16. fejezet - Amikor a vágy győzedelmeskedik az ész felett – Bella szemszöge

Sziasztok! :)) No mivel lezárult a szavazás, meghoztam nektek a fejezetet. Köszönöm szépen mégegyszer, hogy olvassátok a blogom, és ennyire szeretitek a történetet! Remélem már tudjátok, hogy sokat jelent ez nekem! ;) Természetesen ehhez a fejezethez is várom a kritikáitokat, hisz szeretném tudni, hogy szerintetek sikerült-e megformálnom Bella karakterét az eredetihez hűen. No meg persze, hogy mit gondoltok Bella gondolatairól, érzelmeiről. :) Jó olvasást kívánok! :) (És örülök, hogy azért a többi fejezetre is adtatok pár voksot!;)) Ja és mit ne mondjak, nem könnyítettétek meg a dolgom. :)))) Még egyszer megírni ezt a fejezetet... Hát ilyenre sikerült. ;)

Óh, és muszáj megemlítenem az Eclipse képek iránti rajongásomat. Ugye láttátok már őket? ;) Ha nem gyorsan nézzétek meg, nagyon jók, és aranyosak rajtuk Edward és Bella! :)

Még valami: Ha valaki ért a sablon szerkesztéshez+ a html kódokhoz, és tudna/szeretne nekem segíteni, az kérem jelezze valahogy nekem. Át szeretném alakítani a blogot, hogy három oszlopos legyen, és végre valami más kinézete legyen. Találtam is végre egy sablont - sőt többet is -, de nem tudom, hogyan lehetne úgy átalakítani, hogy megmaradjon az eredeti bloglista, meg a többi kis számláló a mostani eredményekkel, stb. Szóval, ha valaki esetleg ráérne, én nagyon örülnék a segítségnek! :) Előre is köszönöm, már ha csak elolvassátok! :)

- Tudod… a tűz meg is égethet… - Elhomályosult elmével fogtam fel Edward szavainak értelmét. Mit érdekelt engem a kockázat, ha Edward ölében ülhettem, és érezhettem, hogy szeret?

- Még csak… nyaldosnak a lángok… - próbáltam meg nem remegő hangon felelni, némileg elferdítve az igazságot. A tűz ugyanis elemi erővel égette testemet. Azonban ez a fajta égés merőben kéjes tűz volt… Öntudatlanul fordultam hátra, hogy ajkaimmal megérinthessem Edwardét. Olyan jó volt, hogy nem húzódott el tőlem, hogy annak ellenére, nem akarja bizonyos események megtörténését, enged nekem. Jól eső borzongás futott végig egész testemen, mikor birtokló érintésével körülfonta derekamat, s megsimította a szoknya vékonyka anyagán keresztül combomat. Mintha nem is lett volna útjában az anyag, hideg tenyere hűtötte némileg a bennem tomboló tüzet.

A kényelmetlen, kicsavarodott testhelyzet sem érdekelt ebben a pillanatban, csak az, ahogy Edward combomat simogató keze hirtelen felfutott mellkasomra. Aztán jéghideg tenyere megállapodott nyakhajlatomban. Nem akartam visszafogni magam, azt akartam, hogy ne bírjon nekem ellenállni, mint egy igazi nőnek. Hogy elérhessem a célomat, ami már elhalványulva, csupán testi vágyódásaim kínjaiban éleződött ki. Félig kicsavarodottan a testhelyzetben kezdtem elzsibbadni, de ez sem érdekelt. Nem akartam most elengedni Edwardot, addig nem, míg el nem tol magától. Éreztem csókján, hogy már nem sok tartja egyben ellenállásának falát. Próbáltam minél közelebb préselni testemet az övéhez, hogy még inkább érezhessem őt, de csak apró mozdulatokat engedett. A szenvedély, ami égett bennem, vegyült egy kis kétségbeeséssel. Tudtam, ha most hagyom magam, nem lesz több lehetőség. Be kellett bizonyítanom neki, hogy igen is tud ő vigyázni rám…

Aztán egyszer csak éreztem a kiábrándító, gyöngéd toló mozdulatot, amivel véget vetett szenvedélyes csókunknak. Nem bírtam kinyitni szemeimet, ziháltam az előbb átélt érzésektől, s nem akartam meglátni tekintetében az önmarcangolást. Vagy még rosszabbat. Azt, hogy nem kellek neki… Ajkaim önkéntelenül remegtek meg a gondolatra, aztán aprót rázva képzeletben magamon kinyitottam szemeimet, s még mindig a csók mámorító hatása alatt belenéztem mézarany tekintetébe. Vágy, ösztönök, szenvedély… szerelem kavargott bennük, amik egy csapásra eltüntették minden kétségemet. Egy időre.

- Bella, kérlek… Túl nagyra becsülöd az önuralmam – suttogta.

- Mikor is… van az az esküvő? – Nem válaszoltam, csupán próbáltam elterelni ezt a témát.

- Két hét – mondta végül beletörődően. Még az én gyönge, emberi füleimmel is hallottam, hogy mélyen szívja tüdejébe a levegőt. Mérges lesz rám, ha újból előhozakodom ezzel? Nem szeretném most ezzel feldühíteni, ahhoz túlságosan kevés volt az idő, amit vele tölthettem. Amit ilyen fontos, és különösen érzelmes pillanatokkal tölthettünk el.

- Kérlek maradj… - ejtettem ki suttogásnál is halkabban a szavakat. Ha nem lenne vámpír, talán meg sem hallotta volna. Hogy enyhítsek a valószínűleg rám törő haragján, végigsimítottam kőkemény combján, s nekidőltem testének. Egy tökéletes szobor, ami semmilyen érzelmet sem tükröz arcán. Hosszan fújta ki a levegőt, aztán mondta csak.

