fel a szemöldökét és egy kézzel megragadta úgy, hogy nem tudtam moccanni sem. – Még mindig gyenge vagy, ne erőlködj. – szólt rám lesajnálóan miközben kapálóztam.

Damon tovább próbálkozott, míg sikerült neki fogást találni egy résnél és engem arrébb dobva neki kezdett kinyitni az ajtót. Ekkor jött a fekete leves, ugyanis egy hatalmas farkas rontott neki, amint feltárult a szoba. Nagyot sikítva kúsztam a sarokba és remegve figyeltem, ahogy viaskodik Tyler és Damon. Szívem szerint segítettem volna Tylernek, hogy szétszedje Damont, de egy arasznyit sem mertem megmozdulni. A fekete állat felül kerekedett a vámpíron és vészesen közel került ahhoz, hogy meg tudja harapni.

• 
  
  Tyler! – nyertem vissza a hangomat egy másodpercre. A farkas felém fordult és vicsorítani kezdett. A szemeiben viszont láttam Tylert, tudtam, hogy ott van bent. – Tyler, nyugodj meg. – tápászkodtam négykézlábra és remegve megindultam felé. – Kérlek. – torpantam meg mikor nyáltól csorgó pofája közelített felém. – Tudom, hogy megismersz. – nyeltem nagyot. A farkas szaglászni kezdett, de még mindig úgy helyezkedett el Damonon, hogy ne tudjon mozdulni. – Ereszd el őt. – pillantottam Damonra. A farkas újra vicsorogni kezdett és dühtől izzó tekintettel morgott az alatta heverő vámpírra.


• 
  
  Szólj a kutyádnak, hogy szálljon le rólam! – nézett rám dacosan Damon.


• 
  
  Ha nem vigyázol, még arra kérem, hogy harapja ketté azt az öntelt képed! – sziszegtem rá.

Tyler lassan leszállt Damonról, de a szemét nem vette le róla. Nem bízott benne, ahogy én sem. Úgy tűnt megnyugodhatunk Tyler visszahúzódott a rejtett szobába és a láncokra bökött a fejével. Értettem a célzást és felé siettem. Láttam, ahogy viaskodik magával és egy-egy morgást elnyomott, de hagyta, hogy a láncokat hozzá erősítsem. Végig szántottam a bundáján az ujjaimmal. Selymes volt a szőre és puha. Mikor végeztem a láncokkal hátrébb léptem és ő elengedte magát. A szeme elködösült és vérben forgott, azonnal felém rontott, de a láncok nem engedték a közelembe. Amint hátráltam kifelé Damonba ütköztem.

• 
  
  Szép húzás volt csinibaba. – veregetett vállon. – Végül te segítesz eltenni láb alól. – forgatott a kezében egy ezüst tőrt.


• 
  
  Nem teheted! – kaptam el a karját. – Ő is megkímélte a te életedet! – próbáltam harcolni vele.


• 
  
  Kotródj Caroline! – ragadta meg az arcom. – Most pedig hagyod, hogy megöljem a farkast, szépen leülsz a sarokba és végig nézed. – motyogta, mire bólintottam egyet. A testemet nem tudtam irányítani, csak tettem, amire utasított. A gyomrom görcsbe rándult és alig kaptam levegőt, a könnyeim ömleni kezdtek. A könnyfátyolon át figyeltem, ahogy a láncra vert Tyler viaskodik az életéért, majd egy fájdalmas vonyítás és elterül a földön. Az igézet megszűnt, a testem újra engedelmeskedett nekem. Felpattantam és villámgyorsan felfutottam, hogy törjek egy faágat és már ott is voltam újra Damonnal szemben.
  

• 
  
  Ezt nem úszod meg. – szűrtem a fogaim között és szabadjára engedtem a vámpírt. Damon annyira meglepődött, hogy nem is tudott védekezni a karóm ellen, már a földön feküdt, véresen. – Szemet-szemért! – kiabáltam vele és ott hagytam. – Tyler! – roskadtam a földre mellé. Már nem volt farkas alakban, ember volt ismét. A tőrt kihúztam a testéből és befogtam a sebet. – Nem halhatsz meg, hallod! – nyeltem nagyokat a vér látványára és szagára.


