Első novella

Itt a győztes novella Noémi tollából. :) Ehhez is jó olvasást kívánok. :)
Gratulálok, és köszönöm a novellákat! :)

Ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=EtD8prESXYs

Ha te tudnád…

Ha te tudnád, amit én,
ki babája vagyok én.
Ha te tudnád, amit én, te is sírnál, nem csak én.
Mert te is sírnál, nem csak én, keservesebben, mint én…

- … ha te tudnád... – Caroline dúdolni kezdte a dallamot, egy hangszínnel lejjebb folytatatta -… ha te tudnád, amit én. – A végén már csak suttogta.

Mielőtt, a hívó kinyomta volna, felvette és csilingelve köszöntötte fel Elenát.

- Boldog Születésnapot!

- Azt mondtad, hogy nem lesz buli – esett egyből a torkának.

Caroline érezte, hogy Elena nincs éppen a legjobb formában, a Klausos ügy óta a dolgok kezdtek újra lelassulni. Egy kívülálló azt gondolná, hogy minden rendben is van, néhány tini, akik élvezik az életet. S bár Elenát a sors nem csak egyszer verte, mégis a depresszió közeli állapotból már kikecmergett. Elveszette a mostoha szüleit és a szüleit, most pedig a nagynénjét, aki egyben a gyámja volt, de, amit kívülállók nem tudnak, hogy a szerelmét is. A nyári szünetet azzal töltötte, hogy a nyomára bukkanjon, persze eredménytelenül.

Caroline érezte, hogy Elenának szüksége van a boldogságra egy szülinapi parti formájában.

- Milyen buli? – tette a tudatlant hamis mosolyával eper ízű ajkai szélét.

- Az a buli, amit a hátam mögött szervezel. Megkértelek, hogy ne csinálj nagy felhajtást. Jó, oké belegyeztem egy, hogy szervezhetsz partit, de csak azokat hívhattad volna meg, akik a barátaink. Vagy legalábbis ismerem.

Összeszalad szőke szemöldöke. A listán szereplő személyek, mind a barátaik voltak és Elenának ismernie kellett volna mindet. Ekkor esett le neki, hogy Elena tud arról, hogy nem családi tíz személyes összejövetelt rendezett.

- Ki árulkodott? – harag bujkált szavaiban és szinte ölni tudott volna szemeivel, melyek egy pillanatra el is feketedtek.

Még mindig nem tudta megszokni, hogy ilyenre képes. Eddig egy labilis, sekélyes szőke csitri volt, most pedig egy labilis, sekélyes szőke vámpír.

- Egy állítólagos Amy Simmons tíz perce küldött egy SMS-t. Megköszönte, hogy meghívtam a születésnapi partimra. Azt se tudom ki ő, Caroline!

Kívülről fújta a listát, de Amy Simmons nem rémlett neki, így kézbe kapta és átfutott rajta, másodszori átfésülésre találta meg, a nevet, amely mellett egy X szerepelt, miszerint nem kell meghívni. Több ilyen is volt, de nyilván csak ő neki borítékolt el mégis egy virtuális meghívót, vagy valaki más szólt neki, pedig Caroline az emailekbe direkt kikötötte, hogy ne szóljanak másoknak. Mégis ki lett volna az, aki packázni mer vele?

- Nem igaz! Ismered Amy –t. Együtt járunk vele kémiára, alacsony, mint egy kerti-törpe és roppant idegesítő, amikor orrhangon flörtöl az előttünk ülő fiúkkal. Barna a haja, de olyan, mintha sárga cérnákat varratott volna bele…

- Nem kedveled, mégis meghívtad? Kik lehetnek... – szakította félbe mondandóját

- Damont is meghívtam – mondta közönyös hangon.

Mély csönd ült közéjük. Stefan felszívódása után, Elena folyton Damonnal volt, annak ellenére, hogy megcsókolta, elég rizikós egy téma s Caroline már megbánta, hogy szóba hozta.

- Nem fogok mosolyogni, mint, ha minden rendben lenne.

