Újdonságok



Sziasztok! Ha találtok valami hibát a sablonban, a bejegyzésekben, kérlek írjátok meg nekem akár kritikában, akár e-mailben, hogy kijavíthassam. Régebbi bejegyzésekben is! Összegeztem a történetek címkéit, amit oldalt megtaláltok. :)
Közvélemény kutatás az új történetről oldalt. :)
(2012.08.19.)

Banner

Generate your flash banner free online


A menthető bannerem oldalt kicsit lejjebb megtaláljátok. :)

2010. január 3., vasárnap

21. fejezet - Elmerengés a múlton

No drágáim, meghoztam a fejezetet! :D Aztán csak hajrá azokkal a kritikákkal, várom őket! :) Nehezítsétek meg még jobban a dolgom a nyertes kiválasztásakor. ;) Puszi!

Mintha álmomból ébrednék – nevettem magamban a megfogalmazásomon -, újra csak a semmit láttam magam előtt. A poros, patkányokkal s csótányokkal teli padlásteret, ahonnan időközben eltűnt az apró fénysugárcsík. Beesteledett, miközben merengtem életemen. Ez pedig egyet jelentett csak számomra…

Felálltam, mélyet sóhajtottam, miközben néztem előre magam elé. A könnyes szemek haragosan pislantottak rám, arcán halvány pír látszott. Füleimben csengtek szíve dobogásának ritmusa s légzésének szapora üteme. Elindultam, az elmém által elém vetített látomás szertefoszlott…

Megpróbáltam mindent kiüríteni agyamból, nem akartam elhatározni, vagy eldönteni semmit. Hisz az akkor azt jelentené, hogy Alice is tudni fogja, hova tartok. De én nem akartam, hogy a családom tudja. Nem akartam, hogy utánam jöjjenek… Magam akartam lenni, egyedül, csak én. Lassan lépkedtem a padlástér lehúzható kis ajtajához. Minden lépéssel egyre közelebb jutottam célomhoz, ami a legkézenfekvőbbnek tűnt most számomra. Muszáj volt, szinte úgy éreztem, hogy ha nem teszem meg, akkor összeroppanok érzelmileg.

Hisz mi mást csinálhatnék magammal? Amennyire nem akartam semmire sem gondolni, úgy árasztották el elmémet a képek. S mindben csak őt láttam. A sötét padlástérből kiléptem a sárgás fényű lámpákkal megvilágított utcára. Ebből a szempontból annyira hasonlított Amerikára, mégis teljes ellentéte volt annak. Az emberek, a házak… Oldalra néztem, ő ott menetelt mellettem, velem együtt. Belső nyugalom áradt szét testemben, s akaratlanul is lassítottam lépteimen, hogy lépést tudjon tartani velem. Arca most semmit sem tükrözött, amiből ki tudtam volna venni, mire is gondolhat. Biztos voltam benne, hogy nem tetszik neki az ötletem. Csupán ötlet, nem elhatározás – bizonygattam magamban. Zavaros, és ködös, ahogy Alice látomásai is lehetnek, ha figyel. Ebben pedig biztos voltam.

Halkan sóhajtottam, majd felhorkantam. Megbolondultam volna, hogy azt hiszem itt van mellettem? Még édes illatát is érzem orromban, hogy tudatom megtévesztése a lehető legjobb legyen. Amikor oldalra pillantottam ő még mindig ott volt. A képzeletem játszik csak velem? Már nem tudtam eldönteni egészen biztosan. Aprót ráztam a fejemen – miket gondolok címmel -, aztán jobb kezemet feszülten oldalra billentettem, de csak a levegőt simíthatta. Csalódottan néztem le az út köveire. Utáltam, amikor tudatom átvette az irányítást elmém felett.

Még nem bolondultam meg teljesen, bár már közel jártam hozzá. Ha egyáltalán ilyesmi lehetséges egy vámpírnál.

Én el tudtam képzelni, hogy igen. Mert ez vár rám nélküle, ha nem teszek ellene. Lábaim önkéntelenül vittek egyenesen az úton úgy, hogy nem voltam tudatában annak, merre is megyek. Én pedig csak azért is elképzeltem őt, hogy megnyugodhassak és hogy ne jusson eszembe feltett szándékom. Ha itt van mellettem, sokkal könnyebbnek éreztem mindent. Nem nehéz nem arra gondolni, hogy van egy családom, aki hazavár, mert szeretnek. Vagy arra, hogy talán úgy szeret ő is, mint én őt. El akartam rejteni az elmém egy zugában ezeket a szavakat, hogy ne befolyásolhasson.

Kezeimet nadrágom zsebeibe rejtettem, hogy még véletlenül se akarjam megérinteni a látomást s ismét rádöbbenni arra, hogy csak a levegőt markolom. Eltelt egy nap, s a bizonytalanság, a kíváncsiság átvette rajtam a hatalmat. Egy pillanatra csupán, de megtorpantam. Tudni akartam, hogy keresett-e engem. Azt, hogy vajon gondolt-e tőlem egy ilyen tettre azok után, ami történt. Vagy egyáltalán megtudták-e otthon azt az estét. Milyen viszonyban van most a testvérével… Egyszerűen tudnom kellett ezekre a kérdésekre a valódi választ! Éreznie kellett, hogy valami nincs rendben. Vagy csak ezt akartam hinni? Nem, hisz láttam rajta… Mintha ő is tudta volna akkor, hogy búcsúcsókot váltottunk egymással, míg Jacob el nem vitte tőlem. A láthatatlan határ túloldalára. Könnyes szemei félelemtől csillogtak, ahogy tehetetlenül tűrte a köztünk egyre csak növő távolságot.

- Jacob haza akar vinni – feleltem eltitkolva minden érzelmemet. Bella nagyot nyelt.

- Tessék? – gyorsult fel légzése. - De fáj a lábam, és… és… - kezdte kétségbeesetten Bella, aztán belenézett az épp odaérő Jacob szemeibe, s nem tudott mit mondani kifogásnak. Ugyanis Jacob azonnal a lábai alá nyúlt, s egy óvatos, de határozott mozdulattal felvette a földről. Bella összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat. – Jake! – szólt rá Bella dühösen.

- Hazaviszlek, majd apa eldönti, hogy bevisz-e a kórházba – felelte összepréselt ajkakkal, szemeit az enyémbe fúrva.

- Ennek mi értelme lenne, ha egyszer itt van Edward autója…? – zökkentett vissza Bella ellenvetése. – Se perc a kórházban lehetnénk… - Jacob azonnal közbevágott.

- Nem nyitok vitát erről – mormolta dühösen és megindult Bellával a határ felé.

- Jacob azonnal állj meg! – ütögette meg testvére vállát Bella, ami lélegzet elakadást okozott nála. Tekintetét csak arra a másodpercre vette le rólam, aztán újfent rám emelte reménnyel telve.

Ökölbe szorított kezekkel néztem vissza rá, ahogy Jacob elviszi tőlem messze…

- Viszlát kedvesem… - suttogtam
.

Emlékem újbóli átéléséből egy mellettem nagy ívben elhaladó, engem bambuló férfi zökkentett ki. Bolondnak nézett, ha eltekintek ösztönös félelmétől. Nem is csodálom ilyen állapotomban. Itt állok az utcán egymagamban, előre, a semmibe révedő tekintettel. Mint, aki nem is lát és nem is hall semmit sem. Ha tudná, hogy ennek épp az ellenkezője történt…

Sóhajtottam egyet, majd újból elindultam, a vágyam, hogy láthassam őt felülmúlta az előzőt, aztán ismételten visszasüllyedtem a sötétségbe. Nem lehet – mondogattam magamban. A másik utat kell választanom, hogy megadjam az esélyt neked. Önkéntelenül is a jobb oldalamra pislantottam, ő csak merően nézett engem, enyhén félrebillentett fejjel. Azonban én csak arra tudtam gondolni, hogy így el fog botlani a saját lábában…

Halvány mosoly jelent meg arcomon, amit ő azonnal viszonzott. Hogy is lehetnék oly önző, hogy elvegyem a boldogságot egy ilyen angyali lénytől, amilyen ő? Teljes mértékig megérdemli, nem úgy, ahogy én. Isten lenyűgöző, tökéletes teremtménye, akitől távol kell tartanom magam, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Mit számít az, én mit érzek?

