Újdonságok



Sziasztok! Ha találtok valami hibát a sablonban, a bejegyzésekben, kérlek írjátok meg nekem akár kritikában, akár e-mailben, hogy kijavíthassam. Régebbi bejegyzésekben is! Összegeztem a történetek címkéit, amit oldalt megtaláltok. :)
Közvélemény kutatás az új történetről oldalt. :)
(2012.08.19.)

Banner

Generate your flash banner free online


A menthető bannerem oldalt kicsit lejjebb megtaláljátok. :)

2009. augusztus 30., vasárnap

4. fejezet - A meghívás

CSUPÁN ALIG TARTOTT fél percig, Alice szemei újra megteltek a vidámság csillogásával, hogy utána tekintetembe nézve összeráncolja homlokát.

- Ah - nyögtem ki nehezen, mire Bella kíváncsian nézett fel rám, Alice-szel együtt.

- Alice? - Jasper szerelme mellé lépett, hogy ránézhessen.

- Semmi gond, Jasper – hárította Alice, míg én a látomáson gondolkodtam. Ki lehetett a hatodik vámpír velük?

- De valamit láttál... - próbálkozott Bella.

- Nos, igen – felelt tétován, rám nézve.

- Ha jól láttam, hamarosan ideérnek – mondtam Alice-nek, mire ő bólintott. Tehát Bellát is megismerik most, amit nem igazán akartam még. Minél kevesebben tudnak róla, annál nagyobb biztonságban lenne.

- Kik? - kérdezte szinte egyszerre Bella és Jasper.

- A Denali klán – válaszolt Alice.

- Um... ez nekem nem sokat mond. - Bella kérdőn nézett szemeimbe.

- Semmi gond, Bella. Barátok, Carlisle régi barátai – feleltem magyarázatképp.

- És ők... Nos ők milyen vérrel táplálkoznak? - kérdezte csöndesen. Alice rámosolygott Bellára, s megelőzött a válasszal.

- Mint mi, Bella. Semmi okod a félelemre. - Ő csak bólintott. - Bella, gyere velem – karolta át karját Alice.

- Alice? - húztam fel szemöldököm.

- Tudod, rablás – vigyorgott. - És légy szíves, Edward próbálj meg nem figyelni a beszélgetésre – kacsintott. Hívd fel Carlisle-t – üzente, majd az emeletre vezető lépcsők felé húzta Bellát. Összemosolyogtam Jasperrel. Fogalmam sem volt, mit akarhat Alice Bellától, mert ügyelt rá, hogy még csak ne is gondoljon rá.

- Rendben, addig szólok Carlisle-nak. Mire Tanyaék megérkeznek, ő is itthon lesz – sóhajtottam, majd a telefonhoz sétáltam. A fülemhez emeltem a kagylót, s tárcsáztam a kórház számát. A vonal másik végén ismerős hang szólt bele.

- Igen? Forksi megyei kórház. - Angelica hangja kedvesen csengett.

- Jó Napot, Angelica – feleltem, hallottam, hogy Angelica lélegzete elakadt.

- E... Edward? - nyögte ki. - Miben segíthetek? - kérdezte nehezen ejtve a szavakat. A vonalon keresztül hallottam szíve gyorsulását.

Carlisle-lal szeretnék beszélni, ha lehetséges – kértem bársonyos hangon. Jasper vigyorogva támaszkodott a kanapénak.

- Természetesen. Azonnal üzenek Dr. Cullennek – hallottam, hogy Angelica rásimítja kezét a kagylóra, majd egy másik nővérnek odasúgja az üzenetet. - Pár perc, az irodájában van – szólt a kagylóba.

- Hálásan köszönöm. - Míg várakoztam Jasper mellé telepedtem a kanapéra.

- Már itt is van. Viszlát, Edward.

- Viszlát – köszöntem el tőle, aztán hallgattam, ahogy Carlisle átveszi a kagylót.

- Edward?

- Szia, Carlisle.

- Történt valami? - kérdezte azonnal. Ugyanis nem volt jellemző, hogy telefonon kerestük a kórházban.

- Mondhatjuk – feleltem, majd rögtön folytattam. - Alice-nek látomása volt. Tanyaék nem sokára ideérnek. Haza kellene jönnöd – mondtam el egy szuszra, ahogy az emberek szokták.

- Ó... - lepődött meg. - Értem, azonnal indulok. Kocsival kicsit lassabb... - halkította le hangját, s beszélt gyorsan, hogy az emberek ne hallják meg mellette.