- Nem kell – azt akarta mondani, hogy az emberek nem is várják el tőle, hogy Jenna halála után boldog legyen mindig, de rájött ez még rosszabb, mint a Damonos. - Ez a te szülinapod.

- Akkor este…

- Igen, Damonnál fél tíz kor. Ha akarsz, késhetsz, úgy elegánsabb az érkezés.

Elena nem mondott erre semmit, csak:

- Köszönöm – és letette.

Caroline nem mondta, ki, hogy nincs mit, mert tudta, hogy van. Nagyszerű barátnő, elégedett volt magával, még, ha az ő háza táján is van mit söprögetni. Akaratlanul is Tylerre gondolt, a kapcsolatuk olyan bonyolult, mint a Van der Waals-egyenlet.

Eléggé jóban lettek a nyáron s bár barátjának mondja, tudja, hogy többet akar. Lehet, hogy csak a vámpír kiszámíthatatlan atomjai vágyakoznak az endorfinra és ezért, van, hogy ha találkoznak még a kislábujja is bizsereg az érintéséért, de ezzel magyarázza, meg érzéseit.

- Mattel, azért nem jött össze, mert vámpír vagyok – sóhajtott egyet, majd nekidőlt a gardróbja ajtajának. – Tylerrel azért nem fog, mert vérfarkas.

–™˜—

- Hé! Matt! – intett kezével, de a fiú csak hátra fordult és besétált a konyhába, meg se játszva, hogy nem vette észre.

Caroline csak rendelni akart magának gyömbért, mert a parti kellékek hordozgatásába kifáradt s inkább ráhagyta, a többiekre. Tyler nem rég felhívta, hogy találkozzanak és ebédeljenek meg a Grillben, ám Caroline előbb érkezett és gyömbérre szomjazott, bár egy kis vér is jól esne. Jegyezte meg magában, mint egy mellékesen.

- Halló! Régóta vársz?

Mint egy végszóra megérkező bundás lovag, lépett be a perifériájába Tyler.

- Rád nem, de a méltóságomra igen – morgolódott, mert elege volt abból, hogy Matt kerüli, Tyler pedig olyan jól nézz ki, mint aki most lépett ki a smink asztal mögül.

- Matt?

- Meddig fog úgy tenni, mintha nem látna? Tudom, hogy elrontottam, de…

- Nem a te hibád volt – kelt egyből a védelmére.

- De igen, vámpír vagyok – lehalkította hangját, de nem kétség felelőtlen volt ezt így kimondani ilyen sok ember közt.

- Én meg farkas – bólintott.

Caroline félre billentette a fejét és kérdőn bámult csoki szemeibe.

- Mit akarsz ezzel mondani?

Tyler közelebb hajolt, mikor megszólalt a lehelete, simogatta az arcát. Mentolos íz keveredett egy cseppnyi mámorral.

- Azt, hogy nem kifogás, – mélyen a lány szemeibe nézett. – barátok vagyunk annak ellenére, hogy te szárazra szívhatnál, én pedig egyetlen harapásommal a túlvilágra küldhetlek.

Caroline egy hatalmasat nyelt, amit Tyler mosollyal jutalmazott. Pedig a lány maga sem tudta eldönteni, hogy a hallottak miatt van ez, vagy az vér említésére. Milyen lehet Tyler vére? Olyan puha a bőre a nyakán, mint amilyennek látszik? Kérdések áradata mosta el az elméje racionalitását.

- Mit kértek? – Jeremy rángatta vissza a valóságba.

Nem mosolygott, de Caroline látta rajta, hogy nem osztozik Matt haragjával. Különösebben csak azzal lehet baja, hogy át kellett vennie helyét barátjától.

- Gyömbért? – kérdezte Tyler a lánytól.

- Igen, az jól esne.

Meg egy kis vér. Gondolta Tyler, ahogy végig mérte a lányt észrevette, hogy régen táplálkozhatott már. Szemei karikásak voltak a bőre se tűnt olyan frissnek, csillogónak, a kedve is ramaty volt.

- Akkor csak egy gyömbér lesz. Kösz – adta le a rendelést.

Miután Jeremy elment. Caroline rátért a lényegre.

- Megkaptad az e-mailem?

