Újdonságok



Sziasztok! Ha találtok valami hibát a sablonban, a bejegyzésekben, kérlek írjátok meg nekem akár kritikában, akár e-mailben, hogy kijavíthassam. Régebbi bejegyzésekben is! Összegeztem a történetek címkéit, amit oldalt megtaláltok. :)
Közvélemény kutatás az új történetről oldalt. :)
(2012.08.19.)

Banner

Generate your flash banner free online


A menthető bannerem oldalt kicsit lejjebb megtaláljátok. :)

2009. október 11., vasárnap

15. fejezet - Kettesben egy házban

- Rendben. Utána, ha szeretnéd, hazaviszlek.

- Úgy érted hozzátok, ugye? – pirult el még jobban.

- Igen, úgy. Ma úgysem zavar senki… - mondtam.

Bella értetlenül, de emellett izgatottan pillantott vissza rám.

- Ezt nem teljesen értem – szólalt meg összeráncolt homlokkal.

- Mondjuk, hogy Carlisle és Esme úgy gondolta, terveznek egy kis kiruccanást – mondtam válaszként. – Nélkülem – tettem hozzá mosolyogva. Még mindig nem békéltem meg a kialakult helyzettel. Féltem a délután alakulásától, vágyaimmal átitatott tetteim lehetséges következményeitől.

- Nélküled – nyomatékosította Bella enyhe kérdő éllel. Aprót biccentettem. – Ez azt jelenti, hogy… - hagyta lógva a mondatot, s izgatottan beharapta alsó ajkát.

- Kettesben leszünk – fejeztem be helyette, és éreztem én is azt az izgatottságot szétáradni bennem a félelem mellett.

- Csak délután? – kérdezte halkan, szemei azonban reménykedve csillogtak.

- Lehetséges. Nem tudom, hogy Esme otthon van-e – feleltem. Tényleg nem tudtam csak azt, hogy Esme képes elmenni már délelőtt is otthonról, hogy még több időt tölthessek Bellával.

- Um… Rendben – bólogatott. – Öhm, akkor most megyek. Majd… megkereslek – mondta, mire bólintottam.

- Itt leszek, csak addig elintézek valamit. – Láttam Bellán, hogy megkérdezné mit is, de végül rám hagyta. Nem kérdezősködött csak legyőzve kíváncsiságát elindult Mrs. Black szobája felé.

Angelicát kezdtem figyelni, hol is lehet a kórházban. Nem akartam én intézni az ügyet, mert mégsem vagyok a kórház alkalmazottja, hogy ilyet bejelentsek. Carlisle pedig elfoglalt, így Angelicára maradt a feladat. Szerencsére már jön is visszafele a nővérpulthoz, magában azon gondolkodva, mi is történhetett Mrs. Jankinssel. Meg fog rökönyödni rajta, ebben biztos voltam.

Próbáltam visszafogni magam, s nem kimutatni, mennyire dühös vagyok, ha csak arra a férfire gondolok, aki ilyet tett a feleségével. Kezem önkéntelenül szorult ökölbe, de azonnal elernyedt, ahogy Angelica megjelent a folyosón felém közeledve.

- Óh, Edward. Most mondd meg, milyen balesetek történnek – csóválta a fejét sajnálkozva, és szomorkás arccal a nővérpult mögé állt. A kezében hozott kórlapokat elrakta a polcra.

- Igen, de ez nem biztos, hogy baleset volt – mondtam keményebb hangtónussal, amire Angelica is rögtön felfigyelt.

- Hogy érted ezt, Edward? – kérdezte meglepetten kikerekítve szemeit.

- Kérlek, hívd a rendőrséget mielőbb! – szóltam lágyabban. Angelica alig tudott szóhoz jutni, mert már sejtette, miért kértem erre. Testén apró remegés futott végig, s libabőrös lett, ahogy a szörnyű képek bekúsztak elméjébe.

- A férje… ? – kérdezte halkan. Aprót bólintottam, amitől megborzongott. – Akkor azért volt az a sok sérülés – motyogta magának, aztán hirtelen felnézett rám. - Azonnal hívom őket – lépett a telefonhoz határozottan, s tárcsázni kezdte a számot. Még nem nyugodtam meg, és amíg nem tudom biztosan, hogy Mr. Jankins a börtönben fogja leélni az életét, addig nem is fogok. De természetesen tudtam, hogy ez nem így megy. Ezért voltam olyan dühös, és ezért kért Carlisle, hogy hagyjam a rendőrségre. Ebben a világban a férfi volt az úr, s még egy ilyen tettért sem zárják be addig, ameddig megérdemelné… Pedig ennél rosszabbra rászolgálna! Nehéz volt magamat visszafogni, hogy újra én szolgáltassak igazságot…


Igazából még akaratlanul sem tudtam volna másra terelni a figyelmem, így hallgattam, ahogy a vonal másik végén beleszól egy mély, öblös hang. Angelica elmondta, ki is ő valójában, és a gyanúnkat, miszerint egy hölgyet bántalmaz a férje. A hang biztosította Angelicát arról, hogy ki fogják vizsgálni az ügyet, s ebben kérik majd a hölgy orvosának segítségét.

