24. fejezet - Megérdemelt nászút

Sziasztok! :)

Elkészültem még ma a fejezettel, és még ha nem is sok embert érdekel, de én nem bírom ki, hogy ne rakjam fel. Ha maradt még benne hiba, azért elnézést kérek. Ez a fejezet az utolsó, nem lesz epilógus, mivel az első kettő regénynél sem volt, és úgy érzem, így kerek az egész. :$ Nehezen írtam meg, ezt restellem, hogy megint elhúztam az időt, de egyszerűen... Bennem volt az az érzés, hogy most itt vége ennek a twilightos regényemnek. Egyrészt nagyon jó érzés, hisz eljutottam vele idáig, a szereplőim sok mindent átéltek, másrészt viszont szörnyű érzés, hogy lezárult. :/

*nagyot sóhajt* Azért a blog nem áll le, pár nap múlva felrakom a saját regényem rövid tartalmát, és utána feltöltögetem rendszeresen. Az már készen van. :) Remélem, hogy azért itt maradtok velem, és ha nem is twilight lesz a téma, olvassátok majd a történetem.

Meg szeretném köszönni a rengeteg kritikát, véleményt, amivel mindig kihúztatok az önbizalom- és ihlethiányból, hogy a szeretetekkel mindig támogattatok, akkor is, amikor jó sokáig nem volt már friss. :) Nem tudom elégszer megköszönni, de remélem érzitek. :)

Nos akkor már csak annyi maradt vissza, hogy: SZIGORÚAN - hangsúlyozom szigorúan - 18 éves kortól szabad csak olvasni a fejezetet! Nem mintha ezt betartanátok, de én figyelmeztettelek rá. ;) A feji végén találtok egy képet egy szép virágról, majd a fejiből kiderül, miért kap szerepet. Nyugis lett a feji, már már túlságosan is, de legalább nincs függővég. ;) Jó olvasást! :))

A csata utáni este mindenki elvonult a párjával egy-egy szobába, hogy kettesben lehessenek – már amennyire a vámpíroknál ez lehetséges –, csak mi maradtunk a nappaliban feleségemmel, gyermekeimmel, Zafrinával és természetesen Jake-kel. Egy pillanatra sem akart elszakadni Nessie-től. Everard miután túltette magát azon – a testvérével együtt –, hogy a szülei halálharcot vívtak a Volturival, szinte két lépésnyire sem távolodott el Zafrinától, ahogy Renesmee sem Jacobtól. A különleges kapcsolat, mely Zafrina és a fiam között húzódott egyre inkább érezhető vált, s már a nő sem próbálta titkolni maga elől, és előttem sem. 

Másnap Jacob hazaugrott, hogy átöltözzön, lefürödjön, hiába próbálta Bella marasztalni. Mikor visszajött hozzánk, Ephraim és a felesége, Martha is vele tartott, hogy velünk tölthessék a napot. Egyedül Carlisle hiányzott a családi napról, aki bocsánatot kérve bement a kórházba, miután Angelica egy súlyos beteg miatt felhívta. Kiterítettünk egy plédet a ház mellett a fűbe, és míg Esme a konyhában foglalatoskodott Alice-szel és Rose-zal, addig mi kint játszottunk a gyerekekkel. Egy kis ideig lefoglalta Everardot a labda rugdosása, aztán megkérte Zafrinát, hogy a képességével repítse el messze, egy gyönyörű vidékre. Azonban nem csak a fiamat juttatta el a kívánt helyre gondolatban, hanem mindannyiunkat, akik ott voltunk vele. Homokos tengerpart vett körül, a kék víz tajtékzó hullámokat sodort a part felé. Meleg, trópusi szél cirógatta az arcomat, miközben a nap hét ágra sütött, de egy cseppet sem zavart bőröm csillogása, mert rajtunk kívül senki sem csodálhatta ezt a látványt. A látomás hirtelen szűnt meg, s újra ott találtam magam Bella mellett, akinek – annak ellenére, hogy csak pár másodpercig tarthatott a vízió –, azonnal feltűnt, mert csak ő maradt ki belőle. Összekulcsoltam kezünket, és mosolyogva egy csókot nyomtam szájára. 