- Miszerint?

- Buli, ma, Damonnál, fél tízkor.

- Ja, hogy azt?

Nem folytatta.

- Szóval? – nyaggatta a lány. – Eljössz?

- Kihagyni Elena Gilbert híres szülinapi partját? – grimaszolva folytatta. - Lehetetlen.

- Most miért? – csattant fel. – Lesz zene, tánc, pia és emberek, minden, amit hanyagoltunk az elmúlt időben. Szórakozzunk végre. Temetésről temetésre jártunk egész nyáron, csak fekete ruháim vannak. Na, jó egyesek talán az alkoholt nem hanyagolták – célzón pillantott rá.

Tyler frappánsan akart válaszolni, de a lány nem hagyta.

- Fogd be és legyél ott.

Caroline metsző pillantásának ellenállva bólintott és elővette mobilját.

- Rendben. Akkor átszervezem az estém.

Értetlenül bámult rá.

- Mert terveztél valamit?

- Csak van egy lány – vonta meg a vállát közönyösen. – Látod, az embereket se kerültem!

- Randizol? – kérdezte inkább kétségbe esetten, mint vádlón.

A fiú elküldte az SMS-t és újra Caroline égkék szemeibe mélyedt.

- Ő… azt hiszem, igen – elég kényes egy lánynak a szükségleteiről beszélnie, de ő Caroline, annyira szemérmes, mint egy darab kő. – Tudod, van egy ilyen farkasos dolog… Kell egy kis szórakozás.

- Tudom – bólintott és szőke tincsek az arcába szaladtak. – Vágy, tűz, szenvedély. Ez olyan vámpíros is. Az érzelmeink felerősödnek és… - elmosolyodott. -… régen se voltam valami érzelmileg stabil.

Igen, ő Caroline Forbes.

–™˜—

A buli kezdetén, minden káosz volt. Elena nem fogadta meg Caroline tanácsát és ott volt az elejétől fogva, segíteni akart ugyanis neki, ami persze inkább csak hátráltatta. Ráadásul ki volt akadva rá, mennyi ismeretlen arcnak szólt a buliról. Persze az ott lévők nagy része szerepelt Caroline listáján, de voltak néhányan, akik baráti meghívástól jöttek. Előszörre még zavarta, aztán úgy döntött, hogy nem érdekli, volt neki nagyobb baja. A csipsz túl hamar fogyott el és a tortát se tették be a hűtőbe. A dolgok később se változtak, szerencsére azért még féltek Caroline bosszújától így, csak néhány emberrel lépték csak túl az eredetileg nyolcvan főt.

Két probléma között még arra is volt ideje, hogy Mattet elkapja. Próbált beszélni vele, de fiú csak egy szavas válaszokat adott, majd arra hivatkozva, hogy várják lekoptatta. Tudta, hogy elcseszte vele a dolgokat, de azért ez már gyerekes.

Hogy semmi se legyen tökéletes, két fiú összeverekedett a konyhába, ám addigra már Caroline a padlón volt, így ahelyett, hogy szétválasztotta volna őket, csak kikapott egy whiskeys üveget egy srác kezéből és lecsorgatta kiszáradt torkán. Vér kell! Üveggel a kezében visszatért a tánctérre, ahol Matt Jeremyvel társalgott és ahol Elena komor arckifejezéssel bámult Damonra, aki addig Alaric –et ugratta unalmas középkorú töri tanáros vicceivel. Ez a buli pocsék. S gondolatát whiskey –vel jutalmazta. Az érzés erősödött, hogy vérre van szüksége így Damon szobája felé vette az irányt.

Az első két zacskót egyszerre befalta, de a harmadikat már kiélvezte. Ízlelte a finom nedűt, mely selyemként csurgott le a torkán és szétárasztotta testét. Élvezte, hogy új erőre kap, és megint csillog a haja, kisimul a bőre s a karikák is felszívódnak. Már éppen végzett, amikor Elena lépett be.

- Szia – köszönt kedvesen.

- Hello – a zacskót bámulta, így a lány úgy érezte, jobb, ha gyorsan kiissza a maradékot és kidobja. – Bocsi csak éhes voltam.