Angelica egy pillanatra rám nézett, mintha megerősítést kérne a válaszért. A számmal Carlisle nevét formáltam, hogy én ne keveredjek bele. Szegény Angelica kicsit összezavarodott, főleg akkor, amikor rám nézett.

- Kisasszony? Ott van még? – hallottam a mély hang szólítgatásait.

- I… Itt igen. Természetesen a doktor úr mindenben a segítségükre lesz – adta meg a választ elpirulva, lesütött szemekkel.

- Rendben. Azonnal indulunk – mondta a rendőr, s az elköszönés után le is rakta a kagylót. A vonal megszakadt, Angelica egy sóhajjal fordult felém.

- Már el is indultak – mondta, hisz ő nem tudhatta, hogy én a beszélgetés minden szavát hallottam.

- Én majd értesítem Carlisle-t – feleltem Angelicának, aki bólintott. – Vannak új betegek? – kérdeztem, hogy addig is hasznosan töltsem az időm, míg apám műt, és ne találkozzak az ajtóhoz lépővel. De ez már elkerülhetetlen volt, persze az sem volt mellékes, hogy kíváncsiságom egy kicsivel erősebbnek bizonyult józan eszemnél.

- Nincsenek. Csak kisebb sérülések, amiket a nővérek már elláttak – válaszolt.

- Értem. Ha szükség lenne rám, megtalálsz Carlisle irodájában – küldtem halvány mosolyt felé, amitől nehezebben lélegzett. A kórház ajtaja kinyílt én pedig megfordulva egyenesen belenéztem az éjfekete szemekbe. Rám vicsorította fogait, amire egy félmosollyal válaszoltam.

Mit vigyorogsz vérszívó?

- Bemerészkedtél az oroszlán barlangjába? – kérdeztem úgy, hogy csak ő hallja farkas füleivel.
Mély morgás hallatszott felőle, aztán válaszolt csak. – Nem hozzád jöttem, nehogy azt hidd.

- Csodálom, hogy a tegnapi megmozdulásod után előmerészkedsz – mondtam egy picivel gúnyosabban, s elindultam apám irodája felé. Hallottam, hogy Jacob mögöttem jön pár méterrel, mert édesanyja szobája is abba az irányba volt. Kis célzásom megtette hatását, minden gondolata előtört védelmi pajzsa mögül elméjében, ami támadásáról szólt. No meg persze az az utáni vallomásáról…

Elhaladva Mrs. Black szobája előtt akaratlanul is a bent zajló dolgokra figyeltem, és Jacobra. Hallottam Bella halk hangját, ahogy anyjához beszél, majd miután észrevette Jacobot, hozzá fordul. Csöppnyi bűntudat söpört rajtam végig, mert úgy éreztem, mintha kihallgatnám őket. S valljuk be, ez igaz is volt…

Gyorsítottam tempómon, de mielőtt elértem volna Carlisle irodáját, már hallottam őt kilépni a műtőszobából.

- Carlisle beszélnünk kell, az irodádban várlak – mondtam gyorsan, s halkan. Megyek – válaszolt gondolatban.

Beléptem a helyiségbe, s fel-alá járkálva vártam őt. Azt akartam, hogy Mr. Jankins megkapja a magáét, amit érdemel a tettéért. S nem csak hogy ez, de még Jacob emléke is itt kavargott a fejemben. Sejtettem, hogy nem az egész történetet fogja elmesélni apjának, kisebb kihagyásokkal, és átfedésekkel tarkítva. De most már biztosan tudtam. Egy szerencsém volt csupán, hogy még ezek ellenére sem állt fenn a szövetség felbomlása. Ephraim egyet biztosan megértett Jacob beszámolójából. A fia volt a „kezdeményező” fél, ami persze csalódással töltötte el. Ennek ellenére mindenben támogatta őt, s mellette állt, mint egy igazi apa. Mint Carlisle én mellettem…

Léptei halkan dörömböltek a kórház kerámia lapjain, ahogy egyre közelebb ért irodája ajtajához. Mikor becsukta maga után az ajtót, megálltam vele szemben, kezeimet köpenyem zsebei rejtettem.

- Miről akartál beszélni? – kérdezte azonnal.

- Nem tudom, mennyire figyeltél műtét közben. Szóval Angelicával felhívattam a rendőrséget – feleltem feszülten várva válaszát.