- Rendben – vigyorogtam. - Szia! - Miután Carlisle is elköszönt tőlem, mindketten leraktuk a telefonkagylót. Fél percre rá már Alice és Bella is megjelent a lépcsőn, felénk tartottak. Hallottam kopogó lépteiket, s Bella szívének egyenletes dobbanását.

Eltávolodtam Jaspertől, s Belláékkal szemben megálltam. Alice azonnal Jasperhez libegett, míg Bella hozzám lépett. Furcsállottam arcának pirulását, mintha az előbbi beszélgetés Alice-szel ezt váltotta volna ki belőle. Kíváncsian fürkésztem Alice gondolatait, de ő megelőzött.

Ne kutakodj, Edward! Úgysem tudod meg – nyújtotta ki rám nyelvét, ahogy szemem sarkából rá sandítottam. Észrevehetetlenül – Bella számára -, elhúztam számat. Valahogy idegesített, hogy nem tudom. Hogy nem tudom kiolvasni a gondolataikból, miről volt szó.

- Akkor mesélnél nekem róluk? - Bella hangja halkabban csengett.

- Róluk? - kérdeztem vissza, még mindig Alice-en és Bellán gondolkodva.

- A Denalikról - felelt. Elmosolyodtam, majd a kanapé felé húztam. Bella jól nevelten leült, én mellé. Karomat a kanapé háttámlájára fektettem, félig Bella vállát átkarolva.

- Eleazar, Carmen és a három nővér már nagyon régóta együtt élnek. Olyan családot alkotnak, mint mi. Tanya, Kate és Irina édesanyját... - tétováztam, hogy megint felemlítsem-e a Volturit.

- Igen? - érdeklődött Bella észrevéve bizonytalanságom. Hallottam, hogy Jasper és Alice a konyhába mentek, hogy kettesben hagyjanak.

- Nos az anyjukat a Volturi ölte meg, mert megszegte az egyik szabályt – fejeztem be a mondatot.

- Melyiket? - csuklott el hangja.

- Gyermekeket változtatott át – feleltem csöndesen, Bella megborzongott.

- És nekik van valamilyen... különleges képességeik, mint neked vagy Alice-nek? - nézett hátra testvéreimre, de ők nem voltak már ott. Zavartan fordult vissza.

- Igen – bólintottam. - Eleazar ösztönösen érzi, ha valaki tehetséges, ha valaki rendkívüli képességekkel megáldott lény... - mondtam.

- Embereken is érzi? - kérdezte Bella. Megint csak rátapintott a lényegre.

- Igen, Bella. Ő régebben a Volturihoz tartozott. - Itt Bella elképedve bámult rám. - A Volturi összegyűjti az olyan embereket, vámpírokat, akik a későbbiekben hasznukra válhatnak. Az ilyen különleges képességű lényeket – válaszoltam. - És Eleazart ebben nagyon jól tudták érvényesíteni, amikor csatába indultak.

- Csatába? Úgy érted, hogy azok ellen, akik megszegték valamelyik szabályt? - Bella hangjából kiéreztem a kíváncsiság mellett az ijedtséget is. Tudtam, hogy rájött, de talán így volt a legjobb. Bólintottam válaszként. Bella elszakította pillantását enyémtől, s összeráncolva homlokát elgondolkozott a hallottakon, miközben én Carlisle autójának közelből jövő mély, dübörgő hangjára figyeltem.

- Um, a többieknek van képességük?

- Kate-nek igen. Egyféle kisebb elektromos ütést mér arra, aki hozzáér.

- Úh... - kerekedtek ki Bella szemei.

- Ne aggódj, soha nem használná ártatlanok ellen. - Bella aprót biccentett gondolataiba mélyedve.

- Gyakran... látogatnak meg a Denalik? - szólalt meg egyszer csak.

- Nem. Nem igazán – feleltem elgondolkodva, hogy vajon most miért is teszik tiszteletüket nálunk.

- Nem láttad Alice látomásában? - nézett rám.

- Csak annyit láttunk, hogy itt vagyunk mindannyian – fogalmaztam óvatosan -, és beszélgetünk. - Carlisle autójával most parkolt le a garázsban, léptei halkan kopogtak fekete cipőjétől, ahogy belépett a házba.