Akaratlanul is felmerült bennem: Mi van, ha pont ezzel okozom neki a legnagyobb fájdalmat a világon? Ha ő is úgy érzi, menten kettészakad bensője, mert elvesztette a másik felét? Újfent megtorpantam az utca járdájának mentén. A fölém világító lámpa egy halk kattanás kíséretében kialudt, így a sötétség egész lényemet körbeölelte. Mintha azt akarná ezzel jelezni, hogy soha sem találok ki belőle.

Nem akartam végiggondolni ezt a lehetőséget, mégis az agyam felpörögve vetítette elém a legkülönbözőbb képeket, az egymás után játszódó jelenetekből. Csak is a lényeget kiemelve… Még akkorról, amikor első találkozásaink alkalmával ismerkedtünk egymással. Vámpír memóriámnak hála minden egyes pillanatra úgy emlékszem, mintha egy perccel ezelőtt történt volna.

- Edward?

- Mennem kell. Jön… - akartam ellépni Bellától, de ő nem engedte. - Ne hagyj itt! Ki jön? – kérlelt szinte kétségbeesetten, miközben karjait testem köré fonta. Csak néztem rá, arcomon fintor suhant át. – Edward…

- A testvéred… - morogtam kelletlenül. Bella szemei felragyogtak. – Mennem kell, Bella. - Nem! Kérlek, maradj, olyan rövid ideig voltunk ma együtt. – Hangja elcsuklott a mondat végére. – Kérlek… - lehelte. - Nem lehet(…)

- Menj csak. Holnap várni foglak – suttogtam fülébe, mindvégig Jacobon tartva szemeimet.

- Ígérd meg, hogy itt leszel – súgta vissza feszülten. - Ígérem – pusziltam meg arcát gyöngéden, majd elengedtem, mire ő tétován megindult testvére felé.

Akkor is Jacob zavart meg minket, s azonnal felragyogtak kedvesem szemei. De most nem ez volt a legfontosabb… Szerelmem arca, szorosan körém fonódó karjai, amik nem akartak ereszteni, csak is egy valamit jelenthettek. Hogy félt. Félt, hogy ha talán elenged, többet nem lát? Nem tudtam biztosra, hisz nem hallottam gondolatait már akkor sem. Reményvesztetten próbált marasztalásra bírni, s megismertetni szeretett testvérével. Ezt láttam, s ebből is csak rossz sült ki.

Jacob megharagudott rá, ami tudtam, hogy szörnyen fájt neki. Mindennél jobban szereti őt, már hét éves korától kezdve, amikor Ephraim Black hazavitte. Most már, hogy ismertem szerelmem arcjátékának jelentését, meg tudtam magyarázni mindent. Nem tudott választani kettőnk között, s ez még jobban erősítette bennem azt, hogy talán nem is szeretett annyira… Így pedig könnyebben elfogadja, hogy már nem vagyok mellette. Jacob ezzel szemben ott lesz vele mindig, még akkor is, amikor épp nem akarja. Nem fogja feladni, s úgy megfutamodni, mint én.

Azonban ezek ellenére mégsem tudtam most figyelmen kívül hagyni azt a kért ígéretet. Nem bízott bennem, szavamat vette, hogy valóban ott leszek a következő nap. Iszonyatos fájdalom mardosta bensőmet, a fekete, tátongó űr még mélyebbnek és sötétebbnek tűnt most, ahogy felidéztem akkori feszültségtől, bizonytalanságtól sugárzó lényét. Vajon ez az irántam érzett szerelmét bizonyítja? De azóta már egy év is eltelt… Változott ő is, változtak a körülmények, változott a családja.

- Talán ha egyenesen fogalmaznál, érteném is – vetettem ellen.

- Még hogy én fogalmazzak érthetőbben? – állt meg újból, arca ugyanolyan bosszús volt. – Nem te voltál az, aki meg akarta magyarázni nekem, hogy nem láttam, amit? – kérdezte éllel hangjában. Barna szemei összeszűkültek vigyoromra. - Nem, csakis a te érdekedben tettem – húztam el a számat.

- Az én érdekemben? – hökkent meg Bella. – Nem tudom, miért lenne az, ha megpróbálja valaki bemesélni az embernek, hogy megőrült… - grimaszoltam feleletére. - Nem kellett volna újra találkoznunk – morogtam. Bella megtorpant, nem nézett rám, de lélegzete egyeletlenné vált, mély levegőt vett, majd tovább ment. Halk szipogást hallottam. Bella sír?

Bella elé léptem megállásra késztetve ezzel. Csak azért sem nézett fel rám, így kénytelen voltam én tenni erről. Óvatosan, állánál fogva megemeltem fejét, így barna szemeibe merülhettem, amik könnyekkel áztatva néztek vissza rám.

- Sajnálom – suttogtam, s mivel Bella nem rántotta el fejét hűvös érintésemtől, felbátorodva alig érintve arcát, de letöröltem kicsorduló könnyeit. Bella ajkai résnyire elváltak egymástól, szaggatottan vette a levegőt, szíve hevesebben vert. Hirtelen, villámgyorsan léptem tőle el, megtartva a három lépés távolságot. Mély levegőket vettem.

Megríkattam őt, már akkor, s vérének illata majdhogynem kiszabadította a fogságra ítélt vámpírt. Mi bizonyíthatja jobban, hogy egy szörnyeteg vagyok, aki csak fájdalmat tud okozni neki? És valóban… Neki lett volna jobb, ha nem találkozunk. Most már biztosan tudtam, hisz a baleset is csak azt tanúsítja - ami épp ettől az emléktől jutott eszembe. Kényszerítettem magam arra, hogy ne játsszam le magamban ismét azt a napot, amikor majdnem… Fejemre szorítottam tenyereimet, nem bírtam kimondani azt a szót. Zihálva vettem a levegőt, majd miután kicsit lenyugodtam megint elindultam az utcán. Minden csöndes volt e késői órán, amit egy halk zörej sem tört meg.
Mintha csak azt az űrt akarná jelezni, amit magamban éreztem. Legszívesebben szélsebesen rohanni kezdtem volna, hogy minél előbb odaérjek, s abbamaradjon ez a mérhetetlen kín. Még mindig ott volt mellettem, arcán több érzelem futott át egyszerre. Félelem s remény. De a tudatom, az emlékeim nem engedték, hogy figyeljek rá. Újabb áradat jött…

- Bízom benned. – Elvigyorodtam, s futni kezdtem a rétre. Görcsösen kapaszkodott nyakamba, s szorította magát mellkasomhoz, de szemei nyitva voltak.

- Bella… - szólítottam meg halkan. – Rosszul vagy? – Arca falfehér volt, olyan… mint az enyém.

- Azt hiszem… nem – nyögte ki.

- Sajnálom, én… - Lassan a rét szélén álló fatörzshöz léptem, s gyöngéden lelazítottam karjait nyakam körül, hogy leültessem. – Tényleg sajnálom – vettem két tenyerem közé arcát. Az ájulás kerülgethette.

- Nem a te hibád – mondta nem túl sok meggyőződéssel hangjában, miközben kábán nézett rám.

- Lélegezz lassan ki és be, mély levegőt véve – utasítottam lágy hangon. Bella teljesítette, aminek hatására egy-két perc múlva arca kezdett visszatérni normális színébe, miközben én küzdöttem illatának megszokásával. - Ez nem volt jó ötlet a részemről – sóhajtottam, s önkéntelenül simítottam meg kezeimmel arcát.