- Jól tetted. Minél előbb értesülnek a dologról, annál jobb – bólintott aprót, nyomatékot adva szavainak. Hosszan kifújtam tüdőmből a levegőt. – Valami baj van? Majd a rendőrség elintézi… – kérdezte Carlisle aggódva.

- Még nincs baj – mondtam, miközben végignéztem a műtét képeit. Akkor történt valami, amitől majd lesz? – találgatott gyöngéden puhatolózva.

Nagyot sóhajtottam. Jobb, ha ő is tudja, mi történt tegnap. Hisz Carlisle az apám, a férfi, aki már évek óta ezt a szerepet tölti be az életemben, aki szeret engem, mintha a saját fia lennék.

- Tegnap akadt egy kis nézeteltérésünk Jacob Blackkel… - kezdtem lesütve szemeimet. Nem bírtam Carlisle aranyszínű tekintetébe nézni így, hogy azzal a visszavágással Jacobnak kockáztattam a családom életét. Carlisle megértően várt, el nem ítélve se engem, se Jacobot, míg nem hallotta a teljes történetet. – Elmondta az apjának, így a szövetség még mindig fenn áll… - folytattam.

Egyrészt nem akartam illedelmességből Carlisle tudomására hozni, hogy Jacob hogyan adta elő saját változatát a történtekre, másrészt magamat sem akartam sajnáltatni, vagy azt, hogy Carlisle ennél is jobban aggódjon értem.

- Akkor semmi probléma – válaszolt. – Bölcs embernek ismertük meg Ephraim Blacket, sőt mi több, szavatartónak. Amíg mi nem szegjük meg az egyezséget, nem kell tartanunk ettől a lehetőségtől. – Elgondolkozva bólintottam, míg apám hirtelen elterelte a szót. – Nem iskolában kellene lennie? – kérdezte somolyogva, míg én önkéntelenül nyögtem ki a választ.

- Elmaradt a tanítás. – Carlisle leült íróasztala mögé, onnan nézett vissza lassan mosolyba szaladó arcomra.

- Akkor ma igazán sok időt tölthettek el együtt – mondta.

- Igen… - feleltem nem túl nagy lelkesedéssel, amitől Carlisle csak aggódott. Hiába, túl jól ismert már, s tudta, hogy leginkább a következményektől félek.

Minden rendben lesz, fiamküldte nyugtatólag gondolatban, ami melegséggel töltötte el lelkemet.

- Nem baj, ha ma korán elmegyek? – kérdeztem meg azért, bár már tudtam apám válaszát.
Felkuncogott.

- Dehogy baj – nevetett.

- Rendben, akkor addig még hasznossá teszem magam – vigyorogtam rá, majd kiléptem irodájából.


Két óra telt el azóta, hogy Bella bement a szobába nevelő anyjához. Emberi időben sem számít túl soknak, amit az ember a szeretteivel tölthet el, nekem azonban még kevesebbnek tűnt azáltal, hogy nem vesztegettem el egy percet sem ebből az időből. Épp végeztem az egyik beteg vizsgálatával, amikor meghallottam Angelica, s két másik ember lépteit Carlisle irodája felé igyekezni. Azonnal tudtam, hogy mi célból mennek apámhoz…

Lelassítottam, ahogy szembe jöttek velem, és egyenesen belenéztem a magasabb férfi zöld szemeibe. Gyanakodva méregetett, mert egy belső hang arra késztette, hogy a lehető legtávolabbra elkerüljön. Hallotta a hangot, mégsem tudott neki hinni, csak sejtése igazolta azt. Mikor elhaladtak mellettem, kihúzta magát – mert egy fajta biztonságérzetet nyújtott neki e mozdulat -, kidomborította mellkasát, aminek következtében az ott látható kis ezüst csillag is feszesen csimpaszkodott a férfi egyenruhájába. Rámosolyogtam Angelicára, s mikor már a hátam mögött voltak, elfintorodtam. A másik férfi leplezetlenül - undorító gondolatokkal sorjázva elmémet - járatta végig szemeit Angelicán, amitől csak ingerült lettem. Nem csoda, hogy ő nem érezte azt a közelemben, amit a társa.

A folyosón lévő ablaknál aztán megálltam, úgy tettem, mintha a kezemben lévő kórlapot tanulmányoznám. Azonban én minden figyelmemet a Carlisle irodájába lépő emberekre összepontosítottam.

- Doktor úr… - Angelica kitárta az ajtót a rendőrök előtt. Hallottam az ajtó halk nyikordulását, majd a léptek dübörgését. – A rendőr urak Mrs. Jankins ügyének kivizsgálása miatt jöttek. – A hangok alapján elképzeltem Carlisle-t, ahogy felállva hátratolja székét, majd a két férfi elé állva a kezét nyújtja nekik.