- Hogy ilyen helyzetben lehessünk ismét? – kérdezte enyhe gúnnyal. Jó jelnek vettem, hogy nem lett dühös. Még meg volt a lehetőségem arra, hogy meggyőzzem, nekem csak ő kell!

- Akár – beharaptam alsó ajkam, mert nem tudtam, mit is mondhatnék, nehogy elrontsam. Annyira szerettem őt, s tudtam, hogy csak egy pillanat kell, amikor meggondolja magát, itt hagyva engem és az emberi gyöngeségeimet. Hirtelen tűnt el mögülem a támaszt nyújtó, hideg test, ami egy halk sikkantásra késztetett. Megijedtem, de tudhattam volna, hogy nem hagyja, bajom essék. Ha Edward nem kap el, akkor nagy eséllyel háttal estem volna a zongora kis padja mögé a padlóra. Morgolódva tornáztam magam vissza ülő helyzetbe. Figyelmeztethetett volna, hogy menekülni akar a közelemből…

- Igazán szólhatnál… ha ilyen hirtelen mozdulatokat teszel – feddtem meg némi játékos éllel.

- Ne haragudj, majd máskor figyelmeztetlek – ígérte, miközben megforgatta mézarany szemeit. – Gyere, kész a spagetti – indult a konyhába könnyed léptekkel, s mire én odaértem, ő már meg is terített nekem. Ínycsiklandozó illatok terjengtek, ahogy a spagettiszósz megcsapta orromat. Leültem a pulthoz, s orromon keresztül nagyot szippantottam illatából. Edward figyelő szemekkel, előttem támaszkodva nézte, ahogy a villát, majd a kanalat kezembe véve nekilátok az étel feltekergetésének. Először még nem idegesített, hisz, biztosan tudni szerette, hogy ízlik-e az étel. Bár ilyen butaságot, hisz minden tökéletes, amit csinál. Ahogy láttam, erről őt is biztosítanom kell.

- Na, hogy ízlik? – kérdezte izgatottan, mint a kisgyerekek. A gondolat mosolygásra késztetett.

- Nagyon finom. Hogyan tudsz ilyen jól főzni, amikor… amikor nem is eszel? – ráncoltam össze homlokomat. Nem értettem, hogy lehet ilyen tökéletes, s hogy lehetséges az, még mindig velem van. Vizslató tekintetétől zavartan emeltem számhoz a villát a spagettivel.

- Eddig nem tudtam, hogy jó, amit csinálok – válaszolta, arcán megjelent az a csábító félmosoly, amitől megint heves dobogásra váltott szívem üteme, s amit úgy szerettem.

- Pedig egyértelmű lehetett volna. Minden tökéletes, amit csinálsz… - feleltem csöndesen, hitetlenkedőn. Ismét elgondolkodtam azon, hogyan kerültem én ide, és miért van velem, amikor nálam ezerszer szebb vámpírnőkkel is lehetne. Elmerülve tekergettem a villára a tésztát, nem is figyelve Edwardra, aki felnevetett mondatom hatására. Akaratlanul is felnéztem rá, nevetésében volt valami érzelem, amit nem tudtam megmagyarázni. Ami elferdítette gyönyörű hangját.

- Senki sem tökéletes, Bella – mondta aztán halkan, tekintetét folyamatosan az enyémbe fúrva. Még hogy nem? Hát itt van rá az élő példa. Ő. Gyönyörű, tökéletes lény… Egy pillanatra, míg megfeledkeztem arról, hogy engem néz, zavarom is alábbhagyott. Most azonban újfent kiteljesedett, s éreztem, ahogy arcomat heves lángokkal színezi be. Edward elmosolyodott ezt látva. Nem tudtam, mi tetszhet neki ebben, de szerette, ha elpirultam.

Megforgattam szemeimet, és lenyeltem a falatot. – Azok a nők, akikkel találkozol, biztosan nem ezt gondolják – jegyeztem meg csak úgy ellenvetésként előbbi mondatára.

- Azt hittem, én tudom mások gondolatait olvasni – hallottam meg csúfondáros hangját. Elhúztam számát humoros megjegyzésén.

- Ehhez nem kell gondolatolvasónak lenni – válaszoltam magamban felhorkanva. Nem lehet, hogy nem veszi észre… Angelicán is már biztosan egy párszor ki is használta ezt a fajta csodálatot.

- Nem? – kérdezte, miközben felhúzta szemöldökét.

- Nem – jelentettem ki belenézve szemeibe. Még lenyeltem a spagettit, majd leraktam a még félig teli tányér mellé az evőeszközöket. Nem bírtam több falatot lenyomni a torkomon, hogy Edward nézett.

- Elég volt? – tudakolta megilletődően.

- Igen, köszönöm – hazudtam, szerintem hihetően.

- Alig ettél – szidott finoman.

- Bőven elég volt. Különben sem tudok úgy enni, hogy közben nézel – borult ismét lángokba az arcom.

- Sajnálom – vágta rá azonnal, majd felegyenesedett könyöklő helyzetéből.

- Semmi baj – visszakoztam gyorsan, nehogy valami butaságra gondoljon. - Öhm… szükségem van pár emberi percre – álltam fel zavartan.

- Természetesen – bólintott, miközben felálltam a pulttól. – A szobámban leszek – mondta még nekem, mire biccentettem, hogy tudomásul vettem. Megfordultam, és a lépcső felé mentem, hogy a fenti fürdőszobát vegyem igénybe. Még hallottam, ahogy Edward vizet enged a mosogatóba. Szinte bemenekültem a fürdőszobába, s magamra zárva az ajtót nekitámasztottam hátamat. Mélyet sóhajtottam, majd behunytam szemeimet. Forgott velem a világ, ahogy visszagondoltam Edward csókjára. Éreztem, hogy ő is akarja, hogy megadná nekem azt, amire vágyom. De visszafogja magát, pedig én tudtam, hogy nem okozna nekem soha fájdalmat.