– Elkészült az ebéd – lépett ki Esme a házból. – Alice-szel örülnénk, ha megkóstolnátok az ételt, bár nem vagyunk igazán jó szakácsok – fordult Martha felé mosolyogva.

 

– De… Nos, nem akarunk kellemetlenségeket okozni – szólalt meg Mrs. Black.

– Szó sincs ilyesmiről. Everardnak, és Renesmeének is készítettünk. – Helyeslően biccentettem Esmének. Ideje, hogy megetessük a kicsiket.

 

– De nagymama, nem lehetne… – vágott fancsali arcot Nessie.

– Nem, Kincsem. A nagymamáék jelenlétében főképp nem – nézett rá szigorúan Bella, mire Renesmee lesütötte tekintetét. – Majd este kapsz másikat – kapta fel a karjaiba lányunkat, akinek egy kettőre derűsebb hangulata lett a folyékony táplálék hallatán. Everard ellenben egyáltalán nem ellenkezett, sőt jobban szerette az emberi ételt, mint a testvére.

Bementünk az étkezőbe, ahol Alice és Esme már megterített asztallal fogadtak minket. Jacob nem zavartatva magát leült az egyik székre, és maga mellé véve Renesmeét várta az ételt – Ephraim és a felesége csak ezután követték példáját. Esme mindegyik porcelántálról leszedte a fedőt, miután az asztalra helyezte, felfedve így a sok fogásos ebédet, s minden mozdulatánál elmondta a szakácskönyvből elkészített étel nevét. Leültem Nessie mellé, és mertem neki a zöldségekkel teli levesből. Lányom arcán halvány fintor suhant át. Meg tudtam érteni, amint elért az orromig a gőzölgő víz fűszeres illata. Megrándult a szám, melyen Nessie jót mosolygott. Az átváltozásom előtt még szerettem ezeket az emberi ételeket, de azok az emlékek haloványak, s már én is más vagyok azóta. Az emberi énem is olyan gyéren pislákoló lámpás fénye, mint ködös emlékeim. 

– Ez is folyékony – néztem rá vigyorogva, hogy eltereljem figyelmét a tényről, miszerint az apja is undorodik ettől az étektől. Nessie durcás képet vágott, rettentően ismert engem, és a családját. Mikor megpusziltam a feje búbját, azon nyomban el is múlt nála – nem tudott rám sokáig haragudni. 

Az ebéd után felkaptam Nessie-t, még mielőtt Jacob mozdulhatott volna, és kimentünk az udvarra. Martha és Ephraim ezúttal Everarddal a hintaágyon foglaltak helyet, melyet Alice, mint kiderült még a szülés előtt vásárolt Esmével. Csak nem akart akkor ilyesmivel foglalkozni, így inkább elpakolta. Kisebb gondom is nagyobbnak tűnt akkor, mint egy hintaágy, ahogy a családom többi tagjának is. Így még én sem tudtam róla.

Emmett nem bírt magával a délelőtt folyamán, és Jasperrel együtt összeeszkábáltak két hintát egy a távolban kidöntött fa anyagából, és a városban vásárolt kötéllel. Most kétkedve néztem tevékenységüket Bellával az oldalamon, ahogy felerősítik a fára a két lelógó fadeszkát hinta gyanánt.

– Kipróbálod, Nessie? – termett előttünk Emmett. Lányom arcomra téve két kezét kért meg, hogy üljek vele a hintába. Nem akarta megsérteni Emmettet, de még ő sem tartotta olyan biztonságosnak, vagy legalábbis szeretett a nagybátyjával viccelődni. Valamiben azért rám is ütött – öntött el a büszkeség.

Hangosan felnevettem, mire Emmett kérdőn nézett rám.

– Nem bízik a tákolmányodban – röhögcséltem. Lányom beharapta a száját, és rosszallóan nézett rám, hogy elárultam. – Ne aggódj, Drágám! Emmett bácsi is tisztában van a képességivel – húztam tovább az említettet.

– Most mélységesen megbántottál – játszotta meg magát a lányomnak.

– Emmett bácsi… – kezdte halkan.

– A nagybátyád csak viccelődik, bár elég rossz humora van. Azért majd Jasper bácsi hintáját próbáljuk ki először – vigyorogtam Emmettre, mellettem Bella halkan nevetgélt.