- Jó napot, Dr. Carlisle Cullen – mutatkozott be.

- Jó napot! A kisasszony egy telefonhívásban azt állította, hogy egy hölgyet bántalmazott a férje.

- Igen, így van – felelt Carlisle.

- Szeretnénk beszélni a hölggyel, és látni a sérülését, ami alapján ezt megítélte – mondta a másik rendőr reszelős tónusán.

- Természetesen. Angelica kérem, keresse elő Mrs. Jankins kórlapját – kérte lágyan a nőt.

- Me… Megyek, azonnal… - felelt szaggatottan, majd elhagyta az irodát.

- Kérem, kövessenek a hölgy szobájához – mondta Carlisle, s kivezette a két rendőrt a helyiségből. Még egy darabig hallgattam beszélgetésüket, miközben elindultam a kórház előterébe. De ott aztán önkéntelenül szűrtem ki a sok szívdobogás közül azt az egyet, akié a legtöbbet számított nekem. Onnantól pedig csak másodlagos jelentősséggel bírt a rendőrök tevékenysége. Tudtam, hogy Carlisle mindent megtesz annak érdekében, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését.


Már csak egy folyosó választott el tőle, amikor a szoba ajtaja kinyílt, s Bella az ajtónak dőlve, mélyeket lélegezve próbálta lenyugtatni heves szívdobogását. Nem tudtam, miért lehet ilyen izgatott, hisz Mrs. Black jól van. Az állapota normális a műtét óta, semmi probléma nem merült fel. Ahogy tüdejébe szívta az oxigén dús levegőt, úgy nyugodott le egész lénye. A folyosóra befordulva végigjárattam szemeimet ajtónak támaszkodó testén, s éreztem, hogy testem azonnal lángba borul a vágy hevében. Annak ellenére, hogy tudtam, ez lehetetlen elmémet is elérte az ösztönös válasz.

Lépteim hangjára Bella felkapta fejét, és amint meglátott ismét hallhattam a heves szívverést. Egyszerűen kápráztató hatással bírt füleimre, de leginkább lelkemre. Mert tudtam, hogy ez csak is nekem szól.

Mire odaértem hozzá, ellökte magát az ajtótól, de tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam.

- Szia! – köszöntem a mai nap folyamán másodszor.

- Szia! – sóhajtott mélyet.

- Valami baj van? – kérdeztem azonnal, aggódón fürkészve piruló arcát.

- Nem, dehogy – sietett a válasszal. – Csak… szóval már nagyon hiányoztál. – Széles mosollyal feleltem neki, ami szépen lassan lehervadt egy undok gondolattól.

Legalább ne itt az isten szerelmére!

- Gyere, kedvesem. Menjünk haza – mondtam, s elégedett vigyorral vettem Jacob morgását.

- Mehetünk – indult el Bella, én pedig mellé lépve összekulcsoltam kezeinket.

A nővérpultnál Angelica még nem volt ott, így helyettesének adtam át a fehér köpenyt. Bella összehúzva szemeit nézte a nővérkét, mikor én már hozzá siettem a kijárat fele.