Egy hosszan beszívott levegővétel után a mosdóhoz léptem, s megengedtem a hideg vizes csapot. Úgy éreztem még mindig ég az arcom, ezért hűs cseppekkel locsoltam pirosas vonásaim. A mosdókagylóra támaszkodva néztem bele az előttem lévő tükörbe. Zilált voltam, és a szemeim csillogtak a vágytól. Le sem tagadhattam volna szégyenszemre, hogy mennyire szeretem, s kívánom Edward egész lényét. Olyannyira, amennyire már nem is szabadott volna. Gondolni sem mertem rá, mit szólna apám, ha megismerhetné ezeket a gondolatokat. És mennyire örültem, hogy Edward sem olvashat elmém képtelen képzelgéseiben.

Nem tudnék belenézni gyönyörű szemeibe, ha tudnám, hogy mindent tud a gondolataimról. Mindent látott, ami csak egy másodpercre is, de átfutott elmémen, amikor vele voltam. Megborzongtam, ahogy elképzeltem ezt. Mély sóhaj hagyta el ajkaimat, majd elzárva a csapot kiléptem a fürdőszobából.

Mikor Edward ajtaja előtt megálltam, halk zeneszó csapta meg füleimet bentről. Ha nem tudnám, hogy a zongora lent van a földszinten, azt hinném, hogy ő játszik. Meseszép volt a dallam… Lenyomtam az ajtó kilincsét, ami halk nyikordulással tudatta jöttömet, majd benyitottam. Edward az ágyon feküdt, becsukott szemekkel hallgatta a zenét. Nem mozdult, így lassan elkezdtem közeledni felé.

- Mit hallgatsz? – tudakoltam lágyan. Tudni akartam, mi ez a remekmű, ami levett lábamról.

- Gabriel Fauré – felelte, arcán halvány mosoly jelent meg.

- Gabriel Fauré… - ízlelgettem nevét, míg közelítettem felé. Nem csoda, hogy ilyen művet alkotott, ha már a nevében is benne van természetfeletti mivolta. De nem jobb, az én szerelmemnél… Edward kinyitva szemeit, rám emelte pillantását. Laposan, ködösen nézett végig egész testemen, amitől önkéntelenül is elpirultam. – Francia? – kérdeztem - hogy valamelyest eltereljem figyelmem a borzongásról, ami végigfutott rajtam - állva tüzes tekintetét. Apró biccentést kaptam válaszul. - Gabriel… - ismételtem a nevet. – Mint Isten angyala – jegyeztem meg neki is. Szívem heves dobolásba kezdett, mikor odaértem az ágyhoz, s hozzáérintettem lábam Edwardéhoz. Szám elnyílt, hogy azon keresztül szívhassam tüdőmbe az éltető oxigént.

- Igen… valóban – értett velem egyet. Minden bátorságomat összeszedtem magamban, ahogy néztem őt, amint itt fekszik előttem az ágyon. Olyan tökéletes volt, olyan gyönyörű, hogy az már bűnnek számított. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy lélegezzek egyenletesen, ami persze, hogy sehogy sem sikerült. Elhatározásra jutottam, és reméltem, hogy Alice – akárhol is legyen most - nem épp ezt látja meg. Azt hiszem, még előtte is szégyellném magam… Lassan – hogy ne ijesszem meg azonnal Edwardot, s késztessem menekülésre - előrehajoltam, hogy két combja között rátérdeljek az ágyra. Meg kellett tartanom az egyensúlyomat, ahogy besüppedt alattam, nehogy ráessek Edward kemény testére. Ő, amint kitalálta célomat, az ágy széle felé nyúlt, hogy a takarót magára vonja. Ugyan, minek az az anyagfoszlány? Érezni akarom őt egész lényemmel! A vágy újult erővel tombolt bennem, s még többet akart. Egész testemet lángba borította, felhevítette a szerelem szenvedélyével.

- Ah – forgattam meg szemeimet, majd egy – magamhoz képest - gyors mozdulattal lerántottam a testét fedő anyagot. Az ott landolt, ahol azelőtt is volt. A legjobb helyen. Gondoltam, míg Edward nem állít meg, addig próbálkozom, s addig engedek a magam önző érzéseinek. Két kezemet letámasztottam teste mellé, a súlyomtól imbolygó puha ágyra, majd jobb lábamat átemeltem csípője mellé. Aztán mit sem törődve az ijedt, mézarany tekintettel – na meg a szoknyám illetlen felgyűrődésével -, másik lábam átlendítésével elhelyezkedtem rajta lovagló ülésben.

- Meg fogsz… fázni – nyögte ki tökéletes ajkain keresztül, ami elégedettséggel töltött el. Én váltottam ki belőle ezt, s még nem akartam abbahagyni… Edward kezei térdeimre simultak, jéghideg érintésével combjaimat kényeztette, de csak addig, míg szoknyám engedte. Légzésem gyorsabb ütemre váltott, a zongora ritmus már csak halk pergésként hatolt tudatomba. Szívem dübörgése elnyomott minden mást… Különben is mit számított a betegség, ha itt van velem? Úgyis csak jól esett égő testemnek ez a fagyos, csillapító gyógyszer. Ő maga.

