Újdonságok



Sziasztok! Ha találtok valami hibát a sablonban, a bejegyzésekben, kérlek írjátok meg nekem akár kritikában, akár e-mailben, hogy kijavíthassam. Régebbi bejegyzésekben is! Összegeztem a történetek címkéit, amit oldalt megtaláltok. :)
Közvélemény kutatás az új történetről oldalt. :)
(2012.08.19.)

Banner

Generate your flash banner free online


A menthető bannerem oldalt kicsit lejjebb megtaláljátok. :)

2012. június 29., péntek

23. fejezet - Ha harc, hát legyen harc

Sziasztok! :) 
Megérkezett az új fejezet, mint ígértem, hét végére. ;) Hát, remélem, hogy nem köveztek meg a tartalom miatt, és elégedettek lesztek vele. Bevallom, nem volt egyszerű megírni, megpróbáltam mindenre figyelni, ha kimaradt valami, vagy szerintetek nem jó, nyugodtan írjátok meg. :) Egy, maximum kettő fejezet jöhet még, de lehet hogy már csak egy befejező rész lesz. A többi köszönöm szöveg, majd akkor jön. ;) 
Jó olvasást! :) 

– Ephraim – hívtam fel figyelmét Uleyra, aki a ház hátsó ajtajánál állt meg. – Forks határában vannak – jelentettem a farkas gondolatát. – Sorakozzatok fel a ház körüli réten, bújjatok el. Ide jönnek – értesítettem őket az újabb látomásról, mire Ephraim bólintott Uleynek, hogy teljesítse a hallottakat.

– Nos, akkor várjuk őket illendően – állt fel Carlisle Esme mellől, majd az ajtó felé vette az irányt. Anyám belecsúsztatta tenyerét a kezébe, és összefonva ujjaikat követte apámat. Ephraim még egyszer megölelte Bellát, majd átváltozva beállt Levi Uleyjal falkája élére. Carlisle mellé húzódtam, míg másik oldalára Jasper és Emmett, majd Jacob. Mögöttünk csupán egy lépésnyire Bella, Zafrina, Alice, Rose és Esme. Feleségem Zafrinával az oldalán, minél közelebb egymáshoz középen várakoztak.

Feszült csend telepedett ránk, csak a farkasok szívdobbanásai, s lihegése hallatszott a fák közül, s a mellém álló Ephraimé. A gondolatok ezerfelé cikáztak elmémben, s kezdtem úgy érezni, szomorú, kétségbeesett hangjuk lassan áttöri megkeményített, reménykedő szívemet. Próbáltam elterelni figyelmemet, hallgatni a fák suhogását a hajnali szélben, az állatok apró lábainak menekülését az avaron, nézni a felkelő nap átszüremlő sugarait a szürke égbolton. Gyönge voltam, kezemet hátranyújtottam Bella felé, és alig egy tizedmásodperc múlva belesimította tenyerét az enyémbe. Gyötrődő, fáradt, mégis megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkamat. Ő érte, és a családomért erősnek kell lennem, s ki kell használnom képességemet Aróék ellen. Ez az első esélyünk, de a legfontosabb mégis Bella, és Zafrina.

Teltek a másodpercek, én pedig egyre feszültebben kémleltem az erdőt, ahol a látomás szerint előbukkannak. Erőt adott az, hogy érezhettem Bella érintését, és magam mellett tudhattam Ephraimot, Jacobot. Bíztam a farkasokban, ismertem erejüket, kitartásukat, de ismertem a Volturit is. Egész testem megmerevedett, alighogy elértek tudatomba a távoli gondolatok. Bella érzékelte ezt, ujjával nyugtatóan körözött kézfejemen. Aztán, ahogy a vízióban is végignéztem, most ismét, teljes valójában elém tárult a Volturi gárda merev, szabályosan felénk vonuló alakzata. Tökéletesen egyszerre léptek, összhangban mozogva – a legfegyelmezettebb vámpírsereg.