– Ha nem lenne a karodban Nessie, ezt visszakapnád – vigyorgott testvérem is, majd megsimogatta lányom arcát. – De, ugye ami késik, nem múlik – kacsintott rám.

Még mindig kuncogva elslisszoltam Nessie-vel a hintáig, aztán óvatosan leültem rá, lányomat pedig az ölembe vettem. Míg ő megkapaszkodott két kezével a kötélben, addig én a hasánál fogva átkaroltam. Nem mintha olyan kicsi lenne már, hisz rengeteget nőtt és fejlődött pár nap alatt, de én voltam az apja, nekem kellett vigyáznom rá. Bella követve a példánkat Everarddal beült a másik hintába. 

Enyhe lökéssel meglendítettem magunkat.

– Most már ugye nem jön vissza a Volturi, apa? – Egy pillanatra megmerevedtem, és ránéztem Bellára.

– Nem, Kincsem – feleltem végül határozottan. Addig, míg nem szereznek tudomást a gyermekeinkről…

Marcust teljesen sokkolta a bejelentésem, miszerint a feleségét Aro ölte meg. Képtelen volt megemészteni, hogyan bírt véget vetni saját testvére életének – annak ellenére is, mennyire ismerte Arót. Így, hogy sikerült meggyőznöm őt igazamról, az adósommá vált. Viszont ez nem fog örökké tartani, bármilyen parányi okot adunk arra, hogy megtámadhassanak minket, nem fog habozni. Akkor Marcus fogja befejezni Aro elkezdett művét…

Renesmee nem szólt többet a Volturiról, s megkönnyebbültem, hogy a gondolatai is elterelődtek erről. Everardnál már nem lehettem ebben biztos.

– Na, ugye, hogy nem szakadt le alattatok! – kiáltott Emmett. Én csak a fejemet csóváltam meg. A hintázás után Nessie és Everard visszamentek nagyszüleikhez, akiket addig Esme, Zafrina és Alice foglalt le.

Hat óra fele Alice toppantott elénk, miután megetettük Nessie-t és Everardot. Ígéretünkhöz híven lányom folyékony táplálékot kapott, mely még a szülés előtt felhalmozott tartalékból származott, Everard azonban inkább az ebédből szeretett volna falatozni, amit persze Esme nem hagyott. Inkább frissen készítette el a kedvencét.

– Mit titkolsz, Alice? – vontam össze a szemöldököm. Nessie és Everard összemosolyogtak, rögtön tudtam, hogy valamiben sántikáltak a nagynénjükkel.

– Szóval te sem tudod – kuncogott fel mellettem Bella. Igazán jót mulatott rajtam, ez látszott az arcvonásain.

– Ne aggódjatok, minden rendben van – trillázott testvérem, és a háta mögül előhúzott két jegyet. Az orrunk elé dugta, eltakarva így saját arcát, aztán vigyorogva kilesett mögüle. Amikor megnéztem az úti célunkat, már tudtam, hogy mire akart kilyukadni – na meg a gondolatai is elárulták –, Bella viszont egyáltalán nem. Az ötletre rögtön elöntött a vágyakozás, aztán hirtelen tudatosult bennem, hogy most már felelősségteljes apa vagyok. Nem hagyhatom csak úgy itt a gyermekeimet.

– Alice? Miért akarnánk Rio de Janeiróba menni? – ráncolta homlokát Kedvesem.

– Mert még nem voltatok nászúton? – csicseregte vidáman, látva feleségem döbbent arcát.

– Nászút? Ne viccelj, Alice. Nem hagyhatjuk itt…

– De igen, Bella! – vágott közbe testvérem. Kétkedőn néztem rá, valahogy egyik porcikám sem kívánta, hogy távol legyek a gyerekeimtől akár egy napot is. – Már mindent megbeszéltem Nessie-vel és Everarddal. Ők pedig egyáltalán nem bánják, ha nélkülözniük kell pár napra a szüleiket. Ha pedig szeretnétek, utánatok visszük őket. – Kedvesemre pillantottam, aki csak hüledezett Alice szavain. E pillanatban én mulattam rajta, miközben az jutott eszembe, hogy így már értettem, miért a testvérem akarta annyira elkísérni Ephraimékat a határhoz. Nessie és Everard is velük tartott, hogy minél tovább együtt lehessenek – vagyis ez volt az álszöveg. Addig szépen összebeszéltek.