- Akkor itt vagy te… hogy ápolj és meggyógyíts – suttogtam, s engedve vágyaim belső hangjának mellkasára simítottam tenyereimet, majd óvatosan az arcához hajoltam. Éreztem hűvös tenyereit, ahogy felcsúsztatja őket csípőmre. Gondoltam, itt a vége kis játékomnak, egy hirtelen mozdulattal fordít helyzetünkön, s én kerülök alulra. Vagy, ami rosszabb, eltaszítva magától a szoba másik sarkába menekül előlem… Kínzó, tövises indák facsarták össze szívemet, ahogy elképzeltem. Nem bírnám elviselni azt, ha most visszautasítana.

- Ha miattam van, egyértelmű – duruzsolta enyhe remegéssel hangjában, ajkai súrolták az enyémet. Megpróbáltam magamat a józan ész határain tartani, aztán inkább elmosolyodtam mondatán, és egy „most vagy soha” elhatározással rányomtam számat az övére. Bizonytalanul csókolt vissza, a legédesebb csók volt ez, amit valaha tőle kaptam. Nem sok kellett, hogy elveszítsem a fejem, s mohón falni kezdjem ajkait. De nem szabadott! Be kellett bizonyítanom neki, hogy vagyok annyira érett, s megfontolt, hogy tudjak uralkodni magamon – ahogy ő magán. Hisz mi ez, az ő önuralmához képest? Nem támadhattam le még jobban, hogy utána kiábrándultan, egyedül, nélküle kelljen eldőlnöm az ágyon. Abba belehaltam volna…

Ahogy egyre szenvedélyesebbé vált csókunk, úgy egyre inkább éreztem az ölemben összpontosuló, kínzóan bizsergető érzést. Ezt tetézte csak, hogy Edward a csípőmnél gyűrte egyre feljebb a vékonyka anyagot, amit szoknya gyanánt húztam fel. Muszáj volt megszakítanom édes csókunkat kéjesen fájó pontom s a levegőhiány miatti együttes kavalkádtól. Csukott szemekkel, zihálva cirógattam Edward ajkait, míg óvatosan, gyöngéden öléhez nyomtam sajátomat, hogy kicsit enyhítsem a lüktetést, amit közelsége váltott ki belőlem. De az érzés csak nem akart szűnni, sőt, csak még erőteljesebbé vált mozdulataimmal. Mély levegővételeket vettem, miközben csak arra a pontra összpontosítottam, s arra, hogyan is tudnék rajta enyhíteni. Annak ellenére, hogy mámorító, részegítő hatással bírt rám. Még többet, s többet akartam belőle… S ahogy éreztem, nem csak rám volt ilyen hatással ez a testi érintkezés…

Aztán egyszer csak újra éreztem Edward hűvös száját, ahogy éhesen kap ajkaim után. Meglepődött voltam a tudattól, hogy kellek neki, hogy ő is annyira kíván engem, mint én őt. A boldogság újabb erőt adott törékeny testemnek, s most már, ha akartam se tudtam volna uralkodni emberi vágyaim felett. Hevesen, elveszítve józan eszem gátlásait s határait csókoltam vissza. Éreztem a hátamon végigfutó, hűvös tenyereket, hogy aztán csalódottan vegyem észre a vállamnál a taszító mozdulatot.

Hát ennyi volt mára… - jutott el ködös tudatomig. Ha kicsit is, de érezhettem szerelmének minden cseppjét, ami egyedül csak nekem szólt. Be kell érnem ennyivel – bizonygattam magamnak. Hisz már az is csoda, hogy egy ilyen tökéletes lény, mint Edward velem akar lenni, egy gyönge emberrel…

Pihegve hajtottam fejemet az övé mellé, s bűnbánóan a fülébe suttogtam. – Sajnálom.

- Ez az én hibám volt – kapkodott levegő után Edward is, hangja őszinteséggel teli volt. Pedig ő semmiről sem tehet. Én vagyok az, aki nem bírja érzéseit kordában tartani, s illetlenül kikényszerítek belőle olyat, amit nem is akar.

- Ketten kellünk hozzá – szólaltam meg határozottan, még sem hagyhattam, hogy magát okolja az én tettemért. Belenéztem olvadt aranyhoz hasonlító szemeibe, s próbáltam nem elfelejteni azt, hogyan is kell lélegezni. 

– Kérlek, ne gyere az „ember vagy” mondatoddal – morogtam folytatva, mielőtt közbe tudna vágni. Legszívesebben megmondtam volna neki, hogy egyszerűbb lenne minden, ha én is közéjük tartoznék, ha olyan lehetnék, amilyen ő. Tökéletes, gyönyörű, aki illik hozzá. De nem lehet. Nem ronthatom el ezzel ezt a pillanatot. Nem akarom ismét magamra haragítani, s megbántani őt.

Mindig azt mondja, hogy ő önző… De ez nem igaz. Ő mindig is csak az én érdekeimet s biztonságomat tekintette előrébb valónak, mintsem, hogy ő boldog legyen. Pedig tudnia kellene, hogy én csak akkor vagyok boldog, ha ő is az… Aki itt önző volt kettőnk közül, az én voltam. Nem szólalt meg, nem vetett ellen semmit, s én nem bírtam megállni, hogy újra ne érintsem meg. Lágyan puszit leheltem nyakára, úgy haladtam egészen szájáig, hogy ismét egy csókban forrjon össze ajkaink. Hatására ismételten éreztem ölemben a gyötrő bizsergést, ami arra késztetett, hogy megpróbáljam elnyomni. Ezért megint csak a mocorgással kísérleteztem.