Eleazar gondolataiból már tudtam, hogy ez nem a teljes gárda, és mit jelentenek a leplek színei: a gárdában elfoglalt helyüket. Aróék a sereg közepén feketét, a kevésbé fontosak már szürkét viseltek testükön, s az alakzat szélén közeledtek. Az erdő hatalmas fái cseppet sem izgatták őket, épp csak kikerülték azokat egy szemvillanás alatt, de az alakzatot mindvégig tartották. Nem jöttek túlságosan közel, megálltak a rét szélén, a hét cédrusfa vonalában, és körbenéztek. Észrevették a fák között megbúvó farkasokat.

Az alakzat szétnyílt, hogy előreengedhessék Arót, Caiust, Marcust, és a legfontosabb vámpírokat: Renatát, Jane-t, Alecet, Chelsea-t és Demetrit. Azonban volt még egy vámpír, aki nem illett a gárda tagjai közé, mert még csak ígéretet kapott a bevételre. Halkan, önkéntelenül mordultam fel abban a pillanatban, mikor rájöttem, valójában miért jött a Volturi, és megértettem Alice látomásának egy részét is. Aro érintkezéssel beszélt két társával, így mindent megtudtam. Jobban szemügyre vettem az erdőt, és felfedeztem az idehozott tanúkat, számuk azonban nem haladta meg a tizet. Aro nem számított arra, hogy esetleg megpróbálunk ellen állni, így nem is kívánt annyi tanút hozzá, mint máskor – nem lett volna akkor szenzáció… Carlisle-t még mindig a barátjának tartotta, és meg akarta kímélni az életét, de szerintük törvényt szegtünk. Azt pedig meg kell torolni.

– Mit hallottál? – kérdezte Carlisle úgy, hogy csak mi halljuk.

– Nagy bajban vagyunk – feleltem megfeszítve minden izmomat. – Kész tervük van, Carlisle, és az sem segít minket, hogy mellettünk állnak a farkasok. – Nehezen szedtem össze magam, de figyelnem kellett, kiszűrnöm a milliónyi gondolat közül a hasznosakat, melyek fontos dolgokat tartalmaztak. A családom léte a tét, és e pillanatban nem tudtam, hogyan védhetném meg őket.

– Beszélsz velük te? – törte meg a csendet apám.

– Kezdd te, majd átveszem a szót. Vigyázz mit mondasz, ne feledd álbűnökkel gyanúsítanak minket, és büntetni akarnak. – Mellettem Ephraim torkából mély morgás tört elő.

– Mire véljem ezt, Carlisle barátom? – szólalt meg Aro a farkas viselkedésére válaszként. – Sereget gyűjtöttél, hogy elpusztíts engem, szeretteimet és megakadályozd jogos büntetéseteket?

Carlisle békítően felemelte kezét, és tett egy lépést Aro felé. – Drága, Aro ők is csak a barátaink, ahogy te és testvéreid.

Aro elengedte Caius és Marcus kezét, majd közelebb lépett Carlisle felé. Renata vele együtt mozdult. A gárda készen állt, hogy bármikor támadjon, de Aro feltette a kezét, jelezve, még nem jött el az a pillanat. Hát persze, hogy nem. Vadul felhorkantam, mire apám megingott, hogy talán rosszat mondott. Aro karmazsinvörös szemével láttam feleségemet, és a hozzá közel álló Zafrinát, majd felfedezte Alice-t. Szeme akaratlanul is felcsillant, és vágyakozva gondolt gárdája bővítésére. Undorodva hallgattam őt.

– Aro elbizonytalanodott, mert nem ismeri Zafrinát, és sok farkas van körülöttünk. Azt hiszi nem pusztítottak el minden vérfarkast, de az lényegesebb, hogy megint bővült a családunk. – Majdhogynem felnevettem a képtelenségen. – Úgy gondolja, veszélyt jelentünk rá, és a hatalmára – súgtam Carlisle-nak. Fölöslegesnek ítéltem azt is kimondani, valójában mit akar megszerezni. Mindegyikünk tisztában volt ezzel, leginkább Carlisle és Alice.

– Mi másért sorakoztattad volna fel a barátaid, Carlisle, és miért hoztatok volna létre egy újszülött sereget, mint hogy törvényünket megszegd, és megölj minket? – Apám lélegzete elakadt, s csak most értettem meg, mit jelentett a vízióban észlelt apró rejtély Jane és az újszülött vámpír közt. Csupán akkor vettem észre, hogy zihálok a dühtől, amikor Bella a nevemen szólított.