• 
  
  Caroline, sajnálom. – pihegte.


• 
  
  Te még élsz? – zokogtam fel. – Megmentelek, kórházba viszlek. – hadartam és alá nyúltam, hogy felvegyem.


• 
  
  Én is szeretlek. – szólalt meg váratlanul és nagyon halkan.


• 
  
  Lockwood, nehogy elkezdj itt nekem búcsúzkodni, nem fogsz meghalni, érted? – szorítottam magamhoz.


• 
  
  Óh, dehogyisnem. – jött a válasz a hátam mögül és felkapott a földről Damon. – Kicsi Caroline, még mindig nem tudsz célozni, a szívembe aranyom, a szívembe. – tartotta a szívemhez a karót. – De majd most megmutatom neked. – azzal éreztem, ahogy áthasít rajta a fa és megával ránt egy érzés a mélybe. Nem kaptam levegőt, az erőm elhagyott és a földre omlottam. Az utolsó, amit még láttam, hogy Tyler kezei keresik az enyémeket, felé nyújtóztam utolsó erőmmel és összefontuk ujjainkat.

~~~

Elena

• 
  
  Caroline! – szaladtam le a lépcsőn. Nagy meglepődésemre Damonnal találtam magam szemben. – Mi történt? Hol van Caroline? – hadartam és próbáltam átnézni a vállai felett.


• 
  
  Halott. – mondta már Stefanhoz fordulva.


• 
  
  Micsoda? – gyűltek könnyek a szembe – és Tyler? – kérdeztem remegve, Stefanhoz dőlve.


• 
  
  Ő is. – felelte egyszerűen és a kabátját még jobban összehúzta.


• 
  
  Mitől vagy véres Damon? – kérdezte Stefan. – Mégis mit tettél? – lökte arrébb.


• 
  
  Csak amit már réges-régen meg kellett volna tennünk. – jött utánunk nyugodtan.


• 
  
  Megölted őket? – szakadt fel belőlem a dühös kérdés.


• 
  
  Figyelj Elena. – kezdett a kábító szövegébe, amivel mindig kihúzza magát mindenből. De most nem! Leguggoltam barátnőm testéhez és végig simítottam az élettelen arcán. Megölte, mindig ok nélkül megölte őket. A dühöm egyre nagyobb lett, ahogy hallottam a háttérben veszekedni a két testvért. Stefan rettentő mérges volt a bátyjára, de ez csillapította az én haragomat. A tekintetem lassan végig haladt Caroline és Tyler testén is, mind a ketten halottak voltak. Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni, mikor megpillantottam az egybe fonódott ujjaikat. Szerették egymást, még a vak is látta. De Damon nem adott egy fikarcnyi esélyt sem arra, hogy boldogok legyenek. Ebben a pillanatban megütötte a fülemet egy mondat.


• 
  
  Caroline-nal csak a baj volt. Senkinek nem fog hiányozni. – mondta cinikusan Damon, miközben szerelmem számon kérte. – Különben is, csapnivaló vámpír volt, még célozni sem tudott. – nevetett fel.

Kihúztam Caroline szívéből a karót és gépiesen felálltam. Pár lépéssel megközelítettem Damont és lendítettem a karomat. – De én tudok! – mártottam a szívébe a karót. Meglepődött, szemei tágra nyíltak és arca fájdalmas grimaszba torzult. – Szerették egymást. – suttogtam és elengedtem a fegyverem, hogy Damon testével együtt zuhanjon a földre. – Csupán ennyi volt a bűnük. – fejeztem be a mondatot és felzokogtam.

Azon az estén három élet ért véget. De én csak kettőért sírtam napok óta. Két olyan barátot veszítettem el, akiknek esélyük sem volt megtapasztalni, hogy milyen is lehet boldogságban élni, együtt. Caroline Forbs és Tyler Lockwood sírja egymás mellet fekszik, egybefonódó táblákkal, melyek jelképezik, hogy útjuk most már örökké összefonódott. Olyan ez, mint a Rómeó és Júlia, de nekik még annyi boldogság sem járt ki.