- Ne mondd ezt! – próbált meg tiltakozni gyönge hanggal. – Nagyon… izgalmas volt… - Nem láttad még az arcodat, sápadtabb, mint az enyém… - mondtam keservesen, s el akartam húzni kezeimet, de ő rárakta sajátját jobb kézfejemre. Rávillantottam szemeimet, de nem hátrált meg.


Halványan, erőtlenül mosolyogtam rá, amit ő azonnal viszonzott. Fejét csóválta, mintha ő is ismét átélte volna az emléket velem. Annyira megrémülten akkor, hisz olyannyira rosszul lett attól a kis futástól. Bolond és önző voltam, hogy nem gondoltam ilyesmire. Ami nekem természetes, magától értetődő volt, az neki csak szenvedés. Pedig én csak meg akartam osztani vele ezt a felejthetetlen élményt. Nos, gondolom tényleg felejthetetlenül sikerült – húztam el számat, s oldalra pillantottam. Ő csak somolyogva bólogatott. Csak bajt tudok okozni - sóhajtottam… Nem volt ez másként Jamesszel sem. A legszörnyűbb pillanat kavargott fejemben.

- James? – Nem válaszolt társának, vörös tekintetét rám szegezte. Egy szemvillanásnyi időre sem tévesztettem szem elől Jamest. Kezeim ökölbe szorultak, de légzésem visszaállt a normális, emberi ütembe. Szemem sarkából láttam csak Carlisle óvatos pillantását felém.
Feltámadt a szél, hátam mögül egyenesen látogatóink felé. James beleszimatolt a levegőbe, kéjes, szenvedélyes izgalom ült ki arcára, és szenvtelenül belebámult szemeimbe.

James a másodperc töredéke alatt eltűnt társai mellől, s a léptek irányába kezdett futni. Azonnal utána eredtem, most rendkívül örültem gyorsaságomnak, amivel utolértem, s le is előztem Jamest. Összepréselt ajkakkal ugrottam neki, egy ütéssel elhajítottam az egyik fa törzsének, ami reccsenve tört darabokra tőle. Támadó állásba görnyedtem James felé fordulva, megfeszítve izmaimat vicsorogtam rá kivillantva éles, fehér fogaimat.

Mire James felugrott a földről, s újból elém állt megfontolt, támadó tartással, már a többiek is ott álltak. Családom tagjai védekezően fontak körül engem, Victoria őrült tekintete hol szerelmén, hol rajtam cikázott. Laurent James mellett várta az események további lefolyását.

- Csak nem te akarod magadnak? – feltételezte gúnyosan James, s elvigyorodott hirtelen haragomat látva.

- És mi van a „természetesen nem vadászunk a területükön” kijelentéssel? – kérdeztem magamra erőltetve a nemtörődömség álcáját.

- Nem én mondtam – vont vállat még mindig vigyorogva.

- Nem akarunk harcot, de ha a mi területünkön vadásznak, kénytelenek leszünk megvédeni azt. – James vigyora lelohadt.

-  James, ezt már megbeszéltük – rótta meg halkan Laurent. Victoria rávillantotta tekintetét, de James semelyikükkel nem törődött, mindvégig engem nézett.

- Megváltozott – válaszolt James vigyorra húzva ajkait.

Ez volt a legostobább cselekedet, amit valaha is tehettem. Abban az ingben nomád vámpírok elé állni, amiben előtte a szerelmemet ölelgettem. Ekkora hibát véteni már szinte lehetetlenség, és én mégis elkövettem! Az egyáltalán nem számított, hogy véletlenségből. Sőt, az még súlyosbító körülménynek hatott. Nem engedhettem meg magamnak, hogy véletlenségből ilyen szörnyű dolgot kövessek el! Undorodtam magamtól… Majdnem… majdnem elvettem az életét. Bűnbánóan pillantottam rá, ő ennek ellenére gyöngéden nézett vissza rám. Talán azt akarta mondani, hogy nem én vagyok a hibás. Én azonban tudtam az igazságot.

Indulatosan lépkedtem, cipőm hangosan koppant az utca kövezetén. Hogy képes egy ilyen bűn emlékére is így nézni rám? Nem érdemlem meg! Egyre kitartóbban meneteltem, de öntudatlanul vittek lábaim. Fáradhatatlanul tartotta velem a lépést, arca enyhén kipirult a sebességtől. A bűntudat elemi erővel akarta széttépni testem, s tudatom még megmaradt épségét. Keveredve a fájdalommal úgy éreztem, nem sok hiányzik, hogy ez meg is történjen. Nem kíméltek érzéseim, ahogy az emlékek sem. Tovább záporoztak, fel-felvillanva az idő különböző tájáról, gondolataim sűrű, zavaros ködében sziporkázva, mintha a mennyország felhői közt Isteni fények villognának, s mutatnák az utat számomra. Amit soha nem érhetek el…

- Neked veszélyes. Még mindig… - fordítottam el fejemet. Figyeltem a hóesést, a pelyheket, amik alászállva a fák ágain álltak meg. Szemem sarkából láttam, hogy Bella egyik lábáról a másikra áll, majd tétován felemeli kezét.

- Ne… - suttogtam, s rávillantottam méz színű szemeimet. Bella keze megállt a levegőben, de tiltásom ellenére csak azért is kezembe csúsztatta sajátját. Felszisszentem, de nem húzódtam el.(…)

- Még mindig nem félsz? – suttogtam izgatottan.

- Nem – mondandója ellenére hangja elcsuklott, de kitartóan nézett szemeimbe.

- Megijedtél. Sajnálom, csak… - nem hagyta, hogy befejezzem. Mutatóujját szájára rakta, hogy jelezzen.

- Maradj mozdulatlan… - kért halkan. Kővé dermedve vártam, mit akar tenni. Bella nagyon lassan, óvatosan emelte fel újból kezét. Lélegzetvisszafojtva vártam érintését. Bella apró, gyors légvételeket vett, majd ujjbegyeit hozzáérintette arcomhoz.

- A tűzzel játszol – suttogtam, majd hátrébb léptem tőle. Nagyot sóhajtott.

- De ha olyan jó – pirult el és lesütötte szemeit. Ezen vigyorognom kellett.(…)

- Mondj valamit! Jól vagy? – kérdeztem még mindig ijedten.

- Jól vagyok – nyerte vissza egyensúlyát.

- Biztos? Miért ájultál el?

- Azt hiszem… azt hiszem elfelejtettem levegőt venni – pirult el újra. A megkönnyebbüléstől felnevettem.

- Hogy lehet azt elfelejteni? – kérdeztem nevetve, miközben elengedtem őt. Bella végigsimított kezemen, mikor elhúztam.(…)

- Maradj mozdulatlan… - kértem Bellát suttogva. Megnyaltam ajkaim, s nyeltem egyet. Lassan közelítettem felé, mindvégig a szemeibe nézve. Kezemmel arrébb simítottam előrehulló barna tincseit. Apró, gyors lélegzeteket vettem. Vontatottan, s megfontoltan hajoltam nyakvonalához, a füle alatti gödröcskékhez.

Orromat gyöngéden hozzásimítottam. Szám megrándult, de nem húzódtam el. Bella megborzongott érintésem alatt, de még mindig nem mozdult. Alig pár centit visszahúzódtam, izgatottan, sebesen vettem a levegőt. Bella kifújta a bent tartott levegőt, de mást nem tett. Még mindig nem mozdult, várt. Orromat végighúztam állkapcsa mentén, hűvös szám hozzá-hozzáért nyakához, amit nem fedett be kabátja. Bal kezemet rácsúsztattam tarkójára, majd felnéztem rá, de lehunyt szemekkel, meg-megrebbenő pillákkal várt. Parányi puszit nyomtam állára, majd egyre feljebb mentem, miközben én is lehunytam szemeim. Óvatosan megcsókoltam szája szélét. Vártam egy kicsit.