– Edward – aggodalmaskodott feleségem. 

– Mi nem hoztunk létre vámpírokat, Aro. Ellenben te idehoztad a gárdát, hogy olyanért büntess, amit el sem követtünk – felelt Carlisle, mire az erdő mély morgásoktól zendült. A kiválasztott tanúk a leghűségesebbek a Volturihoz, és ölni akartak. Megbüntetni minket olyanért, amit meg sem tettünk, amit maga az igazságosztó hozott létre.

– Vigyázz a szádra, Carlisle! – lépett elő Caius, de Aro lecsitította.

– Tanúnk van, öreg barátom – mondta csalódottan, mintha fájna neki, hogy bűnösökké kell kikiáltania minket. – Hidd el, én örülnék a legjobban, ha nem lenne igaz, és megkímélhetném az életed. De a tanú… elmondta nekem az igazat, s mi sem bizonyítja jobban szavait, emlékeit, mint ez – mutatott körbe a farkasokra. Ephraim dühösen vonyított fel, Carlisle egy századmásodperc erejéig rám nézett, észrevétlenül biccentettem neki.

– Ha már megvádoltok olyannal, amit el sem követtünk, kikérdezhetjük a tanút a mi jelenlétünkben is? – kérdezte, legalább egy kis időt nyerve ezzel. Amíg Aro mérlegelt magában, mi legyen a következő lépése, addig Caius felmérte kötődésünket, gyenge pontokat keresett, s meg is találta. Szája sarka megrándult az elfojtott mosolytól. Várnom kellett a megfelelő pillanatra, hogy elmondhassam, mit tudok.

– Kérdezzük ki! – felelte végül Aro nyájasan, majd intett, hogy vezessék elő a tanút. Az újszülöttet letérdepeltették elé. – Felelj tanú a kérdésre: Cullen-ék változtattak át titeket?

– Igen, az egyik – válaszolta, mire felhorkantam. Az újszülött persze teljesen összezavarodott, csak a szájába adták a szavakat, ahogy a többi már nem élő társának is. Előre elrendezték az egészet… Annak ellenére, hogy már valamennyire ismertem a Volturi módszerét, letaglózott a tény, a felismerés.

– Melyik volt az? – tudakolta Aro.

– A méz szőke – mutatott Jasperre, aki elhúzta száját.

– Miért hozol ide valótlan tanút, Aro? – vágtam közbe dühösen, nem bírtam már elviselni a vádaskodást olyanért, amihez semmi közünk nincs, és csak Bella érintése állított meg, hogy fenyegetően előre lépjek. Carlisle, és Caius is felszisszent szemtelenségemen, a gárdán pedig mély morgás futott végig kivillantva fogukat, ellenben Aro csak meglepődött arccal felém fordult.

– Valótlan tanút, fiatal barátom? Miből gondolod…

– Ugyan, Aro, hallom az összes gondolatot, ezzel tisztában vagy. Tudom, hogy az újszülötteket Jane változtatta át. – Haragom továbbra sem enyhült, ráadásként még Jane-t is feldühítettem. Kikerülve Alecet megindult felém, éreztem a kínt, mely azonnal szétmarta testemet, s fél térdre kényszerített, de még épp idejében szólítottam fel Zafrinát, amikor Aro megállította Jane-t. Nem akartam, hogy tudomást szerezzenek róla, amíg nem szükséges, mert akkor elvesztettük minden reményünket. Bella segítségével álltam fel, s el sem engedett, míg meg nem ölelt.

– Jane, kedvesem. Csak akkor büntetünk, ha valóban szükségesnek ítéltük. – A világosbarna hajú, alacsony vámpír megkeményített arccal bólintott, és visszalépett ikertestvére mellé, míg én Bellát csitítgattam, és tudtam, hogy Jasper is nyugtatja.

– Hagyod, hogy ilyet állítson? – támadt Caius Arónak.