Most már hallhattam Edward kéjes nyögését is, ami arról biztosított, nem csak én küszködök vágyaim testi megnyilvánulásaival. Ez pedig jó érzéssel töltötte el lelkemet. Azonban nem sokáig élvezhettem ezt a helyzetet, mert Edward egy hirtelen ötlettől vezérelve finom, de annál határozottabb mozdulattal átgördített minket. Amitől még az elején féltem, most megtörtént. Én kerültem alulra, s ő bármikor úgy dönthetett, hogy itt hagy engem… Egyedül, tűzben égő testem eloltása nélkül…

Kezeit megtámasztotta testem mellett két oldalt, hogy ne nehezüljön rám, jobb lábát pedig két combom közé csúsztatta. Ahogy megéreztem térdét az ágyékomhoz nyomódni, a bizsergés immár kiteljesedett egy kéjesen gyötrő érzéssé. Leírhatatlan volt, csak azt tudtam, hogy ha most nem csillapítom valamivel, akkor menten szénné ég a testem a heves lángoktól, amik belülről kínoztak. Bal combom belső felét Edward lábához dörgöltem, de ez sem segített. Ránéztem, tekintetemet belefúrtam övébe, hátha megérti pillantásomból, mire is vágyom… Egy szót sem tudtam kinyögni, olyannyira porba sújtott ez az érzés.

Aztán Edward mézarany szemei elkezdtek sötétülni, szinte láttam bennük a mögötte tomboló vámpírt, aki a véremért kiált lelke mélyéről. Még magamnak sem akartam beismerni, de egy pillanatig megijedtem. Többször is elképzeltem, milyen lenne, ha Edward átváltoztatna, s egy tökéletes – de mindenesetre nem emberi - társként élhetném vele a halhatatlanok életét. Most azonban villámcsapásként ért a felismerés. Nem állok még rá készen. Túl sok minden tart vissza, hogy csak úgy a halhatatlanok közé lépjek… Nem! Nem vagyok hozzá még elég bátor…

- Edward? – próbáltam meg visszatéríteni őt emberi érzéseinek megmaradt részéhez. Óh, milyen buta voltam, hogy kísértettem a vámpírt!

Edward egy kis idő eltelte után elmosolyodott, én pedig megkönnyebbültem. Ezek szerint az önuralma még legmerészebb álmaimat is felülmúlja…

- Sajnálom… Nem viselkedem épp illedelmesen – hallottam meg bűnbánó, lágy hangját. Ah, nem akarom, hogy viselkedjen! Csak szeressen és csókoljon, amíg csak bírom szusszal! Enyhítse testem önkéntelen, sóvárgó érzéseit.

- Ne is viselkedj! Kérlek! – nyögtem ki elgyötörten, mire Edward felkuncogott. Jól jelnek vélve, két tenyeremmel közre fogtam szobormerev arcát – ahogy ő szokta az enyémet -, s finoman magamhoz vontam, miközben hüvelykujjaim öntudatlanul cirógatták ajkait. Hagyta… hagyta, hogy ismételten eggyé váljunk egy csókban. Egyszerre sóhajtottunk fel, mikor ajkaink egymáshoz értek, majd elvesztem elmém kábulatában s Edward csábító illatában.

Megszakítva csókunkat gyöngéd puszikat nyomott számra és államra, majd hűvös szája átvándorolt nyakamra. Akaratlanul is borzongás futott végig testemen válaszként érintésére. Úgy éreztem, mintha a lángok, amik belülről égetnek, azon a ponton, ahol Edward ajkai érintettek, vibrálnának. Egy másodpercre még lélegezni is elfelejtettem, s úgy éreztem, mintha szívem ki akarna szakadni a helyéről. Edward elidőzött nyakamon, hosszú ideig tartotta ajkait egy helyen a bőrömön, amitől úgy éreztem a hideg, ami árad belőle szétterjed minden végtagomba. Öntudatlanul dermesztő mozdulatlanságba kárhoztatva.

Ujjait végighúzta nyakam vonalától, egészen a blúzom kivágásáig, majd kisimította egy előrehulló hajtincsemet. A leheletnyi hidegségtől, amíg eltávolította az útból a hajamat, libabőrös lettem, s egy kéjes nyögés szakadt fel torkomból. Annyira szégyelltem magam, hogy ilyen hangokat adok ki, de egyszerűen nem tudtam parancsolni magamnak. Edward közelsége, az ölemhez simuló combja, ahogy teste hozzám préselődött, szinte már elviselhetetlenné tette arra az egy pontra irányuló érzést.

Nem bírtam kinyitni a szemeimet, de éreztem, hogy Edward arcomhoz szorítja homlokát. Mi járhat most a fejében? Az, hogy most kéne abbahagynia, amíg még megteheti? Talán nem akarja, hogy még jobban magába bolondítson, ha egyszer úgyis elhagy… Legkésőbb vénlány koromban biztosan. Elhúztam képzeletben a számat, s zihálni kezdtem a gondolattól, hogy egyszer elveszítem. Testem azonban figyelmeztetett, hogy ha most itt hagy, akkor sem élem túl. Nem kell nekem megvárnom az öregkort. Muszáj volt tennem valamit, kívántam őt, mindennél jobban. Olyan volt nekem, mint az éltető oxigén. Nem tudtam létezni nélküle.

- Kérlek… Ne hagyd… abba! – nyögtem ki akadozva, ködös tekintetemet ráemelve. Sajnos most ennyire futotta csak az erőmből, kapkodó lélegzetvételeim közepette. Edward pár másodperc erejéig elgondolkodott, aztán csábító félmosolyával válaszolt nekem, amitől szívem csak hevesebben dübörgött mellkasomban. Lassan eltávolodott tőlem, ami először ijedtséget váltott ki belőlem. Hát mégsem használt a kérésem? Aztán megnyugvással töltött el gombolgató ujjai, ahogy a blúzommal matatnak. A vággyal együtt öntötte el arcomat a forróság, hogy szétterjedjen az összes tagomban.