Egy arasznyival feljebb merészkedtem, egész szájára adtam csókot. Bella zihálni kezdett, ujjaival hirtelen beletúrt hajamba, s még közelebb akart húzni magához.(…)

- Nem félek tőled. Túlságosan szeretlek… - szólalt meg váratlanul alig hallhatóan emberi fül számára. Szemei kábán fúródtak tekintetembe. – Um… ezt hangosan is kimondtam? – jött zavarba, mire szívverése felgyorsult.

- Nem mondanám, hogy hangosan, de hogy nem gondolatban, az is biztos… - válaszoltam ironikusan. Mintha egy édes álomból ébredne, Bella pillái megrezzentek, majd lesütötte szemeit. Forró tenyere csalódottan kezdett el lecsúszni arcomról. Odakaptam kezemet, s rányomtam övére.(…)

Mennyi szépséges emlék, amik enyhe gyógyírt is adnak sajgó testemnek. Lépteim visszaigazodtak emberi tempójához, látomásom ajkai körül bujkáló mosollyal, csillogó szemekkel tekintett vissza rám. Megannyi megtapasztalt érzés, amikről azt hittem nem is léteznek számomra. Az első beszélgetésünk, az első érintés, amikor forró tenyere az enyémhez ért, az első csókunk, s az első alkalom, amikor véletlenül kiejtette száján a leggyönyörűségesebb szót, ami csak létezik e pokoli világon. Félmosollyal tekintettem oldalra, szív alakú arcán pirosság játszott gondolataim hatására, aztán csokoládébarna, szerelemtől ragyogó tekintetét rám függesztette. Magamban felnevettem az abszurditáson, mégsem hagytam, hogy a valóság gyökerei megkapaszkodjanak képzeletem jótékony földjében. Nem, most túl jól esett a bennem tátongó űrnek ez az apró érzéki csalódás.

Még inkább úgy éreztem, hogy muszáj mennem, hogy kicsivel is, de közelebb lehessek hozzá. Ahogy haladtam, illúzióm minden lépésével egy picit közelebb araszolt hozzám. Talán ha később emlékezek ezekre a pillanatokra, nem fog annyira fájni, mint most. Majd a káprázat tesz róla, hogy így legyen – bizonygattam magamnak. Kérdőn pislantottam áttetsző kedvesemre, aki mély levegőt véve kezével az arcom felé nyúlt. Halkan sóhajtottam, hisz nem éreztem semmit, s nem is fogok. Amíg vissza nem…

- Mivel nem szeretném, ha belepottyannál a jéghideg vízbe és még meg is fázzál, át kell, hogy vigyelek – mondtam vigyorra húzva ajkaimat.

- Miért, olyan nagy teher ez számodra? – durcáskodott Bella.

- Nem, csak eltört egy bordád, emlékszel? – simítottam meg arcát kedvesen, mire mélyen kifújta a levegőt.

- Azt felejtettem el, hogy az orvostudományt gyakorlóval van dolgom – mondta gunyorosan. Félmosolyt eresztettem meg felé, majd körbefontam karjaim derekán, s felhúztam magamhoz, hogy arca az enyémmel volt egy vonalban.

- Így nem fáj? – súgtam a kérdést, orrunk hegye éppen hogy összeért. Bella kábultan megrázta fejét. Egyik kezemmel végigsimítottam karját, majd tenyerét felemeltem nyakam köré. – Kapaszkodj, és húzd fel a lábad – mondtam halkan, mire Bella behajlította lábait, s másik kezét is nyakam köré fonta. – Ó, és a szemeid is csukd be, tekintve korábbi rosszulléteidet – mosolyogtam.

- Inkább tovább nézlek – suttogta, s elpirulva nézett arany szemeimbe.

- Ahogy akarod. – Tettem pár lépést, majd óvatosan elrugaszkodtam a földről, s átugrottam a folyó túlpartjára.(…)

Még annak ellenére is, hogy – a szó szoros értelmében - James elé vetettem őt, s pihennie kellett volna, három nappal a harc után ott volt a réten, hogy láthasson. Mert hiányoztam neki… Olyan hihetetlen volt, hogy azok után semmibe véve apja tilalmát, elszökött hozzám. Törött bordával. Nem érdekelte, hogy mi lesz, eltűrte a fájdalmat, csak azért, mert látni akart, ahogy én is őt. A látomás úgy tett, mintha a hideg rázta volna ki, fintorogva konstatálta az emléket. Szerettem volna azt hinni, hogy azért is, mert három napig távol volt tőlem.

Ő még csak hátra sem hőkölt, megkönnyebbülten vetette magát karjaimba.

- Edward – suttogta arcát mellkasomba fúrva, szorosan fonva karjait testem köré. Gyöngéden simogattam haját, s hátát, hogy megnyugtassam.

- Bella, mi történt? Miért kószálsz az erdőben egyedül? – kérdeztem feszülten, félve.

- Én… el kellett jönnöm… összezavarodtam… - kezdte zavartan, miközben felnézett rám. – Csak… eljöttem, máshova nem tudtam menni – halt el hangja, könnyei kibuggyantak szemeiből. Hűvös ujjammal letöröltem könnyeit.

- Ne aggódj, most már biztonságban vagy – suttogtam komolyan.(…)

Zsebeimben ökölbe szorítottam kezeimet. Nem csak én bántottam őt! Azon az estén, akár még el is vehette volna tőlem Jacob. Örökre. Csak egy hajszálon múlott, hogy farkas ösztönei ne tiporják porba emberi lényét. Tudom, hogy nem szándékosan bántaná, ahogy én sem. De… Akkor ő miért maradhat mellette egész életében, s én miért nem? Ott volt, ő is tehetne arról, hogy Bella megsérült? Ugyan… Nem hibáztathatom őt a saját bűnömért. Már meg tanulta uralni az ösztöneit és érzelmeit. Nem! – kiáltottam fel magamban. Hazudok magamnak is ezzel… Jól tudom, hogy ugyanolyan heves, s önfejű, mint volt. Ez azonban nem számított.
Fejcsóválva elém lépdelt, majd hátrafelé menetelt tovább, miközben karjait hívogatóan felemelte. Csábos mosolyt villantott rám, s én nem tudtam – vagy nem akartam – ellenkezni. Követtem. Két ház között befordult a sötét sikátorba, majd azokon közlekedve futásnak eredtem.

„Az oroszlán beleszeretett abba, akibe a leginkább nem kellett volna… A buta kis bárányba.”

28 megjegyzés:

Gré írta...

Sziia<3
most Edward visszamegy Bellához?
remélem igen:D
el sem tudom képzelni, hogy milyen rossz lehet most Bellának.:S
nagyon jó lett!
ha most enm vissza Bellához futott, akkor kb. hány fejezet múlva megy vissza hozzá és lesznek újra együtt?
rem hamar!
jajj de nagyon-nagyon-nagyon szeretném, hogy újra boldogok legyenek:D
egyébként nagyon bírom Edward képzelgését:D
hasonló min a New Moonban Balláé:D
Egyébként 1. komizó:D
De vissza térve a fejihez, nekem bejöttek ezek a vissza emlékezős részek:D
Főleg a vége:D
„Az oroszlán beleszeretett abba, akibe a leginkább nem kellett volna… A buta kis bárányba.”
Jajj de imádom az elérhetetlen szerelmeket:D
De Jacob húzzon a sunyiba.xD
Mindent elront:D
Őt utálom legjobban az egész tetralágiában:D
Még Victoriát meg Jamest meg Laurentet is jobban szeretem mint 'Mr. Én Vagyok A Legjobb Bellának Farkas úrat'.xD
Am Victoria vissza fog térni a töribe?:O
Rem. igen:P
Attól nagyon izgalmas lenne az egész:D
Ja és Freeb rem. hamar elsz friss:D
És hamar boldogak lesznek együtt:D
Mármint Edward és Bella.xD
Am. nincs kedved valahogy kiírtani Ephraimot meg Jaket? vagy eltüntetni? vagy valami? és pl. Bella elköltözhetne Cullenékhez:D
Najóh beindult a fantáziám!
És még véletlenül sem kaphatunk egy olyan fejit amiben Bella szemszöge van??:D
Rem. kapunk:D


Az a kis hozzászólás, kicsit hosszúra sikerült.xD
Nemcsak a köv. fejezet miatt:D
Most kiírtam magamból avéleményem:D
Volt benne negatív is, de főkent pozitív:P

Jah és bocsii az esetleges helyesírási hibákért és az elgépelésekért.:D

Szóval avéleményem összefoglalva az egész töriről at h, fantasztikus, frenetikus.:D

na asszem ennyi:D
puszii(L)

ui.: és tessék válaszolni a kérdéseimre is:D amiből avn egy pár:D

Névtelen írta...

