Újdonságok



Sziasztok! Ha találtok valami hibát a sablonban, a bejegyzésekben, kérlek írjátok meg nekem akár kritikában, akár e-mailben, hogy kijavíthassam. Régebbi bejegyzésekben is! Összegeztem a történetek címkéit, amit oldalt megtaláltok. :)
Közvélemény kutatás az új történetről oldalt. :)
(2012.08.19.)

Banner

Generate your flash banner free online


A menthető bannerem oldalt kicsit lejjebb megtaláljátok. :)

2009. augusztus 12., szerda

Prológus - A sorsdöntő találkozás


LASSAN TÍZ ÉVE annak, hogy eljöttem, s „fellázadtam” Carlisle önmegtartóztató életvitele ellen. Úgy éreztem korlátozni, megtartóztatni akarja azt a szörnyet, ami valójában vagyok. Vagy… talán nem is azt az énemet, hanem az emberi, fiatalkori lázadót, ami még maradt belőle. Nem bírtam. Az emlékek most újult erővel törtek fel agyamban, de nem tudtam, nem akartam velük foglalkozni. Most vadászok… ragadozó vagyok, orromban a zsákmányaim hívogató szagával. Szag, nem illat, hisz ilyen emberekre mást nem tudtam mondani.

Gyilkosok, akik minden megbánás, lelkiismeret-furdalás nélkül, ártatlan társaikat küldik a halálba. Persze én sem voltam jobb náluk. Sőt! Mindközül én voltam a legrosszabb s a legveszélyesebb. Gyorsaságommal, felmérhetetlen erőmmel, különleges képességemmel a tápláléklánc csúcsán én foglaltam el az első helyet. Minden érzékem, minden porcikám a vadászatra teremtetett, amit most én ki is használtam. Égette torkomat a naiv ember vérének szaga, testem megfeszült, ahogy könnyedén futottam, hogy rájuk találjak, számban a méreg felfrissülve várta, mikor áraszthatja el újabb áldozatom testét. Tudtam, milyen szörnyeteg lakozik bennem, ami ellen küzdöttem is még újszülöttként. De ez most nem tudott megállítani. Hallottam minden gondolatot, ami átfutott gyilkos agyukon, kihallottam belőle a szokásos kedvet, amikor elképzelték, hogyan fognak végezni a következő ártatlan emberrel. Egy sebezhető nővel.

Követtem őket, másodpercek alatt rátaláltam nyomaikra, amiket akaratlanul ejtettek számomra. S minél közelebb értem, annál nehezebben tudtam elfojtani a bennem lakozó gyilkost. Csakis azokra támadtam, akik „kiérdemelték”, akik soha nem fognak hiányozni ennek a romlott társadalomnak. Most viszont hirtelen megtorpantam az éj sötétjében. A bűnözők szaga keveredett áldozatuk illatával. Ezen még nem lepődtem meg, de amikor mély levegőt vettem az illat kitisztult a fejemben. Soha nem éreztem még ennyire édeset, ami így csalogatta volna vámpír érzékeimet. A szörnyeteg újult erővel tört felszínre, s támogatta ma esti öldöklésemet – mintha máskor nem tette volna. Izmaim – annak ellenére, hogy álltam -, ugrásra készen megfeszültek, a szomjúság elemi erővel tört rám, s tűzként égette a torkomat, miközben én azon próbáltam gondolkodni milyen emberi lénynek lehet ilyen különleges vére. Elképzeltem, ahogyan megharapom, s megízlelem testének vérét. Nem tétováztam tovább, a fájdalom s az öröm hangjai elárasztották fülemet, a gondolatokról nem is beszélve. Nekiindultam abba az irányba, amerről az illat édesgetett és a hangok jöttek.