Nem tudtam elszakítani pillantásomat Edwardétól, láttam bennük ugyanezt a tüzet, ami bennem is égett iránta. Minden más gondolat eltörpült a fejemben, csak őt láttam, éreztem minden porcikámmal. Elmélyültem érzéseim forgatagának ködében. Edward kínzó lassúsággal vetkőztetett, nagy figyelmet szentelve minden egyes gombnak, míg én majd elégtem vágyaim tüzében. Összeszorítottam számat, hogy ne nyögjek fel, így hát csak remegések futottak végig egész testemen, ahogy ujjbegyei hozzám értek.

Már csak az utolsó gomb volt vissza, lélegzetvisszafojtva figyeltem őt, ahogy sötétarany tekintetét belefúrja az enyémbe, majd mélyet lélegezve attól is megszabadít végre. Tudtam, hogy nem szabad siettetnem semmit, és ha hirtelen mozdulatot teszek, Edward talán meghátrál. Azt pedig nem akartam. Óvatosan felemeltem bal kezemet, és végigsimítottam arcán, miközben lábamat hozzádörzsöltem ágyékához. Elégedettséggel töltött el, hogy most már ott is kőkemény. Tenyeremet lecsúsztattam nyakán, s elkezdtem én is kigombolni az ingét. Olyan ügyetlennek éreztem magam, még ehhez sem értettem igazán… De azt akartam, hogy tudja, mire vágyom most.

Egy kis bizonytalanságot véltem felfedezni a szemeiben, de még ezt sem tudtam volna megmondani pontosan ebben az állapotomban. Az illata, az érintései kábulatba süllyesztették elmémet. Kis késéssel fogtam fel, hogy eltolta kezemet, s a blúzom után nyúlt, így csak felkönyököltem, hogy le tudja venni rólam. De ez is már nagy erőfeszítésembe került, az egész testem reszketett a vágytól, tőle.

Tenyerével legörgette vállamról a vékonyka anyagot, majd lehajolt hozzám, s gyöngéd csókot lehelt bőrömre. Végleg letaszítva önuralmam szakadékának széléről. Hátra vetettem fejem, hogy ne lássa az arcomra kiülő gyönyört, elragadtatást érzelmeim iránt, s úgy hittem így talán könnyebb is lesz elviselnem azokat a szikrákat, amik a bőröm alatt, ajkai útjának mentén keletkeztek. Ahogy haladt őrjítő gyorsasággal emelkedő mellkasomon, egyre nehezebb volt tartanom magam, hogy ne essek hátra az ágyra. Megpróbáltam visszatartani a levegőmet, s még egy hajszálnyit sem mozdulni. Azt hittem, hogy azonnal szertefoszlik ez az édes álom, s pofon csap a valóság kegyetlensége.

- Lélegezz kedvesem – duruzsolta lágyan. Ezt csak nem álmodhatom – gondolkodtam el egy másodperc erejéig. Ahhoz túl gyönge és kevés az én elmém, hogy ilyeneket el tudjon képzelni… Nagyon lassan kiengedtem a tüdőmben tartott levegőt, s aprót szívtam ismét belőle. Orrom érzékelte Edward bódító illatát, ami a fejembe szállt. Nem tudtam, milyen lehet az alkohol hatása, de azt hiszem, valami olyasmi ment végbe most nálam is. Csak nekem elég volt hozzá Edward.

- Megpróbálok… - nyöszörögtem nehezen. – Egyenletesen… - ejtettem ki még halkan.

- Remélem is – Edward rám mosolygott, én pedig már nem bírtam tartani magamat. A kezeim úgy reszkettek, mintha beleestem volna egy félig befagyott tó vízébe, és nem lenne, aki felmelegítene. Lüktető pontom egyre inkább követelte testemtől Edward közelségét, ezért hagytam, hogy kezeim felmondva szolgálatukat visszaessek az ágyra. Leráncigáltam magamról a blúzt, noha még szívesen élveztem volna Edward ajkait magamon, de ennél többet akartam. Addig mocorogtam, míg nem sikerült kihúznom a testem alá beszorult anyagot, majd elhajítottam. Edward arcán széles vigyor terült szét türelmetlenségem láttán.

- Így… már jobb. – Ismét érezhettem arcomon a forróságot, ahogy belenéztem vágyakozó szemeibe. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ne kellenék neki. Lehetetlennek tűnt, mégis igaz volt e percben.

- Ha megengeded, visszavenném az irányítást – suttogta szenvedélyesen, majd nagyot nyelt. Nem tudtam, s nem is akartam semmit mondani. Csak biccentettem egy kicsit, hogy megértse, tegyen velem bármit, az övé vagyok. Itt fekszem alatta, teljes bizalmamat, szerelmemet a kezeibe adom, ő dönt, mi lesz velük. Összetöri a szívem, akkor már úgysem lenne értelme az életemnek…

Edward féloldalt könyökölve mellém feküdt, aztán jobb kezével végigsimította lábszáramat, egészen a térdeimig, ahol még a szoknyám fedett el szemei elől. Ölemben a lüktetés, a forróság egyre inkább felerősödött, s ezt az sem enyhítette, amikor Edward hűs tenyere továbbvándorolt az anyag alatt közelítve ahhoz a pontocskához. Már csak félig bírtam nyitva tartani szemeimet az érzéstől, de látni is akartam arcát, amiből következtethetek következő tettére… Zihálva vettem a levegőt, s akármennyire is bent akartam tartani nyögésem, kitört ajkaim közül.