Ez a feji is nagzon jó volt!!!! Remélem Edward visszamegy Bellához és te is minnél hamarabb hozod a frisst!!! Eddig nagyon jó volt ez a történet!!! Remélem hogy happy end lesz!!! Remélem hamar jön a friss, és minnél hamarabb legyenek újra együtt!!! Ephraim és Jacob ha lehet ne avatkozzanak már bele a kapcsolatukba!!!

andi írta...

Nagyon jó fejezet lett!!Nagyon jól tudod érzékeltetni Edward érzéseit, hogy mennyit marcangolja magát. A visszaemlékezések is szuperek és az utána lévő monológjai is. Hát amitől kiakadtam/kiverte a biztositékot az az volt, hogy Jacob nem hibás, egyedül ő:
("Tudom, hogy nem szándékosan bántaná, ahogy én sem. De… Akkor ő miért maradhat mellette egész életében, s én miért nem? Ott volt, ő is tehetne arról, hogy Bella megsérült? Ugyan… Nem hibáztathatom őt a saját bűnömért. Már meg tanulta uralni az ösztöneit és érzelmeit. Nem! Hazudok magamnak is ezzel… Jól tudom, hogy ugyanolyan heves, s önfejű, mint volt. Ez azonban nem számított.")
Na ez...:@ pedig szerintem Jacob sokkal hibásabb, mint ő. Jacobnak kellene elmennie nem neki..argh.../de Edward már csak ilyen..sajna../
Mondjuk azt én is eltudnám képzelni, hogy Bella fellázadat az apja és Jacob ellen és elköltözik a Cullenekhez. Milyen szép is lenne.
Remélem hamarosan már együtt lesznek. Várom a frisst, de nem türelmetlenkedek, a jó munkához idő kell.

Jane írta...

Szia!
Nekem is nagyon tetszett ez a feji, igazán szép volt ez is.
Edward képzelete nagyon élénk..:) és milyen jól ismeri Bellát ahogy látja, hogy miket reagál a gondolataira.
Én már mondtam h írtsad ki a kutyákat! :D
Látod, nem csak én szeretném...:D:D
A múlt fejihez sokat írtam, ehhez nem fogok annyit...
Nagyon jü lett, és remélem, hogy hazafut most, és nem messzebb!
Grat, megint sok-sok csillagosötös Neked!!! 5***
Puszillak!!

Barbee írta...

Hmmm... ez nagyon jó lett!
Tetszik, hogy Edward az emlékeiben 'járkál'... de az már kevésbé, hogy még mindig nem lépett tovább. Ezt úgy értem, hogy még mindig makacs, önfejű és ostoba... jó az már haladás, hogy megfordult a fejében, esetleg Bella is szomorú... de ezt elég gyorsan el is vetette...
Végig azon gondolkodtam, amikor olvastam, hogy vajon a Meyer-féle Edwrad is így érezhetett, amikor elhagyta a Meyer-Bellát? :) (nem hasonlítgatni... csak úgy, mert igazából sohsasenm gondoltam bele abba, hogy neki milyen lehetett, mármint úgy igazán)
Viszont... mondtam már, hogy gonosz vagy? :P
Még mindig nem árultad el, hogy hova megy ez a fiú... először is: ha vissza akarna menni a családjához, akkor miért tartana attól, hogy ezt meglátja Alice, és miért nem akarja, hogy tudják, visszamegy... ellenben ha meg akarna halni, akkor miért követte a Bella-illúziót? o.O Gondolom, nem hiheti azt, hogy a lány a halálát akarja... meg aztán azt már elvetette ESme miatt, nem? o.O Most összezavartál xD
Ohh... és még az, hogy amikor felhozta, hogy Jake is bántotta már, nos annál pontnál megkönnyebbültem, hogy 'hűűűű! megjött az esze? vissza fog menni?', aztán, amikor elvetette ezt is, kicsit lelombozódtam... :S
Hm.. valamit kihagytam, de minél jobban rágódom rajta, nem jut eszembe. xD
Nagyon tetszett!:) (még mindig húzod az idegeimet:P)
Várom a folytatást!
pusz

July írta...

Szia!
Tudom, hogy Neked már írtam, de úgy gondoltam, hogy legalább a kedvenc részemet ide is kiteszem. Aztán, ha a doli javításokkal készen leszek (két kupac kész a négyből :D), és jut eszembe valami, amivel még dicsérhetem a fejit, akkor majd megírom.
Szerencsére nehéz dolog kiválasztani a kedvenc mondatokat,de nálam most ez a rész nyert (bár a teljes bekezdést ide kellene másolni):

"Félmosollyal tekintettem oldalra, szív alakú arcán pirosság játszott gondolataim hatására, aztán csokoládébarna, szerelemtől ragyogó tekintetét rám függesztette. Magamban felnevettem az abszurditáson, mégsem hagytam, hogy a valóság gyökerei megkapaszkodjanak képzeletem jótékony földjében. Nem, most túl jól esett a bennem tátongó űrnek ez az apró érzéki csalódás."

Puszi :-)

*kiscsillag* írta...

Szia! :)

A múltkor is akartam írni Neked, meg is írtam, gépeltem vagy 10 percig, de mire elküldtem volna elment a netem és odaveszett a kritika... :( Puff! Nem szeretem a modern világ csodáit! :P

Hm... Ahogy olvastam a történetet, végig beszéltem magamban. "TE hülye! Menj már vissza!" vagy éppen "Jaj, erre a részletre emlékszem." vagy "Milyen édes! Ide vele!" , de a legrosszabb az volt, mikor már mondta magában, hogy Jake sem jobb, mint Ő, de mégis vele lehet, és én már azt gondoltam magamban, hogy "Jesszus, nem is annyira idióta!" erre nem tud dönteni, hogy mi legyen. *mélylevegő* Kár, hogy a képzelt Bella nem tudja jól bokán rúgni, vagy valami. Egyébként én az eredeti történettel is úgy vagyok, (meg itt nálad is, mert nagyon karakterhű maradtál- grat. hozzá, keveseknek sikerül!) , hogy Jacob sokkal inkább megérdemelné Bellát. Mert Ő legalább harcolt érte, és nem hagyta el ilyen hülyeséget miatt, hogy majd jobb lesz a lánynak nélüle... Ez egy olyan olcsó kifogás mindig a pasik részéről, akkor is, ha Edward tényleg szívjóságból tette.

Ha boldognak akarja látni, akkor legyen mellette és tegye boldoggá. HA Bella nem akarná, hogy ott legyen, úgyis elküldené...

Egyébként én nem szeretem ezeket a lassú, semmi sem történik, csak elmélkedünk részeket, mert nekem néha kicsit uncsik, de Te annyira jól írsz, hogy most nem unatkoztam! :) Ráadásul feldobtad ezekkel az idézetekkel, nem pedig csak odaírtad, hogy "... és eszébe jutott, mikor először csókolta..." bla-bla-bla. Nagyon ötletes! :) Várom a folytatást!!! És tessék Edwardot visszarugdalni Forksba, vagy ... vagy Bella depis lesz! :) puszóóó

Principessa írta...

na hello-bello! :)
Épp most fejeztem be a stat tanulást és annyira jó kis meglepi volt, hogy van új fejezet :DDD gyorsan bele is vetem magam.

Az ötödik bekezdésben tényleg azt hittem h ott van vele Bella.