– Szóval ti már tudtok mindent – mondtam csak úgy. Egyenesen Nessie csokoládébarna szemébe meredtem, miközben elcsodálkoztam, hogy lányom milyen ügyesen rejtette el előlem a gondolatait. Nem csak kinézetre hasonlított az édesanyjára. Rámosolyogtam, és megcsókoltam a homlokát. – Bámulatosan ügyes vagy, ahogy a testvéred is – simogattam meg Everardot.

– Edward – hápogott Bella felháborodottan. – Nem hagyhatjuk itt a gyerekeket! Nem akarok…

Most az egyszer tudtam, mire gondol, s nem hagytam, hogy Alice szóljon közbe.

– Tudom, Kedvesem! Nem akarsz lemaradni semmiről, ami Renesmeével és Everarddal történik. De ne aggódj, Alice már Zafrinától is tájékozódott.

– Ezt hogy érted?

– Nem fog semmi sem történni. Fejlődnek, és egyre okosabbak lesznek.

– Megleszünk, mami – biztosította róla Everard anyjára mosolyogva.

– Bella, ez a nászutatok – nyomatékosította Alice. Gondolataiban átcikáztak azok a ruhák, amiket feleségemnek vett az útra, én pedig képtelen voltam magamba fojtani a nyögést. Régóta nem lehettem kettesben Bellával, a tökéletes emlékek hatására pedig nem volt nehéz elképzelnem őt azokban a ruhákban… Különösképp egy darab vonta magára a figyelmem – kirítt a többi közül.

– Edward! – ripakodott rám Alice mérgesen. Ne kutakodj a fejemben!

– Nem mintha olyan nehéz dolgom lett volna – vontam vállat enyhe sértődöttséggel. El kellett hajolnom, hogy ne érje el a fejemet, míg Bella érdeklődve figyelt minket. – Néha roppantul idegesítő tudsz lenni ilyen pici létedre, húgocskám – gúnyolódtam. Fogalmam sem volt róla, hogy Alice mikor vásárolt, és mikor ötlötte ki ezt az egészet. Mindenesetre a gyerekeknek igencsak tetszett a szóváltásunk.

– Most látjátok ezt? Én jót akarok nekik, és ez a hála – sopánkodott. Nessie és Everard halkan viháncoltak.

– Egy feltétellel megyünk nászútra – ejtette ki Bella lassan, mielőtt még bárki bármit mondott volna. Elfojtottam egy röhögést, ahogy meghallottam Alice gondolatait. Tudta, hogy nem lesz egyszerű dolga Bellával. Szerelmem egy zavart pillantást vetett rám még az előbbi nyögésem miatt, aztán folytatta. – Három nap múlva elhozzátok Nessie-t és Everardot utánunk. Bárhova is megyünk.

Alice fanyalgott, de rábólintott – tudta, hogy erről nem lenne képes lebeszélni feleségemet, így inkább beletörődött.

– Hékás! És velem mi lesz? – lépett hozzánk Jacob kitárt karokkal.

– Te itthon maradsz! – szögeztem le azonnal. Még csak az kéne, hogy a nászutamon ott legyen Jacob is! Nem! Azt a három napot Bellával, a többit pedig a gyermekeimmel együtt akarom eltölteni.

Elfintorodott, és Nessie-re pislantott esdeklően. – Pár napot kibírsz, míg hazajövünk – tettem hozzá nyomatékosan. 

– Jó, talán kibírom – sóhajtott. Inkább ne halljam mit műveltek ti ott! – megeresztettem egy vigyort felé.

– Nos, akkor végre indulhatnátok, hogy elérjétek a repülőt Huostonból.

– Houston? – kérdezett vissza meglepetten Bella.

– Igen, Bella. Odáig felőlem futkorászhattok is a bőröndökkel, de onnan repülővel menjetek!

– Miért nem mehetünk egyszerűen csak úgy? Elvégre már én is… – hagyta lógva a mondatot, mert hirtelen nem tudta, hogyan is fejezze be.