Edward hirtelen nézett rám, tenyere megállt kényeztetésem közben. Próbáltam elmondani neki, hogy ne álljon meg, mert az szörnyű következményekkel járna. Hogy minden részem kívánja őt. Reméltem, hogy epekedő pillantásomból rájön. Megrémültem, mikor kihúzta kezét az anyag alól, de felesleges volt, mert csak a szoknya felső széléhez nyúlt. Megemeltem csípőmet, amennyire erőmből futotta, hogy lehúzhassa rólam, aztán visszahanyatlottam az ágyra.

Bágyadtan érzékeltem, hogy ő csak végignézett rajtam, többször is, elmélyülve gondolatai folyamában. Ujjbegyei néha-néha hozzáértek testem egy részéhez, amikor követte szemeinek cirógatását.

- Mi… mi a baj? – rebbent a halk kérdésem, akadozva szívtam be a levegőt. Miért állt meg? Ennyire küzdeni kell, hogy engem életben tartson? Önző módon elfeledkeztem vámpír énjéről, amely még mindig a véremre áhítozik, s ösztönösen fűti őt belülről a halálom iránt. Egy pillanatra megborzongtam, ki kellett vernem a fejemből ezt a képtelenséget. Soha nem bántana! Ebben az egyben biztos voltam.

- Mi lenne? – jelent meg arcán féloldalas mosolya, amitől szívem meglódult. – Hadd merengjek el egy kicsit szépségedben – susogta, míg tenyerével végigsiklott testemen. Árulkodón gyöngeségeimről, libabőrös lettem érintése alatt, arcom azonban ennek ellenére lángokba szökött.

Mire feleszméltem bódulatomból, jött a másik. Edward legörgette először jobb, majd a bal vállamról melltartóm pántját, aztán ajkaival csókot lehelt arra a helyre. Elakadt a lélegzetem, s megpróbáltam elrejteni kezeimet, nehogy hirtelen mozdulatot tegyek. Tudtam, hogy nem vagyok tökéletes neki és ha úgy érzi, nem tudja uralni önmagát, akkor itt hagy. Mi van, ha meggondolja magát még most az utolsó pillanatban? Azt nem bírtam volna ki, úgy éreztem, hogy a testem eltelítődik ezzel a lüktető érzéssel, s csak arra vár, mikor robbanhat már. Aztán melltartóm lehullott rólam, Edward olyan ügyességgel kapcsolta ki, hogy észre sem vettem. Gyorsan, kapkodón nyeltem az oxigént, miután rájöttem, hogy egészen eddig nem is tettem semmi ilyesmit.

Most már teljes valómban láthatott, minden emberi hibámmal együtt, meztelenül feküdtem előtte, ami szégyenérzettel is párosult. A sok érzelmet már csak nehezen tudtam beazonosítani. Még soha sem tapasztaltam ilyet azelőtt, nem hittem, hogy Edward erre is képes nálam. Tenyere puhatolózva érintették kebleimet, finoman dörzsölte őket, amitől elhatalmasodott rajtam a kéjesen kínzó fájdalom. Ez volt rá a jó szó, fájt, s mégis egyfajta vérforraló része is teljesült…

Rajta is mutatkoztak vágyakozásának jelei. Lábamhoz nyomódó férfiassága, biztosított arról, hogy ő is annyira kíván engem, mint én őt. De ő ezzel nem foglalkozott, csak arra figyelt, hogy ne tegyen bennem kárt, s megadja mindazt, amit szeretnék. Heves nyögésekkel válaszoltam neki, mikor szája bebarangolta bimbózó kebleimet. Rejtett kezeim nem tudtak megfeszülve várni, meg akartam csókolni, éreztetni vele, hogy készen állok bármire. Beletúrtam Edward bronzos hajába, s felhúztam magamhoz, hogy elérhessem száját. Heves, kapkodó csókot loptam tőle, míg keze elindult testemen lefele, hogy aztán becsúsztassa az egyetlen anyag alá, ami még rajtam volt.

Megdermedtem, ahogy a hűvösség oltani kezdte az ott tomboló forróságot. Leírhatatlan, mennyei volt, s egyben buja kínnal telített el. Amit soha sem akartam, hogy abbamaradjon. Szorosan lehunytam szemeimet, hogy megpróbáljam minden figyelmemet arra a pontocskára összpontosítani, hogy az időközben rajtam végigszáguldó heves érzékiség még erőteljesebbé váljon.

Hirtelen a kényeztetés abba maradt, s én csalódottan néztem fel rá, mi történt, ami miatt ezt teszi velem. Miért sanyargat egem? Az érzés erősítése olyan kényszerrel bírt rám, hogy ágyékomat minél közelebb próbáltam nyomni hűvös ujjaihoz.

- Ne! – cselekednem kellett, mert Edward addig nem mozdult, míg meg nem bizonyosodott róla, hogy minden rendben van. Lenyúltam kezéhez, s irányítani kezdtem azt. Halványan elmosolyodott, míg ujjai ismét elkezdték gyönyörű tevékenykedésüket. Én addig, küszködve a rám törő reszketéssel, az ingéhez nyúltam, s elkezdtem babrálni a gombjaival. Látni akartam végre a mellkasát, ami olyan hihetetlenül szokott ragyogni a napfényben. Mikor végre sikerült, ámulattal csodáltam a sima mellkast, tenyereimet rászorítottam, s megsimítottam. Edward összerándult érintésemre, de nem húzódott el. Izmai megfeszültek, ezért elterelve figyelmemet ujjai játékáról, ismét megsimogattam a kőkemény mellkast. Lassan elernyedtek izmai, majd lehúzta ingét, és elhajította valamerre, talán amerre én az előbb még a blúzomat.