Gondolkodásomnak s pár perci elmélázásomnak meglett a következménye. Mire odaértem az elhagyatott, seattle-i sikátor végére a nő már halott volt. Éreztem friss vérének illatát, ahogyan felém szállt, s hívogatott. A három iszákos férfi nevetve, s kiabálva ütögették egymás vállát, hahotáztak valamin, amit tőlük nem láttam. Félkört alkotva egymást támogatva imbolyogtak, s fejük lefele dőlt, ahogy a földet nézték. Egész testemet átjárta a düh s egyben a szomjúság. Másodpercek alatt a hátuk mögött teremtem, azt akartam forduljanak meg, s nézzenek gyilkosuk szemébe. Egy vámpír szomjúságtól fekete, vöröses csillogású szemeibe, s ijedjenek meg. Látni akartam, ahogy arcukat elönti a tehetetlen félelem. Az egyikkel azonnal végeztem, nagy puffanással, élettelenül dőlt el, mire a másik kettő először megilletődve nézett társukra. Azt hitték csak az alkoholtól feküdt ki, s ezen is röhögtek egyet. Aztán megfordulva megpillantottak engem. A hold ezüstösen ragyogott le, szájukról azonnal lefagyott a mosoly, hangjuk tüdejükben rekedt. Mámoros gondolataik sikítottak felém, hogy ne öljem meg őket. Rajtuk keresztül láttam saját magamat is. Félelmetes voltam, egy igazi ragadozó, aki becserkészve élvezi zsákmánya jajveszékelését. Bepánikoltak, futásnak akartak eredni, de csak az egyik tudott kicsúszni ujjaim közül. Kettőt elintéztem, a vágy, hogy megízleljem vérüket egyre erősebb volt bennem. A harmadik férfi botladozva futott az utcán, kétségbeesve menekült előlem, pedig még üldözőbe sem vettem. Nem tartana sokáig. Aztán figyelmem hirtelen másra összpontosult, mikor megláttam mit – vagyis inkább kit – állt körül a három férfi. A nő halott teste mellett egy kislány sírdogált. Csapzott, hosszú, barna haja eltakarta arcát, csak hallottam pityergését. Lemerevedtem ettől a látványtól. Az oly édes illat, ami keveredett a gyilkosok szagával most elárasztotta orrlyukaimat.


Ez a pici embergyerek… neki van olyan különleges… a legédesebb vére a világon. A kislány felnézett rám – hatalmas, csokoládébarna szemeit belefúrta az enyéimbe. Minden gondolatom, hogy az ő vérét meg kell ízlelnem, egyszeriben elpárolgott. Testem még ugyanolyan állapotban volt, de agyam már elzárkózott ettől a képtől. A gyermek szemeiben semmi nyoma nem volt a félelemnek, pedig még csak hét éves lehetett. Ügyetlenül felállt anyja mellől, s elindult felém. Kis kezeit felém nyújtotta. Azonnal hátráltam egy lépést. Mi járhat most a fejében, amiért hozzám akar érni? Megpróbáltam olvasni a gondolataiban, de… de nem tudtam. Ettől megint ledermedten. Eddig minden ember fejébe beleláttam, szinte nyitott könyvek voltak számomra. Most meg, mintha falba ütköznék. Semmit… az ég világon semmit sem hallottam. A kislány megállt.

- Mi vagy te? – kérdezte gyermeki éleslátásával. Nem tudtam mit mondani. Egy gyilkos? Egy vámpír, mint a mesékben? Így is elég volt számára a sokk, ami anyja halálával köszöntött rá, nem akartam még inkább megijeszteni. Szemeit megtörölte kis ökleivel, hogy könnyei ne akadályozzák szemlélődésében. Egyszerre csak az egyiket, mintha attól félne, hogy mire kinyitja szemeit, eltűnök. Az ő szemében nem voltam szörnyeteg, csak egy megmentő. Aki megmentette őt a három férfitól. Nem tudtam elhinni, hogy ő nem látja veszélyes énemet, ami bármelyik pillanatban megadva magát belsőjének… rátámad. Alaposan megnézte arcomat, talán, hogy mindörökre belevésse emlékezetébe, ami úgysem lehetséges. Az emberi emlékek egy idő után elhalványulnak. Remélem az övéi is. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy rémálmai rólam szóljanak. Egy igazságot szolgáltató gyilkos, aki Istent játszva elintézte a többi gyilkost. Ironikus…

A kislány látványa, s a gondolataim elterelték figyelmem, miért is vagyok itt, és mit is csinálok. Most egyszeriben olyan messzinek tűnt az öldöklés, olyan elképzelhetetlennek. Pedig a testem másról árulkodott. Az akaratom vaskapuba akarta zárni gyilkos énemet, hogy még véletlenül se bántsam ezt az ártatlan gyermeket. Csak most kezdtem el figyelni a környezetemre, hogy pár mérföldre sokkal fontosabb, s veszélyesebb gondolatok cikáznak a fejekben. Szimatolni kezdtem a levegőben, s elfintorodtam.