– Óh, hidd el Édesem, nem lenne kézenfekvő, ha annyi csomaggal indulnánk útnak futva, amennyit Alice ránk akar sózni – mondtam ki hangosan a gondolatomat. Nem akartam, hogy azon rágódjon, nem teljesen olyan, mint mi, mert csak fél, pontosabban harmadrészben vámpír.

Alice megeresztett egy gúnyos vigyort felém. – Ahogy hallottam, annyira nincs ellenedre a csomag tartalma. De szólj, ha rosszul tudom…

Szúrós pillantással jutalmaztam, ezt nem a gyerekek előtt kellene fejtegetnünk. Bella csak sóhajtva csóválta meg a fejét.

– Olyan sok? – kérdezte, aztán beharapta alsó ajkát.

– Rose, kérlek! – szólt Alice, mire pár másodpercre rá meg is láthatta. Most már feleségem is halkan felnyögött. – Ez nem is sok! Tudtam, hogy fanyalogni fogsz, így már jó előre bepakoltam Nessie és Everard ruháit is. Csak hogy megnyugodhass – magyarázta.

– Akkor repülő – vonta le a következtetést Bella.

– Na, mit mondtam? – tette fel a költői kérdést Alice. – Most már sipirc! Emmett veletek megy, és elhozza a kocsit Seattle-ből – közölte csak úgy mellékesen. Az említett kajánkodva vigyorgott rám, eddig ugyanis nem engedtem neki, hogy vezesse a kocsimat.

– Lehetőleg ne tépd le róla, igazán szép darab… – tette hozzá még gondolatban Alice, mire elfojtottam egy vigyort. 

Miután elbúcsúztunk mindenkitől, legfőképp gyermekeinktől, elindultunk Seattle-be. Az út nem tartott sokáig, s éreztem Bellán, hogy aggódik. Pedig nincs rá oka, de ettől függetlenül én is így voltam. Tudtam, hogy nem esik bajuk, és három nap múlva épp egy kicsivel idősebben fognak kinézni, de ugyanúgy szeretni fognak minket. Ahogy mi is őket.

A rioi repülőút már hosszabban telt el, de Bella tett róla, hogy emlékezetes legyen. Mikor megunta a nézelődést, kézen fogva a mosdóba húzott. Finoman belökött, és bezárta a kis fülke ajtaját. 

– Bella – suttogtam. – Mi az ördögöt csinálsz?

– Pszt! – mosolyodott el kéjesen. – Elvégre már nászúton vagyunk… – lépett hozzám közel, és megsimította arcomat. Aztán nyakamról egyre lejjebb vándorolt a keze, hogy kihúzza ingemet a nadrág szorításából.

Nagyot nyelve állítottam meg a kezét.

– Itt nem lehet. Túl veszélyes – szorítottam össze a fogamat, mert az ágyékom kínzón lüktetni kezdett. A gondolattól, és Bella közelségétől, hiszen már olyan régen érezhettem őt ennyire közel magamhoz.

– Dehogy veszélyes. Majd… – harapta be egy pillanatra az ajkát –, lassan csináljuk – csókolt meg, miközben másik kezével folytatta az előbb elkezdett vándorutat. Tudtam, hogy nem kellene, de képtelen voltam ellenállni neki. A fenekébe markolva húztam fel magamhoz, és óvatosan a szemközti vékony falnak nyomtam. Mégiscsak repülőn voltunk.

Az egyik lábát az oldalamhoz vontam, és feltűrve a szoknyáját végigsimítottam meztelen combján. Bőre ugyanolyan hőmérsékletű volt, mint az enyém, mégis ebben a pillanatban kicsit forróbbnak éreztem. Ő eközben lehúzta a nadrágom sliccét és tenyerével körbezárta kiszabadított, kemény férfiasságom – már túl régen szeretkeztünk. Belenyögtem csókunkba, de nem várattam meg. Belé hatoltam, és lassú, finom lökésekkel egyre mélyebbre csúsztam benne. A nyakához hajoltam, hogy csókokkal hintsem be a bőrét, pont a fülcimpája alatti érzékeny részt, de amikor elhangzott egy-két kisebb sikkantás, felnéztem rá, és vigyorogva befogtam a száját.  

– Pszt! – Ajkaim megremegtek a pár másodpercnyi leállás következtében.