- Miért néztél így? – tudakoltam, miután kiléptünk a kórház ajtaján.
- Nem tudom, mire gondolhatott az a nő, vagyis, valószínűleg… sejtem – kezdte megpróbálva elfojtani bosszúságát. – De ahogy nézett… - gyorsította fel lépéseit, s anélkül, hogy tudtam volna mire gondol, egyszerűen éreztem.
- Jobb, ha nem tudod – vihogtam fel, miközben átkaroltam őt.
- Jobb? – kérdezett vissza felpillantva rám. - Azt hiszem, így is el tudom képzelni – húzta el száját.
- Óh, még a végén butaságokra gondolsz – mormogtam, majd az Alfa Romeohóz érve kinyitottam Bella előtt az ajtót.
- Na persze, azért tudnék felsorolni legalább tíz esetet, amikor az ellenkezője történt meg – mondtam csúfondáros éllel.
- Azok nem butaságok voltak! – tiltakozott gyerekesen, miután beszálltam én is. – Egyik sem.
- Erről vitatkozhatnánk – feleltem.
- De én nem akarok most vitatkozni – fogta két tenyere közé az enyémet, miután váltottam.
- Én sem – néztem rá lágyan.
- Akkor jó – mosolygott rám. – Viszont, nézd az utat! – szólt rám, mire felnevettem.
- Még mindig nem bízol bennem? – fúrtam arany tekintetemet az övébe.
- Ez nem a bizalomról szól, csak a félelemről – válaszolt, amitől csak még jobban nevettem. – Min nevetsz?
- Nem is tudom. Még mindig nevetni tudok csak ezen… - küszködtem a szavak kiejtésével. – Nem tőlem félsz, hanem attól, hogy balesetet szenvedünk.
- Igen, ebben… - akart felelni, de aztán megakadt. Én pedig kíváncsiságomtól hajtva tudni akartam, hogyan fejezte volna be a mondatot.
- Ebben? – kérdeztem vissza, jelezve, hogy fejezze be.
- Ebben nincs semmi természetellenes – mondta halkan, mire belőlem kitört ismételten a nevetés.
- Nem csodálom, hogy nem akartad befejezni… - próbáltam visszafogni magam.
- Sajnos csak ember vagyok – vonta meg vállát, én pedig egész testemben megfeszültem. Beparkoltam időközben a garázsba, s szó nélkül nyitottam ki Bellának is az ajtót.
- Most haragszol rám? – kérdezte, miközben beléptünk a nappaliba.
- Miért haragudnék?
- Csak… érzem – felelt.
- Ne aggódj, kedvesem – nyomtam csókot homlokára, közben azt hallgattam, egyedül vagyunk-e a házban. Halvány mosoly jelent meg arcomon, mikor gondolatom beigazolódott. Homlokáról ösztönösen tértem át arcára, s leheletnyit érintve bőrét nyakánál megállapodtam. Mélyen beszívtam édeskés illatát, ami remegéssel töltötte el testemet, hogy aztán egy kínzó érzéssé sajduljon gyomrom tájékán.
- Esme? – kérdezett rá Bella halkan rebbenő hanggal.
- Nincs itthon… - súgtam fülébe, amitől borzongás futott végig testén. – Senki – susogtam, ajkaim lágyan játszadoztak bőre forróságán.
- Ah – nyögte ki, mikor szám lassan továbbhaladt állkapcsán, míg rá nem lelt társára.
Bella keze végigsimította vállamat, és tarkómon megpihentette tenyerét, míg én közelebb húztam magamhoz. Gyönge csókkal kényeztettem őt, kezem öntudatlanul dörzsölte csípőjét. Hevesen dobogott szíve, és ugyanolyan hevesen válaszolt érintéseimre, amitől még most is ijedten húzódtam hátrébb. Mégsem bírtam tőle messze lenni, vagy elengedni, így lehunyt szemekkel csak magamhoz szorítottam. Orromat belefúrtam hajzuhatagába, miközben Bella a mellkasomhoz simult.
Ha ez így megy majd a mai nap folyamán, akkor nehezen fogom visszatartani magam attól, hogy megadjam neki - a kettő közül - azt, amit a legjobban akart jelen pillanatban…