- Rád fért – bólintott.

Caroline egyetértőn bólintott és nagyot kortyolt a whiskey –ből.

- Oké, kész vagyok, menjünk vissza káosz birodalmába.

- Várj, mondanom kell valamit – elkapta csuklóját. Caroline várta, hogy elárassza panaszaival, s már fel is készült, hogy bocsánatot kérjen, hogy elrontott mindent, de Elena mosolygott. – Köszönöm – és megölelte. Jó erősen egy emberhez képest. – Igazad volt, ez már nagyon kellett, ahogy neked a vér – egy tincset kifésült arcából.

Ledöbbent, hát nem erre számított. Nem tudott mit mondani, csak mosolygott és bólintott, míg Elena visszarángatta az emberek közé. Úgy érezte újra ragyog, annyi minden balul sült el, és főleg Matt miatta elhatározta, hogy leissza magát, de egy reménycsillag még volt, az, hogy Elena boldog.

Tyler a torta felvágása után érkezett, ami már bőven a parti közepe volt. Caroline gátlásait az alkohol kezdte lerombolni, de az agyát mégis az borította fel, hogy a fiú elhozta a partnerét, aki nem más volt, mint maga Amy Simmons. Nevetségesen alacsony valóját egy élénkpiros ruhába bujtatta és úgy lengte körül Tylert, mintha csak a területét jelölné meg. A parfümje émelyítő illata még onnan is érezhető volt, ahol Caroline állt. Az üvegben már alig volt whiskey, de a maradékot egy húzásra megitta és egy másikkal elindult feléjük.

- Elromlott az órád? – intézte a kérdést a fiúhoz.

- Látom hiányoztam – mondta közönyösen.

- Ó, szió Carólini! Sajnálóm, hógy feltartóttam – szólalt meg Amy nyávogó orrhangján. - Hól van az ünnepelt?

Caroline mérgesen meredt rá, de csak annyit mondott:

- Keresd meg! – és a lány egyszerre lelépett. – Fejfájást kapok a hangjától – mondta miután elment.

- Vagy inkább az alkoholtól. Különben is, ne csináld ezt! Megbűvölted.

- Nem tagadom – rántotta meg csupasz vállait.

Tyler csak most nézte meg alaposabban a lányt. Személyisége eléggé mogorva volt, de ugyanakkor sugárzott. Nyoma sem maradt a reggeli gyöngeségének és bár részeg lehetett még csodálatosan festett. Egyszerű fekete ruhát viselt egy ezüstszínű magas sarkúval. Haját kibontotta s a huzat játszott vele, ékszerként csak fülbevalót viselt, abból is az egyszerűbb fajtát.

Haragudott a lányra, de nem hagyhatta szó nélkül, mennyire jól néz ki.

- Gyönyörű vagy.

A levegő megfagyott közöttük. Caroline kerülte a tekintetét és bugyután csak egy köszönömöt motyogott, aztán úgy döntött, jobb, ha lelép.

Alig fél órával később Caroline újra a táncparketten találta meg Tylert amint Amy-be gabalyodva táncol. Először boldog volt: Még kettő kipipálva, tánc és zene, aztán dühös lett, addigra a második üveg felénél járt. Vámpírként sokkal többet kell innia, hogy részeg legyen, de már nem állt tőle messze.

Annyira lefoglalta Tyler fixírozása, hogy nem vette észre mikor Matt mellé lépett.

- Nem kéne ennyit innod.

Megijesztette, úgy érezte, mintha rajta kapták volna valamin, így mogorván kaffogott.

- Neked pedig fel kéne nőnöd.

Matt komoran bámulta, de csak annyit mondott:

- Te sem vagy jobb – és kivette kezéből a piát, majd felhajtva elsétált.

Caroline egy darabig utána bámult, aztán feladta. Az alkohol tompította elméjét és csak azt engedtette látni vele, amit látni akart. Amy -t nem akarta látni így csak Tylerre koncentrált, majd megindult felé.