– Nem… lehetne… gyorsabban? – zihálta megrebbentett szempillákkal.

– Mit is… mondtál úgy… pár perccel ezelőtt? – kajánkodtam vele, mire lefogta a csípőmet. Felvontam a szemöldököm, ő pedig eltolt magától és a kezével ingerelt. Morgás tört fel a torkomból, és lehunyva szememet élveztem a kényeztetést, ami aztán váratlanul abbamaradt. Csalódottan felmordultam, aztán szembenéztem Bella mosolygós arcával.  

– Ellent mondasz nekem, Mr. Cullen? – susogta.

– Eszemben… sincs Mrs. Cullen – feleltem nyögve. Egy szemvillanás alatt szembefordítottam Bellát a fallal, és újra belé hatoltam, most azonban gyorsabb tempóban mozogtam. Tenyeremet végigfuttattam testén, elidőzve a melltartóba bújtatott halmokon, hogy végül az ujjammal is rásegítsek a kényeztetésben legérzékenyebb pontján. Előbb el akartam juttatni a kéjesen kínzó gyönyörbe, hogy aztán én is követhessem. 

Megigazítottuk a ruhánkat, aztán visszamentünk a helyünkre. Bella magában somolygott, és a fülembe suttogta: alig várja, hogy végre megérkezzünk úti célunkhoz. Még mindig nem árultam el, hova tartunk, úgy tudta, hogy Rio a végállomást jelenti. Pedig ha tudná, hogy annál egy sokkalta szebb, és lakatlanabb helyre tartunk…

Rio de Janeiróban kiélveztük a látványt, a város gyönyörű épületeit, a nyüzsgő embereket, és a rakpartig szinte meg sem álltunk. Kérdőn nézett rám, de csak vigyorogva annyi mondtam: még nem érkeztünk meg. Egy motorcsónakhoz vezettem Bellát, aztán bepakoltam a csomagokat. Ügyesen leszökkent mellém, és mosolyogva intett, hogy indulhatunk. Csupán fél óráig tartott, míg olyan közel értünk a szigethez, hogy látni lehetett a félhomályban.

– Egy sziget? – ámuldozott feleségem.

– Igen, ez itt Esme szigete – mondtam.

– Esméé?

– Még Carlisle vette neki. Most pedig Alice kitalálta, hogy itt teljesen egyedül lehetünk a nászutunkon. Esme persze nem ellenkezett. 

– Hm… Gyönyörű – nézett a távolba.

A napfelkelte narancsos színével vonta be a tengerből kiemelkedő kis szigetet, s vöröses-sárga csíkot tükrözött vissza a sötét víz felszínén. Megkerültem a szigetet, és kikötöttem a hajót a stégnél. A csomagokat az egyik kezembe vettem, a másikat Belláéval fontam össze. Könnyedén lépkedtünk még a fehér homokban is, végig a ház felé vezető, sűrű növényzettel beborított ösvényen.

– Lenyűgöző – nézelődött Bella.

– Valóban – hümmögtem, mert már teljesen máshol járt az eszem. Egy bizonyos ruhadarabon a csomagból, ahogy meglátom benne Bellát, majd rögtön meg is szabadítom tőle. – És ami a legjobb: teljesen egyedül vagyunk.

Bella erre a mondatra elvigyorodott.

– Nos, akkor kezdhetnénk a napot egy kis lubickolással. Persze, nem akárhogyan – tette hozzá, aztán közelebb lépve hozzám csókot adott.

– Remek ötlet, de előbb… – dobtam le a csomagokat a széles verandán, és az ajtó előtt a karjaimba kaptam. – Mrs. Cullen – csókoltam meg, majd belöktem a házikó ajtaját, és csak akkor tettem le, amikor már fent voltunk az egyik emeleti szobában.

– Azt hiszem, körülnézek, miket csomagolt nekünk Alice – mosolyodott el.

– Már így is magadba bolondítottál.

– Egy nő tetszeni is akar a férjének mindenkor – vágta rá. Nem akartam vitatkozni vele, és győzködni őt egy órán át, hogy mennyire szeretem, és kívánom. Úgy gondoltam, jobb, ha megmutatom.