– Meg kell vizsgálnunk ezt az állítást, testvérem. Ha igaznak bizonyul, ejtenünk kell a vádat – felelte Aro kedélyesen, de közben mélységesen dühös volt. Úgy vélte eddig, ez nem jelenthet akadályt, hisz hoztak egy tanút, kitalálták az álindokot, mely megdönthetetlen – volt ez idáig. Olyannyira türtőztettem magam, hogy az egész testem remegett Bella ölelő karja között. Tudtam, hogy Aro találni fog egy másik okot. Vagy… 

– Bella, védd meg Zafrinát, amint jelzek – mondtam úgy, hogy családom hallja, de a Volturi tagok ne. – Zafrina, próbáld meg Aro mögött Renátát is kiiktatni – kértem halkan, mire ő gondolatban válaszolt, Bella és Carlisle is meglepődött kérésemen. Jasper azonban már tudta, miért mondtam ezt. Ő már felkészült.

Elengedtem Bellát, s nagyot sóhajtottam.

– Kérlek, fiatal barátom hadd győződjek meg vádad igazáról – szólított fel Aro mézesmázosan. – Ha rendeztük e kérdést, bemutathatnád párodat – fejezte be. Vissza kellett fognom magam, nehogy túl ellenséges reakcióval válaszoljak, így csak egy biccentést tudtam kipréselni magamból.

Feleségem rémülten nézett rám, tudtam, hogy felismerte ennek a veszélyét, s tenyerét belesimítva enyémbe megszorította kezemet. Megcirógattam arcát, mintha azt sugallnám, semmi baj nem lesz – persze még magam sem hittem ezt –, aztán elindultam a Volturi felé. Ha most nemet mondtam volna, Aro azonnal átlátna rajtam, tudta volna, hogy titkolok előle valamit. Jane szája sarkában alattomos vigyor bújt meg, melyet szívesen letöröltem volna, de elsődlegesen Aro a fő célpontom.

Félúton lelassítottam, és megálltam, azt akartam, hogy Aro is eltávolodjon gárdájától, amennyire én a családomtól. Nem nagy távolság, csupán pár másodperc alatt átszelhető, de több, mint a semmi. Ez volt a lényeg, s Aro ezt nem utasíthatta vissza. Halványan elmosolyodott, és gondolatban igazat adott nekem a látszat kedvéért. Kizártam minden más hangot, a tíz lesben váró farkast, az ellenséges vámpírok támadó morgását, és családom aggódását. Már előre láttam Alice szemével, hogy ez a személyes, érintőleges találkozás Aróval be fog következni. Kezdtem bánni, hogy nem hagytam testvéremet elmenni, de akkor most még nagyobb túlerővel néznénk szemben. Mindenkire szükségünk volt.

Renata árnyékként követte Arót, látszott rajta, és gondolatai is elárulták, mennyire elveszettnek érzi magát a harcosok között. Nem kapott kiképzést, épp csak annyit, amennyi elegendő ahhoz, hogy megvédhesse a három vént, de leginkább Arót. Alig bírtam türtőztetni magam, tudtam, mi lesz a vége ennek… A legrosszabb mégis az volt, hogy már semmit sem tehettem ellene.

Nem mutathattam ki, mennyire félek, hisz rögtön tudta volna, hogy valamit titkolok – persze nem sokáig, de ellen fogok állni. Megpróbáltam csak is Alice látomására összpontosítani, és minden mást agyam legmélyebb zugába űzni, miközben felé nyújtottam tenyerem. Amint megérintettem fátyolszerű bőrét, bárhogy is próbálkoztam, mintha mágnesként vonzotta volna elő gondolataimat. Végignézte a víziókat, ajka megrándult az elfojtott mosolytól, összeszűkült karmazsinvörös szeme, s oldalra biccentette fejét, mikor meglátta Renesmeét és Everardot. Éreztem a gondolatain keresztül a testét elöntő vágyat, hogy megszerezze magának Alice-t, Bellát, Zafrinát, és megtalálta az okot, mely segíti ebben. Azonban én is láttam egy s mást: Jane-t, amint jelenti Arónak, hogy elvégezte a feladatot, részleteket viszont nem akart tudni a vén, nehogy Alice figyelje őt. Elrántottam a kezemet.