- Kutyák… - jegyeztem meg halkan morogva magamnak. Tovább figyeltem miről beszélnek. Feltámadt bennem a védelmező. Visszanéztem az előttem álldogáló pöttöm lányra. Nem hagyhatom itt, egyedül, védtelenül kiszolgálgatva nekik. Hisz még csak hét éves. Most már az sem érdekelt, mennyire égeti torkomat az illata. Bosszantott, hogy nem látok bele a fejébe, nem tudom, mire gondolhat most. Vajon mit csinálok vele? De, ahogy ránéztem, még mindig ugyanolyan nyugodt volt – már amennyire lehetett anyja elvesztése mellett -, egy vámpír előtt. Hallottam a gondolatokat, és megnyugodtam. Nem akarták bántani a kislányt, csak is rám vadásztak. Én voltam ma esti prédájuk.

Egy pillanatig még néztem a csokoládébarna szemeket, majd megfordultam. A kislány hangja meggyötört volt, szívszaggató. Visszafordítottam fejemet.

- Ne menj el! – kérlelt, s megint megindult felém, szemeiből könnyek buggyantak ki. Őszintén megmondom… megijedtem. A gyermekből áradó melegség, feltétlen bizalom, hogy nem bántom, egyszerűen megijesztett. Nem akartam bántani annak ellenére, hogy a bennem lévő szörny – amit megpróbáltam elfojtani most -, tombolt érte. Tombolt a halálért, a véréért. Nem! Nem fogom hagyni, hogy bántsam. Elfordítottam róla szememet, és eltűntem. Csillapítanom kell a szörnyeteget, a szomjúságot, ami belülről égeti testemet. És akkor eszembe jutott a harmadik férfi. Teljesen megfeledkeztem róla, annyira lekötött a kislány. Meg kell ölnöm, nem hagyhatom futni a nyomorultat. Az utolsó gyilkosságom. Határoztam el magamban akkor és ott. Hisz, ha sikerült a gyermeket nem bántanom – noha még mindig az orromban érzem édes illatát -, akkor nem lehetek olyan rettenetes, nem lehet túl késő változtatni az életemen. Azonban mielőtt még változtatnék, el kell intéznem a férfit. Nem hagyhatok magam mögött nyomokat… szemtanút.

16 megjegyzés:

Névtelen írta...

jajj annyira jooo!!!!!!!:D:D:D:Degyszeruen imadom,nagyon szupii!!!folytasd minel hamarabb es minel tobb fejivel!!puszii,evelyn!!

Freeb írta...

Köszönöm szépen! :)

Névtelen írta...

Ez a kislány most a Bella akar lenni vagy csak egy sima kislány ? xD Am. tök szupii! Folytasd hamar... (L) köszii

Rose C. Saralyn írta...

Ha jól értem, a kislány Bella...

Érdekes, nagyon érdekes... Elfogom olvasni, az biztos..

Sajnálom, hogy csak most kezdtem bele, de most találtam rá. Remélem, te is elolvasod az én történetemet, az nem fanfiction...

Elgondolkodtatott a történet, nagyon tetszik.

Helga írta...

Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy ezzel a "bevezetővel" fel keltetted az érdeklődésemet... nem is kicsit. a vadászatot, az Edwardban kavargó érzéseket, a benne lakozó szörny vérszomját nagyon jól leírtad. szite magam előtt láttam a 7 éves kis Bellát, ahogy könyörög a "gyilkos" Edwardnak, hogy ne menjen el. Elérted, hogy ez a szívszaggató jelenet az orrom előtt játszódjon le és ezért nagyon hálás vagyok. szeretem az efféle "mozizást":D
sajnálom szegény Bella anyját, és persze őt is, hogy ilyen csöpp korában szembesülnie kellett a borzalmakkal. ezek után az apjánál marad? akkor gyakorlatilag Forksban fog felnőni?
nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, úgyhogy megyek is tovább gyorsan:D most nekem jó, nem kell várni, amíg emgjön az új fejezet, hiszen már itt is van:D
örülök, hogy megmutatták ezt a történetet, eddig tetszik:)

Freeb írta...