– Hozom! – Hevesen csókoltam meg, mely egy pillanatra ledermesztette. Vigyorogva állapítottam meg, hogy elértem a célom. Egy tizedmásodperc múlva ismét ott álltam Bella előtt a szobában. Kiterítettem a bőröndöket, bár még most sem igazán értettem, minek kellett ennyit magunkkal hozni. Elvégre senki sincs itt rajtunk kívül…

– Nézelődj, addig én kimegyek – simítottam meg a karját. – De ha sokáig várakoztatsz… visszajövök, és leteperlek – suttogtam. Bella elmosolyodott, míg az erkélyre léptem, és elvigyorodva leugrottam a veranda elé a homokba.

– Ne vágj fel! – hallottam hangját. Felnevettem, aztán a tengerig sétálva ledobáltam magamról a ruháimat. 

Pár perc után már a vízből figyeltem a házat, s ahogyan Bella megáll az erkélyen. Hangosan felnyögtem. Még hogy én vágok fel! Példámat követve leszökkent – sokkalta kecsesebben, mint én –, aztán lassú, ringó léptekkel elindult felém. Megnyalta a száját, amikor elérkezett az ingemig – az első ruhadarabhoz, amit levettem. 

– Ebben akarsz lubickolni? – használtam ugyanazt a szót, mint ő, és felvontam szemöldököm. A teste vonalát követő, fekete csipkés ruhát viselt, melyet csupán két vékonyka kis pánt tartott a vállán, s épphogy a feneke aljáig érhetett. Nagyot nyeltem, mert a fekete csipke alatt nem viselt más átlátszó anyagot, ami fedte volna testét, s az egyik pánt hívogatóan legördült a válláról. Nem szeretném tépni, de…

– Elvégre egyedül vagyunk, te mondtad – válaszolt Bella, még mindig abban a lassú ütemben közeledve felém. – És reményeim szerint nem lesz túl sokáig rajtam.

– Ebben biztos lehetsz – vágtam rá rögvest.

Nem bírtam tovább, a maradék távolságot kettőnk közt futva tettem meg, s alig egy másodperc múlva már ledöntöttem Bellát a homokba. Legörgettem a másik pántot is a válláról, miközben tenyeremmel már a combja belső felét simogattam. Ajkaimmal bejártam nyakának ívét, a kulccsontja gödröcskéjét. – Ettől meg kell szabadítanom, Mrs. Cullen – mormoltam. Felgyűrtem a ruhadarabot, és két kezemmel végigcirógatva a testét lehúztam róla a vékonyka, áttetsző anyagot. Arrébb hajítottam, immáron semmi sem akadályozott abban, hogy újfent felfedezzem feleségem minden porcikáját.

Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, és egy századmásodperc múlva visszatértem megrökönyödött feleségemhez. Elvigyorodva térdeltem le a két lába között, melyeket felhúztam a testem mellé, az előbb szerzett egy szál Hawaii rózsát pedig letettem mellé. Belemarkoltam a napfénytől sárgás homokba, és Bella teste felett hagytam, hogy kiperegjenek a csillogó szemek az ujjaim között. Mindenhova juttattam a porfinomságú homokból egészen lapos hasáig. Zihálva nézte ténykedésemet, amint megtámaszkodok oldalánál, és közelebb hajolva gyönge fújással lepergetem a szemeket hófehér testéről. Ajkai megremegtek, mellbimbói megkeményedve kihegyesedtek. Magához akart húzni, de lefogtam a két kezét a feje fölött, és nemet intve fejemmel jeleztem, hogy hagyja is ott. Megismételtem az előbbit, de most a hasára is fújtam, aztán kezembe vettem a virágot. Letéptem a fehér szirmokat, s az egyiket épphogy hozzáérintettem szaporán emelkedő-süllyedő mellkasához. Gyönyörteli sóhajokkal adta tudtomra, mennyire tetszik neki az, amit csinálok. A szirom szélével ingerelve körberajzoltam a piros bimbókat, majd haladtam tovább egyre lejjebb. Mire a szeméremdombjához értem, csípőjét felnyomta, mintha a virág helyett a kezemmel simogatnám. Annak ellenére, hogy már én is éreztem feleségem látványának hatását az ágyékomban, nem siettem, és kiélveztem a pillanatot. A szorosan lehunyt szemhéjakat, ahogy erősen koncentrál az érzésre, a vonagló tökéletes testet.