– Bella! – kiáltottam fel, aztán az események felgyorsultak. Azonnal rárontottam Aróra, de Renata figyelt, és már csak a pajzsába ütköztem. A farkasok kiáltásom után rögtön megindultak, és a gárdára támadtak – legalább azokkal a vámpírokkal nem kellett sokat foglalkoznunk. Én Renatát támadtam, de a pajzsa visszafogott, addig Jasper és Emmett elkapták az elvakított ikreket. Zafrina segítségével minden fontosabb különleges vámpírt ki tudtunk iktatni, túlságosan elbízták magukat, és meglepetésként érte őket Zafrina képessége. Csak ahhoz nem kerültem közelebb, akihez kellett volna: Aróhoz, mielőtt még tudatja az információkat a másik két vénnel. Bella, és Ephraim azonban felismerték a legfőbb célpontot, s míg elintézték Renatát, addig végezhettem Aróval. Nem volt egyszerű, de nála is kihasználhattam meglepődöttségét, és Bella segítségével végül sikerült legyőznöm. Nem állhattunk meg, tudtam, hogy Caius, amint lehetősége nyílna rá, a családomra támadna. Egyedül Marcus gondolatai keltettek bennem reményt a békére. Széttéptük Caiust is Zafrina segítségével, amikor üvöltés szakította fel a hörgések, morgások és a szakadások zaját. 

– Elég legyen! – kiáltott Marcus, az utolsó Volturi vén. – Elég ebből! – Tudta, hogy vesztésre áll, de legalábbis lebecsültek minket, és erőnket. Kis időbe beletelt, mire a gárda megmaradt tagjai Demetrivel és Felix-szel együtt megálltak az öldöklésben. Felemeltem a kezem, zihálva néztem körül családom tagjain, a megbújt tanúk mostanra majdnem mind eltűntek. 

– Vesztésre állsz, Marcus – mondtam ökölbe szoruló kézzel.

– Azt hiszed, Edward Cullen?

– Kössünk békét, és vessünk véget a mészárlásnak.

– Azt kívánod tőlem, hogy vegyem figyelmen kívül, mit tettetek testvéreimmel? –szorult ökölbe a keze.

– Gyújtsatok tüzet! – utasítottam Carlisle-ékat, miközben mindvégig Marcus szemébe mélyedtem. Elképedve, dühösen meredt rám, apámék pedig nem merték megtenni. Rávillantottam szemem.

– Hogy merészeled?

– Felejtsd el őket, Marcus, erre kérlek. – Hangom ellenben nem tartalmazott kérést. – Aro sem volt kíméletes veled. – Összevonta szemöldökét, senki nem értette, miről beszélek, de sok mindent láttam Aro gondolataiban, mely ebben a pillanatban változtathat a sorsunkon. 

– Miről beszélsz? – kérdezte dühösen.

– Ha elveszíteném a szerelmemet, életem értelmét, én is olyan lennék, mint te Marcus. – Elméjében tisztán láthattam felesége arcát, ugyanúgy, mint Aróéban nem sokkal ezelőtt. – Nem találták meg a gyilkosát, igaz? – Marcus arcát a gyász és szomorúság egyvelege torzította el. Együtt éreztem vele, egyszer már majdnem elveszítettem Bellát. A legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék ilyen szörnyűséges létet a másik fele nélkül.

– Mit tudsz te erről? – köpte a szavakat.

– Többet, mint gondolnád, hisz tudod, milyen képességem van – sóhajtottam. – Didymét Aro ölte meg – jelentettem ki. Biztos voltam benne, először akkor sem fog hinni nekem.

– Hazugság! – kiáltotta, a megmaradt gárdatagok pedig felzendültek. – Bemocskolod testvérem nevét?

– Nem én mocskoltam be, azt már megtette saját maga, amikor húga megölésével megakadályozta, hogy kiváljatok a klánból – feleltem nyugodtan. Hirtelen támadt csend, s Marcus torkára forrt a szó. Viaskodott magában, felidézte a múltat, amikor feleségével azon töprengtek, hogy kiválnak a klánból, és új életet kezdenek együtt. Tudta, hogy erről csak Aro értesült akkoriban. 

Marcus szó nélkül lépett közelebb, figyelmeztetően felemelte kezét a gárdatagoknak, családom addig nem mozdult, míg nem adtam rá jelet.