És végre megszabadított az egyetlen ruhadarabtól is, ami még fedett valamit remegő testemből. Önkéntelenül nyúltam övéhez, hogy kikapcsoljam, de annyira reszkettem az érintésétől, hogy nem sikerült. Fújtam egyet magamban, s nehezen, de eltolva Edward kezét fordítottam helyzetünkön. Készségesen hagyta, hogy a hátára nyomjam, majd fölé hajolva leszedhessem róla az övét, és azzal együtt a nadrágját.

Annyira tökéletes volt az elém táruló látvány, hogy muszáj volt többször is végigjáratnom szemeimet testén, hogy belevéshessem gyönge emberi memóriámba, ami eleve halva született ötlet volt. Akármennyire is emlékezni akartam minden porcikájára, amit megsimítottam tenyeremmel, olyannyira voltam tudatában annak, hogy ez lehetetlenség. Az elégedettség aztán elnyomta ezeket a gondolatokat, amint érzékelhettem Edward testi vágyának megnyilvánulását is.

- Bella – nyögte halkan, ahogy kezem egyre közelebb ért férfiasságához. Kezei ökölbe szorultak az ágyon. Most már nem futamodhatok meg. Ő sem tette, akkor én minek tenném? Nedvességtől bimbózó szirmaim, s a kínzóan lüktető érzés kívánták őt, azt, hogy érezhessem magamban. Egyik lábamat átvetettem másik oldalára, és elhelyezkedtem rajta lovagló ülésben. Belefúrtam kába tekintetemet Edwardéba, míg lassan, óvatosan magamba vezettem kemény férfiasságát. Egyszerre hagyta el ajkainkat a kéjes nyögés, miközben próbáltam fenntartani a szemkontaktust is. Olyan nehéz volt, amikor testem minden pontja csak is egyre összpontosult. A szorítás szinte már elviselhetetlen fájdalmat okozott, úgy éreztem, mintha szét akarna feszíteni belülről…

Lassan kezdtem mozogni, ösztönösen, gondolkodás nélkül tudta a testem, hogy mi kell neki. Izmaim megfeszültek, s minden figyelmemet annak szenteltem, hogy mikor fog elmúlni ez a fájdalom. Edward pár perc múltán – vagy kevesebb, nem tudom, nem érzékeltem az időt - ökölbe szorult kezeit kiegyenesítette, s combjaimat végigsimítva a melleimet kezdte kényeztetni. Egyre gyorsabban mozogtam, a hangosabbnál hangosabb sóhajok akaratlanul törtek ki rajtam, ahogy a fájdalom átalakult egy gyönyörű, mámorító érzéssé. Késztetésem, hogy még erősebben érezzem ezt, nagyobb volt Edward önuralmánál is. Egyszerűen képtelen voltam megálljt parancsolni magamnak, addig űztem, hajszoltam a kéjes élvezetet, mígnem sikoltozva értem el a csúcspontot, aminek hatására testem ívbe feszült, s ahonnan már csak a mélybe zuhanhattam vissza.

Pár mozdulattal később kedvesem is követett engem. Reszkettem egész testemben, amitől ernyedtem hanyatlottam Edward mellkasára. Együtt ziháltunk az érzések átélésétől, úgy éreztem, a levegőhiány fojtogatott. Éreztem a takaró lágy puhaságát, ahogy Edward rám terítette. Nem volt szükségem rá, csak a közelségére, ahogy hűtötte forróságtól izzadt testemet.

Mikor már megszűnt az oxigénhiányom, suttogva bírtam csak kinyögni azt, ami először eszembe jutott.

- Um… ez… csodás volt… – suttogtam, kezemmel megsimítva őt.

- Igen, az volt – értett egyet velem. – Nem fázol? – kérdezte aggódón.

- Ah… Egyáltalán nem – felnéztem rá, s könnyed puszit nyomtam jéghideg ajkaira. Edward válaszul halványan elmosolyodott, aminek egyáltalán nem értettem a miértjét. – Min mosolyogsz? – kérdeztem kíváncsiságom hajtásától még inkább fűtve.

- Csak… - tűnődött, hogy megmondja-e, vagy, hogy talán hogyan fogalmazzon. – Alice azt hiszem pont erre az alkalomra szánta azt a ruhadarabot. Igazam van? – vigyorodott el a mondat végére. A bűntudat hirtelen száguldott át rajtam, ahogy eszembe jutott Alice, és a neki tett ígéretem. Igen, az ajándékomat pont az első alkalomra kaptam tőle, amikor először együtt vagyok Edwarddal. De a körülmények nem adták meg nekem a lehetőséget, hogy eleget tegyek Alice-nek tett ígéretemnek.

- Úh, nos… igen. Azt hiszem – válaszoltam, s beharaptam alsó ajkamat. Úgy tudtam, Edward nem látta az ajándékomat. Bár mit hittem? Alice gondolataiból akármikor kiolvashatta… – Szerinted… úgy értem… Rájön, ha esetleg nem látta, hogy mi… - próbálkoztam leginkább magamat meggyőzni. Nem akartam Alice-t megbántani ezzel, s tudtam, hogy bizony ezzel pont azt tettem most.

- Biztos vagyok benne, hogy látta – morogta Edward.

- Nem baj. Most csak élvezni akarom, hogy a közelemben vagy… - mondtam aztán, eltéve az Alice problémát későbbre. Ha már akaratlanul, de magamra haragítottam, legalább élvezzem ki minden percét bűnös tettemnek. Utána úgyis számolnom kell cselekedetem következményeivel… Edward csókot hintett fejem búbjára, s finoman elkezdte simogatni a hajam. Nyugtató érzés áradt szét bennem, olyan volt, mintha semmilyen gondom nem lenne. Csak ő és én… Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elszenderedtem volna ölelő karjai közt.