Hmmm hát ez nagyon jó volt!!! Ezek a felidézett részek most nagyon jól összhangban voltak a történettel. És ha jól tippelek, akkor most esetleg netalántán ugye Bellához menetel hazafele?? Ezért idézett fel ilyen sok mindent, hogy meggyőzze magát, ugye? *pislog az aranyos Freebre, aki nem akarja rajongói szívét összetörni* hát gratula, ez az elmerengős rész nagyon tetszett :D:D nem akarlak fényezni tovább, de muszáj leírni, hogy fantasztikus vagy ;D

Névtelen írta...

Szia!
Húúú, ez nagyon tetszett és nagyon jóóó volt!!! Annyira jó amiket gondol. Remélem visszamegy Bellához! :) Az emlékek visszaidézése és a hozzátartozó gondolatai nagyon jók! Meg az, hogy a képzeletbeli Bella is kimutatja a véleményét. :)
Nehéz lesz kivárni a következőt! Remélem hamar hozod!
Puszi: Sipi

Névtelen írta...

Szia Freeb!
egyszerűen annyi érzelem tört most ki belőlem a fejezet olvasása közben hogy az nem igaz. :D annyira de annyira tetszett ez a feji, hogy elmondani se tudom, de azért megpróbálom. :D
na szóval... az egész feji nagyon jól sikerült. olyan jól sikerült megint leírnod Edward vívódását, ahogy cikázik gondolatban a két véglet között: visszamenjen vagy maradjon. A már jól ismert "Bella hallucináció" is itt volt megint, ami sokat dobott az egészen, ahogy végig reagált Ed gondolataira. :D
És hát az emlékek... nagyon örültem az ötletnek hogy így segítesz átélni nekünk mindazt, ami Ed fejében van. külön köszönet részemről ezért, mert őszintén szólva már annyira az új fejezetekre koncentrálok, hogy már szinte el is felejtettem ezeket a korábbi, gyönyörű részeket. szóval egyszerűen imádtam a fejit, és most én is kiemelném a kedvenc részemet:
" Nem kíméltek érzéseim, ahogy az emlékek sem. Tovább záporoztak,fel-fel villanva az idő különböző tájáról, gondolataim sűrű, zavaros ködében sziporkázva, mintha a mennyország felhői közt Isteni fények villognának, s mutatnák az utat számomra. Amit soha nem érhetek el..."
gyönyörű megfogalmazás... *.* :D
és hát vége remélem már vmi jót sejtet. ;)
végre Ed is kezd talán rájönni arra, hogy Jacob is tud felelőtlen lenni, sőt... én legalábbis simán el tudom képzelni, és biztos vagyok benne hogy nem tud Bellára olyan jól vigyázni, mint ahogy Ed. :D de biztos elfogult vagyok :D
szóval remélem hogy erre ő is ráeszmél, ahova a feji végé elinul az nem Volterra, hanem Forks. ;)
ja és hát utolsó monat, meg anniyra jó... már meg se említem, mert sztem már a többiek is ecsetelték ezt már előttem... :D
köszi a fejit:D várjuk a kövit. :D hopp rímelt
:P
ja és bocs a sok szóismétlésért, hogy most nem túl nagy a szinonímakészletem,de sietek és mondom sok érzelem kavarog bennem... :D
soksoksok puszi
Laura

A.Kata írta...

Én is írok gyorsan néhány sort (bár engem is várnak még a dolgozatok... ;)
Nagyon örültem, hogy végre felkerült a friss, és nem okozott csalódást. Nagyon tetszettek a visszaemlékezések, meg ahogy a "látomás-Bellát" leírod. Viszont remélem, lassan mostmár vége lesz az önmarcangolásnak (szerencsére vannak erre utaló jelek ;) és észhez tér végre drága Edwardunk, és rohan vissza Bellához. Nagyon cseles vagy, hogy nem derült ki, merre tart, mire készül. Kíváncsi vagyok nagyon a folytatásra!

Gabriella írta...

Szia Freeb!

Megőrülök ettől a fickótól!Ugye végre elindul haza?! Ugye nem szenved tovább?!Rájöhetne végre, hogy Bella csak mellette van biztonságban!Lehet, hogy most is megmentésre szorul!Tényleg, most mi történik LaPushban?Nagyon érdekelne,milyen állapotban van Bella? És nem csak lelkileg, ha érted mire célzok?!:)
Kérlek siess a folytatással!
Üdv: Gabriella

Freeb írta...

Sziasztok! Bocsánat, hogy csak most jutok ide, hogy válaszoljak. Bár, ahogy látom az első hórukk után nem változott a kritikák száma. De nagyon örülök, mert ennyi kritikát aznap még sosem kaptam, mikor felkerült a feji! Köszönm Mindenkinek! :) Na és most egyesével. ;)

Gré: Szióka új kritikálóm! :) Nos nem ígérem, hogy mindenre válaszolok, de megpróbálok valahogy. :D Visszamegy-e Bellához? Azt még nem tudni. :) Elindult, de hogy hova... Hát igen, Bella szemszögét most nem ismerjük egyelőre. Talán majd később, ha egyáltalán visszamegy hozzá Ed. Hú, olyanokat kérdezel, amire ha választ adok, akkor nem lesz már izgalmas. :) Szóval konkrét választ nem adok. Igen, hasonló, az ötlet onnan van, hogy így mondjam. Vagyis nem is onnan, hanem már előbbről. Amikor elolvastam a MS-t, és ott írja így, amikor Ed a Denaliknál van. Aham, teljeseeeen legelső komizo vagy. ;)Örülök, hogy tetszenek ezek a részek. Ezt a fejezetet direkt ilyenre szántam. :) Köszi, hogy kiemeltél! :)No igen, Jacob kis mindenlében kanál, ha Ed-Bella kapcsolatáról van szó. :D Szó, mi szó... Jót mosolyogtam ezen a " jeles megjegyzéseden. :D Victoria már nem fog. Ő már az első könyvben elhalálozott... A farkasok ölték meg őt. Majd lesz más izgalom. ;) Öh, nem tudom, mikor jön friss, megint lassabban valószínűleg. :$ Igyekszem... Hát Ephraimot, és Jaket sem lenne könnyű kiikatni, farkasok. :D De az nem baj, hogy beindult a fantáziád! :) sőt! Bella szemszög? Hm... nem rossz ötlet, esetleg lehet, hogy lesz vmikor. ;) Én örülök a hosszú hsz-eknek, úgyhogy csak nyugodtan fejtsd ki a gondolataid! :) Óh, hát inkább pozitív, aminek nagyon örülök. Ugyan én is vétek hibákat. :)Én pedig köszönöm szépen! :))) Remélem azért meg vagy elégedve a válasszal! ;) Puszi!

Névtelen: Köszi szépen, örülök, hogy tetszik eddig a töri. :) Um, hát igyekszem majd a fejivel, de most a suli az első sajna. Biztos, hogy boldog vég lesz, nem szeretem a másikakat. :D Muszáj beleavatkozniuk, féltik ők. Csak a módszer nem helyes...

Andi: Köszöönöm! :) Megpróbálom kitalálni, mre gondolhat Edward. Néha nagyon is nehéz. Meg kell mondjam, jó volt nekem is feleleveníteni a régi jeleneteket Edward-Bella között. :D Igen, akkor, amikor Bella megsérült, és Ed eldöntötte, hogy elmegy, ott nem igazán ő volt a hibás. Mégis magát okolja érte. Igen, tényleg ilyen. :D Húhú, na majd meglátjátok mi lesz itt... Köszönöm, ez jól esett! :)) Nem is szeretnék valami rosszat felrakni... :S

Jane: :) Köszi drága! :) Élénk... Ez jó. :D Aham, szerintem Edward az, aki mindenre odafigyel, ami történik Bellával, "tanulmányozza" az arcjátékát, hogy kicsit beleláthasson így a fejébe. :) Jó, hát mindenki azt akarja, hogy kiírtsam őket... Látom! :P:D Ez jó kis kijelentés volt. :D *röhög* Messzebb? :D Mármint hova? Köszi! :D Bárcsak a suliban kapnék ennyit. :D Pusziiii!