Amy –t félrelökte, s mikor az felháborodott elküldte, hogy szedje össze a méltóságát a konyhában. Tyler mérgesen hördült fel és kérdőn nézett rá.

- Hé! Ezt most miért kellett?

Caroline érezte rajta az endorfint és magába akarta szívni. Amy bizonyára nagyon feltüzelte ezt a kutyust. A gondolat bántotta az önérzetét, így a fiú nyakát átkulcsolta és táncolni kezdtek. Teljesen ledőlt végül az a fal, ami már omladozott benne s a vámpír énje erősödött, ahogy a táncukat megkezdték. Szinte mindenkit lesöpörtek a parkettről, a levegő izzott közöttük, a lány érezte, hogy a fiú akarja, ami elkábította. Késő volt megállni. Ajkaik összefonódtak és becézgetni kezdték egymást, de ez nem volt elég.

- Me-menjünk ki – hebegte. – Zsúfolt itt.

- Oké.

–™˜—

A friss levegőn, mintha kijózanodott volna, egyből távolság tartó lett és nem nézett a fiú szemébe. Azon gondolkodott, hogy ráfogja az alkoholra és annyiban hagyják a dolgot, egy hónapig kerülnék egymást, aztán talán minden visszaállna. Nem egy kecsegtető jövőkép, de…

- Nem messze parkolok – fejével az utcára bökött. – Elenának nem hiszem, hogy szüksége van már rád, főleg nem részegen.

- Nem vagyok részeg – mondta teljesen komolyan, s rájött az előbbi jövőképet ezzel a mondattal zúzta porrá.

A fiú kacéran elmosolyodott.

- Ez esetben nem hazaviszlek.

Caroline ajkai megremegtek és érezte, hogy még a kislábujja is bizsereg. Ó, mamám! Az ördögöt játszottam, mikor ő az.

Csendben autóztak, s Tyler igazat mondott nem vitte haza, csak a Lockwood rezidenciára. Kerülte még mindig az érintését és a pillantását, de Tyler se csinált többet. Mikor felértek Caroline gyomra görcsbe ugrott s egyből megbánta, hogy nem ivott a piából még, haragudott Matt -re és Amy -re is.

- Csak mi vagyunk – mondta Tyler s kinyitotta neki szobája ajtaját.

- Hogy-hogy? Hol van Mrs. Lockwood? – remegett a hangja.

- Elutazott, valami gyűlésre – közelebb lépett a lányhoz és kissé bizonytalanul hátra tűrte szőke tincsét. - Csak holnap jön haza.

Caroline nyelt egyet és hamisan elmosolyodott.

- Kitalálom, nem dartsozni hoztál ide.

Már Tyler is mosolygott. Nem válaszolt, inkább ujjait rásimította arcára és füle mögé helyezte, majd közelebb lépett hozzá és szenvedélyesen megcsókolta. A tűz, amit a parketten gyújtottak tovább égett bennük és Caroline viszonozta, mohón.

- Bocs, hogy lekoptattam a csajt – suttogta, mikor Tyler ajkai elváltak az övéitől.

- Reméltem, hogy ezt teszed.

- Micsoda? – kérdőn hátrált. – Csak azért hoztad el, hogy bosszants?

- Először nem, csak szórakozni akartam, de… Hé! Végül is bejött.

A lány dühösen meredt rá.

- Utállak – mondta. Ám szavainak nem volt jelentősége, mert, mikor Tyler ajkai visszatértek úgy harapdálta, mintha oxigént szívna. Némi vér a szájába is került.

Tyler „na persze” mosollyal suttogta szájába:

- Hazug.

Caroline Tylert az ágyra hajította, mintha nem lenne könnyebb egy párnánál és cipőjét az ágyvégébe rúgva felmászott mellé. Sokáig harcoltak, mire mindkettejükről lekerült a ruha, az egész olyan volt, mint egy kéjes játék, melyben nem lehetett veszíteni.

–™˜—

Kora délutáni fény ébresztette Caroline -t, selyem finomságú sugár, ami arcán pihent meg és izzó bíborszínre festette szemhéja belsejét. Megfontoltan nyitotta ki, nehogy a kellemes világosság, hirtelen ártalmas gonosszá váljék. A pihentek fáradságával kászálódott ki takarója alól. Percekig nem esett le neki, hogy az ágy, amiben fekszik nem az övé, és aki mellette alszik az Tyler.