Szívesen teljesítettem volna, bár, hogy mennyire lehetséges egy ilyen kérés nem tudtam. Csak azt, hogy veszélyes. Azt akartam, hogy mindenben részese legyen tőlem függetlenül. Mintha én nem is léptem volna önzően élete útjának fonalába, hogy kettévágjam azt, s a lehető legjobban összegubancoljam. Én mégsem tudtam megadni neki azt a mindent, s ez fájón szúrt lelkembe.
Bella korgó hasa zökkentett vissza a valóságba, halkan felkuncogtam válaszként.
- Készítek neked valami ennivalót – kezdtem hátrálni a konyha felé, s gyöngéden húztam magammal.
- Ezek az ostoba emberi szükségletek… - morogta magának kicsit mérgesen, miközben engedett nekem.
- Nem is ostobaságok – vigyorogtam még mindig durcáskodásán.
- De azok – ellenkezett, miközben leült a konyha pultjához.
- Miért? – kérdeztem kíváncsian. A fagyasztóból elővettem egy kis darált húst, a szekrényből tésztát, egy lábost s a többi hozzávalót az ételhez. Bella elgondolkodott, megigézve figyelte tevékenykedésemet.
- Szoktatok főzni a konyhában? – tudakolta könyökével támaszkodva a pultra.
- Nem igazán. Esetleg, ha Esme készít valamit a barátnőinek. De most itt az alkalom – feleltem. Az évek alatt nekem is volt szerencsém elsajátítani a főzés tudományát, hol Esmétől, hol pedig a tévéből. Bár senkinek nem tudtam főzni, így most kicsit izgatottan kezdtem neki az étel elkészítésének.
Bella elmosolyodott.
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.
– Nem mondtam, hogy tudok – nevettem. - Szóval miért is ostobaságok? – zökkentettem vissza előző kérdésemre Bellát.
- Mert elveszik az ember idejét attól, amit igazán szeretne csinálni – válaszolt határozottan egy kis gondolkodási szünet után.
- Most valami mást szeretnél csinálni? – húztam félmosolyra számat, miközben a húst forró víz gőze fölé tettem, hogy felolvadjon, s egy kis hagymát kezdtem pirítani.
- Igen. Nagyon is mást… - harapta be alsó ajkát elpirulva, tekintete folyamatosan kezeimre siklott. Akárhányszor megpróbálta figyelmét másra terelni, mindig visszatért hozzám.
- Van még időnk. Dél sincs – mondtam vigyorogva. A megpirított hagymához hozzáraktam a félig felolvadt darált húst, és azzal tovább hevítettem. Közben egy másik edényben elkészítettem a paradicsomos szószt.
- Veled még az is kevésnek tűnik – mondta. – Egyébként mit készítesz? – pillantott fel arcomra.
- Spagettit – válaszoltam, miközben vizet tettem fel a tésztának.
- Mennyi idő, amíg elkészül?
- Fél óra körülbelül – válaszoltam mosolyogva, ahogy ránéztem összeráncolt homlokára.
- Az túl sok – mondta elhúzva száját.
- Majd játszom neked addig, ha szeretnéd – bizonytalanodtam el.
- Jó ötlet – biccentett jobb kedvre derülve.
Miután felforrt a víz, beletettem a spagetti tésztát, addig a húst is felraktam puhulni.
- Rendben, most várnunk kell egy kicsit – pakoltam el egy szempillantás alatt a konyhában. Bella egy mosollyal ajkán elindult a zongora felé, én pedig követtem. Szemeim akaratlanul időztek el szoknya alól kivillanó lábain, s oldalra kilibbenő keskeny csípőjén. Nyeltem egyet, majd leültem mellé a zongora elé.
- Taníts egy kicsit – kérte, s rásimította tenyerét az enyémre. Hátrébb csúsztam a padon, majd Bellát két combom közé ültettem. Hátulról lágyan átkaroltam őt, s tenyereinket a billentyűk fölé emeltem.
Bella testén libabőr futott végig, szívének dobogása pedig egyre gyorsabb ütemre váltott.
- A zongorán két billentyűsor található. Az egyik félhangokból áll, ezek kicsit magasabban szólnak – magyaráztam halkan fülénél, miközben mutatóujjammal megnyomtam az egyik billentyűt.
- Ühüm… - hümmögött Bella, mialatt mocorgott egyet. Nem tudtam eldönteni, hogy azért-e, mert kényelmetlenül érzi magát, vagy mert ennek épp az ellenkezőjét érzi.
- Ez a cisz – ütöttem le vele a billentyűt. Légzése egy pillanatra megfagyott, hogy aztán sietve nyelje az éltető oxigént.
Már kezdtem érezni, hogy talán mégsem volt túl jó ötlet ez a testhelyzet. Halk nyögés hagyta el számat, amikor Bella ismételten megmozdult. Combom belső feléhez, s kényes pontomhoz dörgölőző teste érzékenyen érintett.
- És ennek… van külön… neve? – kérdezte akadozva, miközben megsimítva ujjaimat lenyomta a billentyűt.
- Az… a fisz – nyögtem ki rekedtesen. Bella sóhajtva nyomta magát hátrébb a padon, így teste teljesen az enyémhez préselődött.
- Tudod… a tűz meg is égethet… - figyelmeztettem behunyt szemekkel.
- Még csak… nyaldosnak a lángok… - ejtette ki nehezen a szavakat, és éreztem, hogy hátrafordulva ajkait az enyémhez érinti. Bal kezem átfonta derekát, míg jobbommal végigsimítottam combját. Felgyűrtem szoknyája szélét, de az sem érdekelt, csak haladtam tovább a puha halmokon át egészen tarkójáig. Orrom eltelítődött édes illatával, a bennem lévő szörnyeteg ketrece vasait feszegette.

19 megjegyzés:

Catus_ írta...

Húúúúúúúha:D
nah előszöris az a asi megérdemelné amit Edtől kapna:@
másodszor bírom Angelica-t:D tipikus nő ha sexy pasit látxD:D
és annyira gonooooooosz vagy:D így abbahagyni:D totál kíváncsivá tettél:D remélem a következő hamarabb jön:)
pusziiim:) Tuccko

Fummie írta...

Én olvastam először. Muha :D Ennek ellenére ugyan annyit tudok, mint mindenki más. Szóval tetszett a fejezet, és gonoszság volt itt abbahagyni. :D

Melinda írta...

Ahhh! Kis gonosz! Itt abbahagyni.... ez kínzás! XD
De komolyra véve, nagyon tetszett! Megérte rá várni! Remélem gyorsan folytatod és felhagysz az olvasóid kínzásával... hihi
Pussz

Gaboo írta...

Háát mit is mondjak/írjak?
Te is tudod hol kell abbahagyni a történetet! :o))
Remélem hamarosan folytatod!
Eddig nagyon tetszett!

Névtelen írta...

Hajjajj... mik lesznek itt...xD bár az is lehet, h semmi... xD
Nagyon jó lett:D Gratula!!!!!!!!!!!! Tűkön ülve várom a folytatást...:P
Barbee

Sziszy írta...