Névtelen: A kislány, Bella igen. Csak még hét évesen. :)

Sister: Igen, jól érted. :) Én pedig sajnálom, hogy csak most válaszoltam... :$ Hát köszönöm.

Helga: Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésed! :) Óh, örülök, hogy ezt írtad! Én mindig úgy próbálok írni, hogy magam is el tudjam képzelni a jelenetet... :) Néha sikerül átadnom az olvasóknak i. :))) Az apukája sincs már, árva lett Bella. Örülök, hogy tetszik. Köszi, hogy írtál! :))

Rékaa. írta...

Hát.. nem is tudom mit mondjak.. inkább mit írjak :$ :D
A történet hívogat: -Olvass el! Olvass el! :D
És ez... nem jutok szóhoz... nagyon kreatív vagy és élénk fantáziával bírsz!
Csak így tovább! (:
Rékaa.

Névtelen írta...

Másodjára olvastam, és ugyanúgy imádtam. Én is azt tudom mondani, hogy teljesen előttem volt képileg az egész, és imádom, ha egy történet ilyen szinten jó. :) Mert a tied bizony az. :D Szóval, grat. Én meg olvasok tovább, hogy minél előbb beérjem a többieket. :)
Üdv.: ewoO

Freeb írta...

Réka: Szia! :) Váó, tényleg? :))) Jól esik, hogy ezt mondod! :) Köszönöm! Igyekszem. ;)

ewoO: Nem fogod elhinni, de most nagyon meghatódtam. Épp ma gondolkodtam el ezen az egész kritika dolgon, hogy mennyit kapok, és stb... És most ez a vélemény nagyon jól esett. Köszönöm, hogy mindegyik fejihez írsz! Megvárnak, itt van a blogon. :))) Üdv!

Névtelen írta...

Örülök, hogy örömöet szerezhettem, ez a minimum, ha már írtál egy ilyen jó ficet. :D És igen, tudom én, hogy megvárnak a fejik, csak hát olyan jó lenne már a többiekkel együtt izgulni, hogy mi lesz a következő fejezetben. :P
Üdv.: ewoO

Hamzai Gabi írta...

A végzetes találkozás bevezetőjét és a prológust letörölted? Nem jelenik meg az oldalon. Szeretném elolvasni ha lehetséges. Kíváncsi vagyok. Gabi

Freeb írta...

EwoO: Köszönöm! Hát most már hamarosan beéred őket. ;) Főleg, ha majd így haladsz, ahogy eddig. :) üdv!

Gabi: Szia! Nem, dehogy töröltem... A betűk színivel van gond, megyek és átállítom. Ne haragudj, hogy csak most, eddig nem volt időm. Jó olvasást majd hozzá! :) És köszi, hogy szóltál!

Névtelen írta...

Hát, most elég sok kiesett, mert alig voltam gépnél, amikor voltam, akkor meg Spirit-et olvastam. :$ Na, de most! Most haladni fogok, úgy döntöttem! :D
Üdv.: ewoO

Freeb írta...

Hihi, hát igen, Blisst ha akarnám sem tudnám túlszárnyalni! :D Szóval megértelek. ;) Hajrá! :) Sziaaa!

Névtelen írta...

Jaj, nem azért.. :) Csak mivel ott már ugyanott tartok, mint a többiek, meg több dolgot is olvasok tőle, és előbb azt olvastam el. Itt meg még úgyis le vagyok maradva.. Meg ugyanúgy olvastam volna itt is, csak amire Spiritnél végeztem, már jönnöm kellett a géptől. :/
Üdv.: ewoO

Freeb írta...

Nyugi, nem kell magyarázkodni vagy ilyesmi. :) Én is olvasom őt, és imádom az írásait. Én mindig mondtam is, hogy nem is értem engem miért olvasnak. :D:D:D Jó, abbahagytam, örülök, hogy van ekkora olvasótáborom. :) Mert nagyon szeretlek titeket. :) Hát igen, sokáig tart azért az olvasás, tudom, régebben nagoyn sokat olvastam, már azt se tudtam, miben mi volt, mert annyi fic volt. :D Amibe belenéztem... :D Sziaa! :)

Megjegyzés küldése

 

blogger templates | Make Money Online