– Ne kínozz már! – tört ki belőle hirtelen.

Az összes szirmot ráejtettem a legérzékenyebb pontjára, aztán a nyelvemmel körkörös mozdulatokkal az egyik szirmon keresztül becézgettem őt. Hangosan felnyögött, két kezével belemarkolt a homokba, mintha kapaszkodót keresne. Abbahagytam, és lefújtam a virág maradékát, hogy átvehesse szerepét a kezem – ő persze ezt nem vette jó néven. Lesimítottam testéről a fújásomnak ellenálló homokszemeket, aztán ráhajoltam a megkeményedett bimbókra. Számmal kényeztettem, melytől Bella sóhajai egyszeriben nyögéssé fokozódtak. Lassan megindultam lefele, először mindig elfújtam a szemeket, csak aztán érintettem meg számmal is a bársonyos bőrt. Minden mozdulat során csupán egy arasznyival közeledve vissza szeméremdombjához. Most már nem akadályozott egyetlen szirom sem, így a nyelvemmel kezdtem izgató táncba, mire ösztönösen megmozgatta a csípőjét, torkából vérforraló morgás tört fel. Amióta átváltozott, nem hallhattam tőle ilyesféle hangot – hisz ez csupán a szenvedély és a vágy keverékének kínzó gyönyöréből fakadt, melyet én csaltam ki belőle. 

Ahogy elért a beteljesüléshez, úgy feszült ívbe a teste, aztán erőtlenül visszahanyatlott a puha homokba. A kínzó fájdalommá tornyosuló lüktetést már képtelen voltam elnyomni magamban, mély morgással engedtem ki a gőzt. 

– Még nem végeztünk ám – mormoltam az ajkaira. Halkan felkacagott, majd megnyalta a száját, ahogy férfiasságom az ölének feszült. 

– Nem ám, de most… – fordított a testhelyzetünkön váratlanul. – Engedje meg Mr. Cullen, hogy elrepítsem a fellegek közé – vigyorgott. Felkönyökölve magamhoz húztam egy csókra, de gyorsan megszakította, és végigpuszilta a mellkasomat. Majd megőrjített, ahogy közben hozzá-hozzáért a melleivel meredező végtagomnak. Nem sokáig teketóriázott – nem mintha nem lettem volna már eléggé felajzva –, körülfonva kezével neki látott, hogy eljuttasson a kéj mennyországába. Állatias, vad morgással feleltem, amikor a szájába vette, s tovább folytatta műveletét. 

Nyögve rogytam vissza a könyökömről, s mire feleszméltem, Bella már sehol sem volt. 

– Hova rejtőzött, Mrs. Cullen? – vigyorogtam. – Ha menekül, az csak következményeket von maga után – keltem fel, hogy körül nézhessek.

– Itt vagyok – hallottam meg elfúló hangját. Megpördültem, nem kellett egy másodperc se, hogy észrevegyem őt. A háztól csupán három méterre, két egymás melletti pálmafára felkötött függőágyon ült – keresztben, karjai széttárva, mellkasát kidüllesztve. A tüdőmben rekedt a levegő, és nagyot nyeltem.

– Vállalom a következményeket – duruzsolta, miközben meglendítette magát, és felhúzta az egyik lábát a függőágyra.

Nem vesztegettem az időt, előtte termettem, majd rávetettem magam – persze próbáltam gyengéden, nehogy leszakadjon a függőágy. Bella felmutatva a mutatóujját megállított.

– Áá – csóválta meg a fejét játékosan, mikor leállítottam a hintázást. Lábait a csípőm köré fonta, és magába vezette férfiasságom. De nem hagyta, hogy mozogjak. Megfogta két kezemet, és a csípőjére vonta. – Mire való egy hintaágy? – suttogta vágytól elhomályosult tekintettel. Kéjesen elvigyorodtam, és finoman meghintáztattam. Először egészen lassan kezdtük, végül egyre gyorsabbá vált a tempó, hogy aztán együtt szárnyaljuk a mámor felhői közt. – És… ezt… még két napig… élvezhetjük – nyögött fel Bella elégedetten.

– Nem csak két napig, Kedvesem, hanem az örökkévalóságig – csókoltam meg hevesen.