Hát hogy már megint itt kell abba hagyni pedig végre új fejezet erre ...:D gonosz vagy :D

Principessa írta...

miért miért miért?????????????? itt abba hagyni, nem szép dolog ám! tetszik ezt tudni kedves Freeb kisasszony???? :P szándékosan húzza az embert!!! ............. na egyébként jó volt ez a fejezet, tetszett a párpeszéd mikor Jacob bejött a kórházba! az jó volt. no meg persze ez a zongorás rész!!! hmmm :DDDD rlem most nem váratsz minket túl soká a következő fejezettel, mert az Ember kínzás, amit a törvény büntet!!! főleg egy ilyen fejezet után! szóval ezt tessék figyelembe venni. :DD még mindig szenzációs vagy! pusza

Freeb írta...

Juj sziasztok Drágasszágaim! :)))):D

Catus: Már kezdem megszokni ezt a nevedet is. :D Óh, igen megérdemelné, de Edward felhagyott azzal az élettel. Emlékeztek még, hogy kezdődött a történet... De szívem szerint én is megadnám neki azt! Jaj, örülök, hogy bírod Angelicát. Nem vagyok egoista vagy ilyesmi, de annyira büszke vagyok a karakterére. :D Hisz saját... :$ No jó, önfényezés megvolt, ami nálam egy évben ha egyszer van. Na jó, kinevezhettek főgonosznak. Már mindenki ezzel jön... *lesüti szemeit* Sajnálom, de már így is ám 9 oldal lett a fejezet. :D Csak ti így nem látjátok. :D Azért örülök, hogy tetszett. Majd jön vmikor a folyti. :) Puszi!

Fummie: Látom tetszik a "kiváltságod". Már amennyira az lehet, hogy ki kell javítanod. :D Igen, tényleg nem tudsz többet... :) Jó még egy gonosz. Hm ez eddig a 2.

Melinda: Na a 3. gonosz szó. :D Komolyan ne dícsérjetek. :D Hát valamikor abba kell hagyni a fejezetet. Ez az egyik. A másik meg, hogy úgy kell abbahagyni, hogy várjátok a következőt. :P:D Nem??? Óh, hát megpróbálok igyekezni a folytival, s nem kínozni titeket. A szándék meg lesz, az idő nem biztos. Puszi!

Gaboo: Hát amit akarsz. :) Ahaam, azt látom. Mindenkitől megkapom. :D Örülök, hogy tetszett! :)

Barbee: Na igen, lehet, hogy valami, vagy épp semmi. :D Logikus lenne egy lépés Edwardtól, de ki tudja. Lehet, hogy egyszer nem azt választja. ;) Majd meglátjuk. Hihi, ennek örülök. Mármint, hogy várod. :)

Sziszy: Igen, függővég... Óh, sajnálom, tényleg, hogy ennyit kellett várni. :$ De én nem tudok úgy írni, ha nincs ihlet.

Heky: Igen, tudom! Gonosz vagyok, ezt is tudom. :D :$ Öhm, igen szándékosan. :D *röhög* De gondold azt, milyen jó lesz majd olvasni a kövi fejit. :)) Addig pedig jótékony izgalomban tart. :D Ááh, de jó valami hosszabb kifejtés a fejiről. :D *ujjong* Tetszett? Örülök neki, abból kicsit kiderült, hogy Jacob elmondta az apjának a kis összetűzésüket Edwarddal. :) Úh, de ezekhze az átvezető részekhez nem értek... Nem megy. :D Azért sem volt ihlet. A zongorás, azt jó volt írni is. Bár én jobbra akartam, de így sikerült. Húhúúú, most megijedtem. :D *mosolyog* Igyekszem, nehogy törvény elé állítsatok, bár akkor ki fogja írni a történetet? :D :P Köszööönöm!!! Puszi!

Catus_ írta...

Szijus:)
hát lényegében csak egy betű:)
igen,igen emlékszem hogyan kezdődött de akkoris:) megérdemli és kész:D
aztis tudom h Angelica a te műved és abszolut nem vagy beképzelt ha elismered h tök ary karaktere van:D
én elhiszem h 9oldal de a 9oldalnak ilyen véget írni:DxD:D naggyon kiváncsi vagyok:)
puszim:) Tuccko

Anyíta írta...

Bocsi, hogy csak most, de csak most olvastam a folytatást.
nagyon jó lett ez a fejezet is. gratula. :)
Ez a Bella drága milyen kis huncut... :D:D:D
végletekig fogja "szegény" Ewdard-ot húzni, mígnem beadja a derekát. ;)
Bár azt csak te tudod, mi lesz még itt :D
mindenesetre nagyon várom a folytatást.
és lenne egy kérdésem, kirakhatlak a honlapomra, ha megenegeded? :)
na pusz várom a folytit

Freeb írta...