Névtelen írta...

Nagyon jó!*.*
Ugye visszamegy Bellához?Remélem.(:
És tényleg jó lenne tudni hogy most Bella milyen állapotban van lelkileg meg mindenhogy..?
Ja és Frisst!!:D Puszii Fanni.

Névtelen írta...

Csók Freeb!

Hát ez igazán fantasztikusra sikerült.Annyira jól eltalálod Edward jellemét,teljesen olyan,mintha ez eredetit olvasná az ember.
Vagyis vannak a gondolkodásában eltérések,de ezek nagyon szimpatikusak.Edward csakúgy,mint Meyer regényében önsajnálatba temetkezik,kínozza magát.Nagyon tetszett,h most Ed az,akinek látomásai vannak.Annyira szenved,h nem képes a valós világra koncentrálni,a tudatattija Bellát vetíti ki,mint valami támaszt,amely segít megőrizni az ép elméjét.Örülök,h Edwardban felmerül az a gondolat,h talán Bella is ugyanúgy szenved mint ő,ez hiányzott az eredetiben,mert Ed alábecsülte Bells érzéseit.Jacobbal kapcsolatba az,h veszélyes lehet Bellára,szerintem helyénvaló gondolat,remélem,h magára talál és visszatér Hozzá.Szerintem Ed nem csinhálhatja ezt sokáig...így nem lehet élni..mondjuk a léte alapból értelmetlen Bella nélkül.A visszaemlékezés jó ötlet volt,gratulálok hozzá.
Remélem,hamarosan új fejezetet olvashatunk!

Köszönjük addig is!

Dena

Névtelen írta...

Hoppá!
Most veszem csak észre,h azt írtad,h spolier lesz mint a 4 részből,vagyis,azt hiszem,feltevéseim igaznak bizonyulnak.:)
...idővelXD

Dena

Névtelen írta...

Szuper!
Nagyon-nagyon tetszik!! Kérlek folytasd!
Edward ugye visszamegy??? Nekem csak együtt
igaziak!!!
Edward ne szenvedjen sokat, legyenek boldogok is!!!!!!
Várom a folyit!!!!!

Catus_ írta...

szia:D
a bocsánateső már megörtént MSN-en szóval azthiszem itt már nemkéne:/ (de azért tényleg ne haragudj:S)
szóval igy sok idö után nagyon jo már végre olvasni:) remélem ED hamar visszamegy:D az olyan jo lenne, hisza mugyis mindenki szerelmetes:P +tarthatsz ilyen előtavaszt h beinditsd a hormonokat mindenkinél:D tudod a tavasz a szerelem évszaka:D:P na szépen bemagyarázom ezt itt magamnak xD:D
Ed annyira Ed...:S ekkora önmarcangolós pocsolya közepén még én sem szoktam ülni xD:S miért kell mindenért magát vádolnia???? vegye már észre h Jake egy kis pisis huzzon be neki egyet és vegye el bellát és mindenki tök happy :D:D:DXD na szoval ezt a gondot is megoldottam:D:P
egyébként egy kicsit jó h Ed messze van, megutdhatjuk milyen érzései vannak és olyan szépen fogalmazod meg, h még ezt is öröm olvasni:)
"Az első beszélgetésünk, az első érintés, amikor forró tenyere az enyémhez ért, az első csókunk, s az első alkalom, amikor véletlenül kiejtette száján a leggyönyörűségesebb szót, ami csak létezik e pokoli világon." <- ez annyira tetszik! ezzel leirtál mindent:) Best mondat:)

gratula a fejezethez, ismét nagyon jol sikerült:) kiváncsi vagyok h hogyan oldod meg h Ed hazatérjen:d remélem vmi hatásos belépője lesz:D...bár mondjuk azt sem tudjuk h hazamegy-e egyáltalán...no de remény hal meg utoljára:)
viszont rám vár még a sok tanulnivaló a vizsgára, de hát igéret szép szo:)
még1x gratula:D sok ihletet és gyors folytatást:)

Puszim, Tuccko:)

Freeb írta...

Haaaj, ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam eddig. :$ Nagyon nincs mostanság időm, ahogy látjátok feji sincs még. :$ Igyekszem, de most még ihletem sincs hozzá...

Barbee: Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :) No igen, de azért ne feledjük el, hogy a történetben ez csak egy nap volt eddig, amit két fejiben bonyolítottam le. :) Gyorsan igen, mert hát Edward inkább a rosszabbik felét látja mindennek. Nos próbálom úgy írni, hogy - mert kb olyan a szitu -, vajon miket érezhetet, gondolhatott Edward akkor. Szóval én úgy gondolom, igen, ilyeneket. Persze, nem tudhatom, csak kitalálom. :) Nos igen, már hallottam párszor, hogy gonosz vagyok. :D És nem is tagadom. :D Nagyon jó kis gondolatmenet, tetszik. :);) És ezzel már elárultam valamit. :P:D Az jó ha összezavartalak, nem tudtam, hogy olyat is tudok. :D Hát igen, eszébe jutott, de attól még nem szegi meg az ígéretét, amit tett magának. Nos megpróbálom nem húzni, bár azt hiszem ezzel már elkéstem kicsit. :$ :D Bocsánat! És köszönöm! Puszi!

July: :) Óh, aranyos vagy köszönöm! :) Godnolom már készen vagy a doli javítgatásokkal, én meg végre a félévzárással... :D *sóhajt* Pussz!

*kiscsillag*: Sziaa! :) Már rég hallottam felőled. :D Úh. :S Hasonlóan már én is jártam. Javaslom, ha máskor is szeretnél írni nekem jóóó hosszú kritikát - aminek rendkívül örülnék -, akkor először wordbe írd meg. :D Úgy nem veszik el. :)Ja, meg tudlak érteni, hogy nem szereted. :D Jaj ez annyira aranyos volt, hogy így leírtad! Köszönöm! :))) Ezek szerint a részletek is tetszettek. :D Jaaj de jó. :D Hát nem, ő csak egy illúzió Bella... :D Ja bokán rúgná, és mondaná, hogy gyere már vissza! :D Érdekes lenne és vicces. :D Óh, köszi, örülök neki, hogy hű maradtam a karakterekhez. :) Pedig már Bella khm kezd eltérni... Hm, oké, ez igaz. Nem is mondom, hogy nem. De mi most a 20. században vagyunk, Edwardot még teljesen máshogy nevelték, másmilyen illemszabályokkal, stb. Tudom, nem igazán tudom ezt visszaadni a ficben, elismerem, de az alap ez. Meyer így alkotta meg Edet, és nem állítom, hogy neki sincsenek hibái, ahogy Bellának és Jacobnak is. Szerintem. :) De ez is csak egy vélemény a sok közül. :) Úh, ez aztán az elismerés! Nagyon szépen köszönöm! :) Ha téged nem untattalak, aki nem szereti ezeket, az már haladás. :D Áh, nem azt nem is akartam. Nem tetszett volna nekem sem, ha csak odabiggyesztek valamit. :) Bár még így sem tetszenek a fejik. Most vagy maximalista vagyok, vagy a "az íróknak saját művük sosem tetszik" kategóriába tartozom. :D No mindegy. Jó, jó, már tervben van ne aggódjatok. Valamikorra persze. :D
Puszi! :) Köszi a véleményt! :)

Freeb írta...

Heky: Legalább jó egy kis szünetnek két tanulás között. :D Igen, ennyire jól leírtam, vagy csak túlzás volt már a látomás Bella? :D Köszönöm, ezek a rész felidézések hirtelen kipattant ötlet volt. :) *Freeb magában kuncog Heky mondatán* Nem akarok összetörni én semmit, ezért nem is mondok inkább semmit. *vigyorog* Úh fantasztikus? :$ Köszike, jól esik a dicséret. :) Pussz!

