Ízelítő a következő fejezetből

Sziasztok!

Meghoztam az ízelítőt, ami mutatja, hogy van már a fejiből, csak nagyon kevés időm van írni. :( A hétvégén is elég sokat kell tanulnom, és tervet rajzolnom, szóval nem tudom még, mikor lesz készen. :$:S De igyekszem, csak fáradt vagyok már, mire az íráshoz jutok.

Laura még jó, hogy emlékeztetett - ezúton is köszike :) -, hogy az előző fejinél lemaradt, mennyi kritika kell a kövi frisshez. Az előzőnél 14 volt, szóval most 15. Vagyis még kettő kell. ;) De ezt már hamar eléritek szerintem.

Itt szeretnék még azért valahogyan válaszolni a kritikáitokra. Még ha nem személyesen, egyenként is, de összefoglalva legalább, hogy tudjátok, olvasom őket, és mindegyiknek nagyon örülök!

Nagyon jól estek a szavaitok, és örülök, hogy Zafrina megjelenése is tetszett nektek. Ugyanis ő neki még lesz szerepe... ;) Többet nem árulok el, de ebből már lehet sejteni valamit.

Köszönöm a dicséreteket is - amiket tudom, hogy nem igazán érdemlek meg, mégis megtiszteltek velük -, de rettentően jó kis önbizalomnövelők! ;):D És örülök, hogy nem csak új olvasóim vannak, hanem a régiek is visszataláltak! Ez a legnagyobb elismerés. ;)

Puszi Mindenkinek! És remélem felkelti az érdeklődéseteket a kis ízelítőm! :D

Hogy összekössük az életünket Isten és az indián szellemek előtt. Nagyot nyeltem, amikor gondolatmenetemet megszakította testvérem elméjében látott fehér csipkés harisnyakötő. A körülmények nem engedték meg, hogy megtartsuk a nászutunkat is, ennek ellenére szívesen játszottam el a gondolattal…

- Na gyerünk, Edward! Kérd meg Bellát, addig nem tudom átöltöztetni – jött oda hozzám Alice, és észrevétlenül a kezembe nyomta édesanyám smaragd köves gyűrűjét, amit már nagyon régóta elterveztem. Még akkor, amikor a másik gyémánt gyűrűt megvettem neki. Az eljegyzési gyűrű volt, de ez… Mélyet sóhajtottam, amikor megláttam Jacob elméjében, hogy nem kerülte el figyelmét testvérem apró mozdulata. Tudta, hogy mi fog következni.

Megvártam, míg Rose elveszi a már üres bögrét Bellától, majd letérdeltem elé. Ez még nem is volt annyira meglepő számára, hisz az elmúlt hetekben mindig itt voltam mellette, hol a padlón ülve, hol a kanapén.

Bella rám emelte csokoládébarna szemeit, s többé nem eresztette pillantásom. Az utolsó nap a szülés előtt – legalábbis amit mi kevés tudással kiszámoltunk -, s hihetetlen, de jól néz ki. Nem úgy, mint a terhesség első napjain.

Minden egyes másodpercre emlékeztem, amikor kimondta az „igen”-t a már egyszer feltett kérdésemre, és most mégis ugyanazt érzem, mint akkor. Idegesség, félelem, hogy azóta talán már megváltoztatta a véleményét, s döntését, mégsem akar a feleségem lenni. Akkor pedig hiába volt minden… Alice a háttérben megköszörülte a torkát, Bella pedig erre összevonta szemöldökét.

- Edward? – kérdezte ijedt hangleejtéssel. Sejtette, hogy valamit titkolunk előle.

Pár másodpercre elszakítottam tekintetemet az övétől, míg két hideg tenyerem közé fogtam az ő forró balját, lágyan végigsimítottam szemeimmel hatalmas pocakján. Ha most ő nem lenne, akkor talán sosem lehetne Bella a feleségem. Felnéztem rá. – Bella… - kezdtem nagy levegőt véve, ő csak érdeklődve pislogott. – Egyszer már választ adtál nekem, amivel a világ legboldogabbjává tettél engem. Én most mégis – hallottam, ahogy lélegzete elakad -, fel szeretném tenni a kérdést ismét – halványan elmosolyodtam, de Bella alig mert levegőt is venni. - Isabella Black, hozzám jönnél feleségül Isten és a szellemek áldásával úgy két óra múlva? – nyúltam a zsebembe, s kitapintva az ovális gyűrűt kihúztam onnan, majd Kedvesem tenyeréhez emeltem.

A tüdejében akadt a levegő ismét, arca kipirult, miközben szája mosolyra húzódott.

- Két óra múlva? – visszhangozta meglepetten. Aprót bólintottam félve, hogy nem fog tetszeni hirtelen jött ötletem, s a megszervezett gyors szertartás. Bella egy pillanatra elszakította tekintetét az enyémtől, ránézett a testvérére, majd vissza rám.