– Adjatok egy gyufát – kérte Marcus. Emmett egy pillanat alatt megfordult, kezében egy kis skatulyás dobozzal, melyet átadott neki. – Máglyára a tetemeket – hangzott az utasítás a gárdatagoknak, s nekünk is egyaránt. Bólintottam, hogy tegyék, amit mondott. Amint a testrészek a kupacra kerültek, Marcus kihúzott egy gyufaszálat a dobozkából, és begyújtva azt bűntudat nélkül pöccintette a máglyára. Hirtelen lobbant be, majd fekete, gomolygó füst szállt fel a sűrű felhőzet felé.

Marcus a tanúk, és a gárda felé fordult. – Sok minden történt itt ma, barátaim. Hamis vádak hangzottak el, még hamisabb vezetőtöktől. Egy egész családot akartak kiirtani álbűnökkel, míg végül ki nem derült, hogy maguk a büntetők a bűnösök. De ma, itt nem lesz több öldöklés – visszafordult hozzánk, és apámhoz lépett. – Carlisle remélem, megbocsátod majd egyszer tetteinket, és barátságunk nem szenvedett ettől törést – nyújtotta jobbját apám felé, s mely leginkább megdöbbentett, hogy komolyan is gondolta szavait, nem csak úgy kimondta a nagyvilágba a közönségnek. 

– Ha bebizonyítod, hogy újra barátunk vagy – fogadta el a felé nyújtott kezet, mire Marcus bólintott. – Kérlek, ne vadásszatok ezen területen, kerülnünk kell a feltűnést. – Marcus halványan elmosolyodott, és biztosított kérésünk teljesítéséről, aztán felém biccentve elhátrált tőlünk. Néma csend telepedett közénk: megkönnyebbülve figyeltük, ahogy a Volturi megmaradt tagjaival és tanúikkal együtt lassan beleveszett az erdő sűrűjébe.

El sem akartam hinni, hogy sikerült: túléltük a Volturival való összecsapást, és biztos lehettem benne, egy ideig – jó ideig –, nem is fognak visszajönni. Olyat adtam Marcusnak, amit Aro megtagadott tőle: bizonyosságot. Régen elvesztette feleségét, melyet azóta sem hevert ki – és nem is fog –, de végre megtalálta a gyilkosát, s bosszút is állhatott rajta.

Bella a nyakamba ugrott, mely tettétől hanyatt estem, még felnyögni sem volt időm, ő szenvedélyesen megcsókolt. Csak akkor vetett véget neki, amikor mögöttünk Jacob halk, vonításszerű nevetést hallatott. Feleségem felugrott, majd megölelte az életében két legfontosabb farkast: Ephraimot és Jacobot. Addig én magamhoz öleltem anyámat, apámat, Alice-t.  

– Köszönöm, hogy itt voltál – suttogtam fülébe, mire gyöngyöző kacajjal felnevetett.

– Ti vagytok a családom – felelte egyszerűen.

– Így van, húgi – borzolta össze Emmett a haját.

– Ne nyúlj a hajamhoz! – pirított rá Alice, én csak nevettem rajtuk. Összenéztem Bellával.

– Ne haragudjatok, de nekünk most haza kell hoznunk a gyermekeinket – mondtam halkan.

Ephraim és Jacob mellettünk futott, míg el nem értük a határt. Ott megállítottam Bellát, ő kérdőn nézett rám.

– Nem néznék jó szemmel a faluban, ha két vámpír betenné a lábát La Pushba – feleltem.

Kedvesem sóhajtott. – Igazad van. Hozzátok el Nessiet és Everardot ide – mondta a két farkasnak.

Nem tartott soká, míg visszatértek, ennek ellenére Bella fel-alá járkált, s csak akkor torpant meg, mikor végre megpillantotta őket. Lassan ügetve érkezett a két farkas, hátukon Evarad és Nessie. Magunkhoz öleltük gyermekeinket, aztán visszamentünk a házhoz. A család minden tagja a nappaliban várt ránk, az ünneplés igazán csak most kezdődött el: elhittük, hogy túléltük a Volturi támadását, és nem szereztek tudomást különleges gyermekeimről. 

6 megjegyzés:

Gere Zsolt írta...