Sipi: Szia! :) Örülök, hogy tetszett! :)) Azok a korábbi "könyvemből" vannak az emlékezeti részek. Majd kiderül, hogy visszamegy-e, ha végre lesz ihletem... :$ Hát igen, de a látomás Bella sem úgy, mint az eredeti, mert hát gye Edward csak gondolja, hogy hogy reagálna. Hát remélem még nem felejtettetek el. :D köszi! Pusz!

Laura: Ennek én csak örülök! Tök jó hallani, hogy így hat rátok, amit írok. :))) Nos, mint említettem, ez a rész, az emlékezős-felidézős részek, hirtelen ötlet volt. De örülök, hogy ilyen jól sikerült. Meg nekem is nagyon jó volt újra átolvasgatni ezeket a részeket Ed-Bella között. :)) Most már nem maradhat el a képzeletbeli Bella. :D Óh, én köszönöm! Ez annyira jól esett. Már rég volt, amikor a Végzetes találkozást írtam, nem csodálom, hogy elfelejtetted. :) Örülök, hogy van kedvenc részed, vagy hogy írjam. :D Elfogult? :D ááh, nem is hangzott úgy. :))) No igen, van azért lehetőség, hova indult... Köszönöm mégegyszer a szépr, tartalmas kritikát! :) Szerintem nagyon is jó, főleg olvasni. :))) Puszi!

A.Kata: Na igen, ilyenkor félév előtt minden tanár dolgozatot javít. Szörnyűűű. :D Köszi, hogy szakítasz rám időt! :) Na igen, végre... És most is eléggé el vagyok csúszva a frissel. :$ Én pedigörülök, hogy tetszett, és nem okozott csalódást! Nost vannak jelek, meg előtte is voltak másra. :D De, hogy ti észrevettétek-e nos azt már nem tudni pontosan. ;) Óh, igen, azt direkt írtam így. :D De köszi. :D pussz!

lagabri: :D Igen, Edward őrjítő, több szempontból is. :D *széles vigyor* Saját magát hozta ebbe a helyzetbe szegénykém - meg én -, és csak nagyon nehezen lábal ki előle. Nehezen és lassan... Lehetséges, Bellánál ki tudja. :D Bella La Pushban? Nem tudom még, mennyire derül ki, és mi. Az majd ahogy jön később. :)Értem, mire célzol. :P:D Okés, ám ihlethiány válságban szenvedek. :$ Pusz!

Freeb írta...

Fanni: Köszike! :) Azt majd meglátod a kövi fejiből. ;) Ha szeretnétek, akkor a későbbi fejikbe beleírom ezt a részt, hogy Bella hogy élte életét ebben az időben - egy nap kb -, míg Edward távol volt tőle. :) Igyekszem! :) puszi!

Dena: Szia! :) Hát köszönöm szépen! :)) Szipatikus? Az jó. Hát úgy gondolom, hogy azért valamennyire fejlődnek a karakterek, méh akkor is, ha hű maradok az eredetiekhez. Ezt tök szépen megfogalmaztad. :))) A tudatalattis mondatod. :) Nagyon tetszik! :D Én is így gondolom, és pont az eredeti könyvből jött az ötlet. Igen, én is hiányoltam az eredetiből ezt. Sőt, én nagyon haragudok mostan Bellára, amióta elolvastam az Eclipsét. Többszöri olvasásra már az ember jobban figyel a részletekre... Megváltozhat a véleménye. Jacob, szerintem is legalább annyira veszélyes Bellára, mint Edward. Reméljük, hogy visszatalál. ;) Nos majd jön a kövi, ha lesz ihlet... Valaki küldjön egy múzsát! :D Én köszönöm Dena! :) Hihi, igen, lesznek, vannak spoilerek már így is. ;) :D Pusz!

Névtelen: Ennek örülök! :))) Folytatom, ne aggódj, a kérdés csak az, mikor lesz rá idpm, meg ihletem. Boldogok is voltak, most egy kis szenvedés is van... Van ez így az életben is sajnos. Köszi, hogy írtál! :)

Tuccko: :))) sziaaaa! :D Meg, meg, és mondtam, hogy semmi baj, egyáltalán nem haragszom! Ennek örülök, hogy jó volt olvasni. :)Elő tavasz. :D:D *mosolyog* Na igen, de még nincs tavasz... :D Előnek is még nagyon elő lenne. :D nem? Ez a pocsolyás, már mondtam, hogy nagy lett... :D Ed ilyen, ő akkor is magát okolja, amikor Bella a bűnös, vagy Jake. Ja megoldottad, már csak írjam meg, nem? :D Váó, köszönöm a sok dicséretet megint! :))) Megoldom, ne aggódj. Vagyis, már tervezem. :D Most elszóltam magam? :D Na mindegy. :) Mondtam, hogy a tanulás az első drága! Neked pedig sok kitartást a tanuláshoz! Pusziii!

Névtelen írta...

Szia!

Légyszi nézd be a Twilight Fanfictionos oldalamra.

http://smileyboy.blogozz.com/

Előre is köszi

Freeb írta...

Szia!

Amint lesz időm, benézek. :)

Névtelen írta...

Jézus, én megint bőgtem.. :D Lehet, hogy ez már nevetséges, meg vérciki, de ez van, nincs mit tenni.. :') Imádtam minden sort.. Amióta Edward eljött Forksból, ez volt a kedvenc fejezetem.. Persze, nagyon nehéz a döntés, hiszen mindet imádtam, telis-tele érzelmekkel, és az a szenvedés.. Jézus, én teljesen átéltem, amit Edward érez.. És akkor még Belláról nem is tudunk semmit.. :'( Ő is szegény.. :( Na, szóval azért lett ez a kedvencem, mert voltak benne visszaemlékezések, és ez előhozta azokat az érzelmeket is, amiket anno éreztem, amikor azokat olvastam, és teljesen éreztem a gyomromban a pillangókat, ahogy a megismerkedésükre gondoltam, meg minden, plusz ott volt még a jelenlegi Edward-szenvedés, és ez a kettő így együtt.. És a vége.. Ugye most nem a Volturihoz fut?! Ugye?! Jaj, olvasom tovább..:$ Nagyon remélem, hogy Bellához.. Legyen már egy picit önzőbb! :'(
Üdv.: ewoO

Freeb írta...

Dehogy nevetséges! Örülök, hogy imádtad! Gondoltam már rá, hogy megírom, Bellának hogy telt el ez az időszak... Még nem tudom, hogy mikor, vagy hogyan, és van-e lesz-e rá igény. :) Óh, most én hatódtam meg... Mármint mivel nem rég olvastad az első könyvet, gondolom még nagyon friss az egész, és sokkal jobban átérzed a a visszaemlékezéseket. Másoknak pedig szerintem jó így visszaidézni, mi is volt akkor. Legalábbis nekem jó volt. :D Majd kiderül, a következőből megtudod, nem is kell rá várnod. ;):)) Szia! :)

Freeb írta...

Óh, és bocsi, hogy így kellett olvasnod. Szétszedte az egész formázást a blog. :S Megyek és most megcsinálom megint... :):D

Névtelen írta...

Amúgy elolvastam az első hsz-t, amit Gré írt, és azt írta ugye, hogy Edward képzelgései hasonlók, mint Bellának a NM-ban.. Ezt direkt így írtad, mármint, hogy hasonló legyen, vagy csak úgy jött? :)
Üdv.: ewoO

Freeb írta...

Jaj, egyébként nem tudtam megcsinálni ezt a nyamvadt formázást, vagy két órát szórakoztam vele. De akkor sem lett jó... Úgyhogy kellett egy kis idő, míg lenyugodtam. :D Igen, olyanok a képzelgései, és direkt. Tök tudatos volt, hogy így írtam meg. Úgy gondoltam, Edward annyira hiányolja Bellát, hogy maga elé képzeli. Szóval tudatos volt. :) Szia! :)

Megjegyzés küldése

 

blogger templates | Make Money Online