- Ó, jaj! – sipította, de egyből magába fojtotta feltörő sikolyát.

Eszébe jutottak a tegnapiak s már nem volt olyan fura az egész. Mégis látni Tylert sokkoló volt. Nem tudta eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz. Megszólalt viszont benne a túlélési ösztön, ami azt súgta lépjen le. Halkan felöltözött, nem törődve azzal, hogy higiénikusabb lenne lezuhanyoznia.

Már a bejárati ajtónál járt, mikor Mrs. Lockwood köszöntötte.

- Jó reggelt, Caroline!

Ha dobogott volna a szíve, most tuti meg áll.

- Jó reggelt, Mrs. Lockwood! – az ajtóra nézett. Könnyebb volna elfutni. – Én azt hiszem, megyek.

- Hova ilyen sietősen? – vonta fel szemöldökét. Hát nem érzi, hogy totál kínos ez a helyzet? Ja, de, csak kínozni akar.

- Én…

- Te?

Csönd telepedett le.

- Jobb, ha megyek – és kirohant az ajtón.

emek Caroline ez finom és nőies volt, megfutamodni a bajok elől. Gyáva, gyerekes vagy, rosszabb, mint Matt. Már értette, mire célzott tegnap.

–™˜—

Ha te tudnád, amit én,
ki babája vagyok én.
Ha te tudnád, amit én, te is sírnál, nem csak én.
Mert te is sírnál, nem csak én, keservesebben, mint én…

A telefon egyre csak csörgött, de mindig csak Tyler nevét írta, ki így Caroline nem vette fel. A csengőhangját is kezdte megutálni. Három nap telt el azóta, hogy Caroline kifutott a Lockwood ház ajtaján, de azóta is azon töpreng mit kellett volna mondania. Sőt, hogy helyesen tették-e, amit tettek.

Aznap a Grillben ebédelt. Gyömbérét iszogatva agyalt.
A telefon újra megszólat, de már meg se nézte a kijelzőt.

- Legalább kinyomhatnád, hogy tudjam, nem veszetted el a mobilod.

Tyler ült le vele szembe, abbahagyta a hívást és a telefon elnémult. A lány nem nézett rá, csak a mobilját fixírozta.

- Először is bocsánat anya miatt. Elaludtam, sajnálom.

Caroline megrázta fejét, de nem szólt.

- Másodszor, miért mentél el?

- Nem tudom.

- Akkor miért nem válaszoltál a hívásaimra?

- Nem tudom.

- Azért kerülsz, mert lefeküdtünk?

- Nem tudom, Tyler. Én már semmit se tudok! – csattant fel. – Csak azt, hogy te vérfarkas vagy én meg vámpír. Nem férünk meg egymás mellett.

- Ez nem kifogás – válaszolta közönyös ellentmondás nem tűrő hangon. – Te csak félsz, ettől – s mutató ujjával közöttük mutogatott.

A lány válla megereszkedett.

- Lehet és akkor mi van? Te talán nem? – förmedt rá.

- Dehogy! Inkább izgat – közelebb hajolt hozzá. – Te izgatsz engem, Caroline Forbes.

A szavak, amiket kimondott, égették a bőrét, be akartak fúródni a szívébe és ott akartak maradni. Caroline –t nem érdekelte, soha, hogy Tyler lükantróp, az viszont igen, hogy bele szeret és függni fog tőle. S ez jobban megrémítette, mint az, hogy havonta egyszer agyara és bundája nő.

A fiú várta, hogy mondjon valamit vagy mosolyogjon.

- Mire gondolsz?

Grimaszosan elmosolyodott, de mikor felnézett a fiú szerelmes szemeibe, igazzá vált. Tyler megfogta asztalon nyugvó kezét és megsimította. Szerette, akarta, kellett neki, ez nem volt kétség.

- Ha te tudnád… - mondta s gyengéden megszorította puha kezét.