Kísérteties ... 7 perc ... épp benyomtam a gépem, gondoltam felnézek és tessék!!! :D
Nem gondoltam volna, hogy kiirtod a Volturit gyakorlatilag. Bár én másra gondoltam a titokzatos újszülött sereg teremtőjeként. Sebaj. Még akkor se gondoltam, hogy harc lesz a vége...de amikor Aro megfogta Edward kezét már lehetett tudni, hogy ennek kell következnie.
Nagyon rossz érzés fog el, hogy valószínűleg már tényleg csak 1 max 2 fejezet van vissza :( Kár érte...még egy 4-5 kötetet simán elolvasnék Edward-Bella életéből, még ha az abszolút bonyodalom mentes is.
A mű kicsúcsosodásáról annyit, hogy én az eredeti TW-ben is azt vártam, hogy leszámolnak a Volturival végleg. Ott nem ez történt, végülis teljesen itt sem történt meg ez, de jobb a végkifejlet mindenképp.
Remélem még írsz azért egy nyugi, happy fejezetet, meg mondjuk egy epilógust, hogy a satnya elmém megadott irányba gondolhassa tovább a történetet :)
Nagyon jó volt a fejezet szokásosan, ügyes vagy!!! :)

Ati írta...

Hali!
:))) huu nagyon komoly volt:D Reméltem hogy csata lesz... mindig ez a béke meg minden de ez nagyon komoly volt:D Edward most nagyon odarakta magát szerintem nagyon jó "vezető" volt most :) Marcus mindig is az egyetlen volturis volt akit bírtam :D Szal örülök hogy így alakult:) Jöhet a party :D Kösziiiiiiiiiiiiii

Freeb írta...

Szia!:)

Eeez már tényleg az. :D Nagyon ráérzel, mikor kell felnézned. :)
Igen, én meg gondoltam, hogy nem gondolod, hogy kiirtom. :D Ezért mondtam, hogy majd meglátjuk... Kire gondoltál amúgy?
Hm, hát igen, én alapból úgy gondoltam, itt nem kerülhető el a harc, hisz ott van Zafrina, Alice sem ment el, és Bella képessége sem teljesedett ki. Ha pedig ugye a gyerekekről tudomást szerez, már van oka elpusztítani őket. Tanúk pedig most nem lettek volna a Cullen család oldalán.
4-5? Kicsit unalmas lenne, nem? :) De ez hízelgő, köszönöm!
No, ennek örülök. :) Igen, az lett volna az izgis, ha leszámolnak vele az eredetiben is, de gondoltam, hogy másképp oldja meg.
Rendben, írok, szeretem a happy endet. ;) Meg aztán nehogy miattam legyél nyugtalan. ;)
Nagyon szépen köszönöm! :))))

Freeb írta...

Szia Ati! :D

Tényleg remélted? :D Na, nem is gondoltam volna, hogy inkább csata, mint béke. ;) De mondjuk igen, az izgalmasabb... :D Ó, ennek nagyon örülök, hogy megemlítetted Edet, mint jó vezetőt. Tartottam tőle, hogy nem sikerült rendesen megírnom, mert nagyon oda kellett figyelnem, mit hall, és hogyan reagál. De örülök, hogy sikerült. :)
Ooké, party time :D:D Nincs mit. ;)
Köszönöm szépen, hogy írtál, olvastad! :)))

Gere Zsolt írta...

Victoriára gondoltam, de rájöttem, hogy már nem is él ... elfogadhatatlan hiba a részemről, úgy néz ki ha befejezted újra el kell olvasnom, mert ez megengedhetetlen :)
Valamiért Zafrina testvérét is lehetségesnek tartottam egyébként. Talán féltékenységből a Cullenekre.

Freeb írta...

Áh, Victoria. Igen, ő bizony itt már elhalálozott.
:D Ugyan, nem ez az egy, amit olvasol, még én magam is elfelejtek dolgokat, melyet megírtam. :$ :D
De persze nem is mondom, hogy ne olvasd el újra. :D:D
Hm, ez érdekes, tetszik. Amúgy igen, lehetett volna ő is, mint besúgó, ha Zaf valamit elmondott neki, mert megbízik benne. De én a testvérét jóindulatúnak gondolom/képzelem. :)
Köszi, hogy megírtad! ;)

Megjegyzés küldése

 

blogger templates | Make Money Online