Sziasztok! :)

Catus: Teljes mértékben igazad van! :)) Köszönöm szépen, jól esik, hogy ezt mondod. ;):)) Na megint a végénél tartunk. :D Na jó, majd igyekszem, mint mindig... :) Puszi

Anyíta: Óh, semmi baj, örülök, hogy itt vagy! :)) Köszönöm!!! *kuncog* Aham, tényleg huncut. Ez a legjobb szó rá. :D Hát hm, gondolod Edward lesz olyan figyelmetlen, hogy beadja a derekát? Végül is megtörténhet, de más is... Óh, igen, mik nem lesznek... Hajjaaajj. *gonoszan somolyog* Oké, irogatom lassan a folytit. :) Óh, megtiszteltetés, ha kiraksz! Ha szeretnéd én is kiraklak téged. :)) Pusziii! :))

Anyíta írta...

kiraktalak Freeb.
Ha gondolod kiraksz, annak örülnék, és megköszönném, ha nem az sem gond. :)
Engem nem zavar. Döntsd el te.
A nevem alatt megtalálod a honlapom, honlapjaim :)
pusza :)

July írta...

Szia!
Bocsi, bocsi, bocsi! El voltam havazva, de olvastalak ám, csak írni nem volt már időm. Megint ügyi voltál, és tényleg nyugodtan lehetsz elégedett, mert Angelica valóban nagyon szerethető karakter lett, és nélküle már nem is lenne az igazi.
Ilyen szereplő Mrs Jankins is, és a képét is nagyon eltaláltad. Így még inkább megérdemli a férje a büntetést!
Carlisle és Esme nagyon édesek, hogy lelépnek otthonról, és lehetőséget adnak számunkra, hogy ilyen isteni zongorás, összebújós részeket olvashassunk!
Fontos, a spagettit nehogy elfelejtsék! :D
Puszi :-)

Freeb írta...

:))) Halihó! :))

Anyíta: Kiraktam én is a (fő)blogod linkjét. :) Én köszönöm! :)) Puszi neked is!

July: Óh, drága, már hiányoztál! Jó, hogy újra itt vagy. :)) Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett. Óh, sokáig kerestem a képet, míg megtaláltam... De érdemes volt azt hiszem. :) Meg, meg persze. Carlisle és Esme már csak ilyenek... Hehe, nem felejtkeztek el róla! :D Köszi, hogy figyelmeztettél. :) Puszi!!!!! :)

Névtelen írta...

Szia! Nagyon jóó lett! Nagyon kíváncsi lennék, hogy mire gondolt eközben Bella :) főleg a zongorás résznél XD Nah csak így tovább! :D

Freeb írta...

Szia! Köszönöm szépen! :) Hát, arra, hogy el akarja csábítani Edwardot. ;) Igyekszem! :)

Rosyy írta...

NNNNNAAAGGGYYYOOONNNNN jó rész lett!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az a hülye Mr. Jankins!
Milyen kis telhetetlen Bella...
Annyira jó a történet,hogy szinte fizikai fájdalmat jelent számomra,ha nem olvashatom...

Freeb írta...

Köszi Rosyy! :))) Hát igen, vannak ilyenek, mint Mr. Jankins. Sajnos. :S Bella már csak ilyen. :D Óh, ezt az elismerést! Köszönöm! :))

Névtelen írta...

Megint a hozzászólásokkal kezdtem.. Csak aztán a felénél, amikor már meg volt a gonoszozós rész, és olvastam, akkor rájöttem, hogy 'Jézus, ez is nagyon jó lesz!', és akkor muszáj volt elkezdenem az olvasást.. Jött az a belső kényszer, hogy 'Na, most olvass!' :D Értitek, ugye?! :D Na, és akkor elkezdtem olvasni. :D Tetszett a kórházas rész. :) Amikor megérkezett Jake.. :D Meg az egész.. :D És azongorás rész..*-* Ilyenkor adok hálát az égnek, hogy később kezdtem el, és nem kell várnom az újra. :D Igaz, igaz, szeretem a függővégeket, de az tuti, hogy ha nekem most várni kell az újra, akkor éjjel-nappal ezen kattogott volna az agyam.. :D Szóval kénytelen vagyok elolvasni a következőt is, még alvás előtt.. :D Nem is tudom, hogy fogom kibírni, ha annak is ilyen függővége van. :D Na, mindegy, olvasok tovább. Az előzőekhez képest nem lett túl kifejtős, de egy ilyen befejezés után.. :D Csak néztem magam elé, hogy hol a többi..?! :'D Na, szóval folytatom. :D
Üdv.: ewoO

Megjegyzés küldése

 

blogger templates | Make Money Online