Esme jött le az emeletről, s egy mosolyt villantva felénk üdvözölte apámat. Hallottam, ahogy odasúgja neki Bella jelenlétét. Elképzeltem Carlisle mosolyát gondolatához, miszerint tudta vagy érezte, hogy kedvesem is velem van.

- Megérkezett Carlisle – mondtam Bellának, majd felálltam mellőle, ő belecsúsztatta tenyerét kezembe, s követett apámhoz.

- Bella. - Carlisle mosolyogva üdvözölte, majd felém fordult. - Mikor várható az érkezésük?

- Most már közel járhatnak, ugye Alice?

- Bármelyik pillanatban meghalhatjuk őket – válaszolt engem igazolva.

Rosalie és Emmett bújtak ki szobájukból, s tartottak a konyhába.

- Már jönnek – mondta Rose. Hallom őket. Jobban kezdtem figyelni, kizártam a közelemből áradó bódító illatot, s megpróbáltam csak is a kintről beszűrődő hangokra összpontosítani. Nesztelen léptekkel suhogtak Forks határában az erdő felől. Páfrányokat rezegtető szél söpört végig ott, ahol elhaladt a hat vámpír. Ha a farkasok megérzik a szagukat, akkor magyarázkodhatunk nekik, hogy még több vámpír jött a földjükre. Szerencsére Tanyáék akaratlanul is a mi határfelünkön haladtak, mintha csak megérzésből tudták volna, hogy arra menjenek. Szagnyomok nélkül. Persze gondolom, hogy azt követték, de az is keveredhetett a farkasokéval.

Ebben a pár másodpercben végigkövettem útjukat hallásom alapján, egészen a házig. Carlisle már az ajtóhoz is lépett, s mielőtt még Eleazar bekopoghatott volna, ő ajtót nyitott.

- Carlisle! Öreg barátom – csendült fel Eleazar hangja, hallottam, ahogy a két tenyér egymáshoz súrlódva kezet fog. A sok gondolat töménytelenül árasztotta el agyamat vendégeink felöl.

- Eleazar. Örülök, hogy látlak titeket, barátom. - Carlisle szélesre tárta a bejárati ajtót. - De gyertek beljebb, ne itt kint ácsorogjunk.

Lenéztem Bellára, aki feszülten beharapta alsó ajkát. Nyugtatólag megsimítottam arcát, mire halvány mosollyal válaszolt. Kizártam az összes gondolatot, s egyre figyeltem csak. Azonban nem kellett semmitől sem tartanom – elméletben -, az ismeretlen vámpír ugyanúgy tartotta magát életvitelünkhöz, mint Tanyaáék. Noha még csak most tért át erre a fajta táplálkozásra, épp ezért fogom Bellát mindvégig a közelemben tudni, s tőle a lehető legtávolabb. Gondolatain keresztül figyelni tudom őt, mikor lépi át önuralma határát, s akkor én is lépni fogok...

Így magam tarthattam kézben az irányítást. Ahogy olvastam fejében, megbizonyosodhattam afelől, hogy Bella vérének illata egyáltalán nem hat rá olyan intenzitással, mint én rám, s nem akarta megbántani Kate-t sem azzal, hogy a barátaira támad.

- Carlisle. - Carmen kedves hangja betöltötte a szobát. Esme egy kézmozdulattal intett, hogy fogadjuk vendégeinket. Mi maradtunk leghátul Bellával, s legmesszebb a bejárati ajtótól és a Denaliktól. - Drága, Esme! - Carmen azonnal anyámhoz lépett, s arccsókkal köszöntötték egymást.

- Edward? Hol van Edward? - hallottam meg Tanya hangját, amint türelmetlenül furakodott közelebb hozzánk. Aztán mielőtt még bárki megszólalhatott volna, vagy Carlisle becsukta volna az ajtót, a Denalik megmerevedtek az ismeretlen vámpírral együtt. A gondolathullámok, amik végigsöpörtek rajta, fintorba rándította arcomat egy pillanatra, s düh remegtette meg izmaimat.

- Carlisle... - Eleazar aggodalmasan fordult apám felé, orrán keresztül mély levegőt véve. - Egy ember is tartózkodik itt? - kérdezte felhúzva szemöldökét.

- Igen, Eleazar – csukta be Carlisle az ajtót.

- De... - akadt el Eleazar mondatában.

- Megmagyarázom, ha hagyod – kezdte Carlisle, én pedig előrébb léptem Bellával az oldalamon. Kezemet kihúztam övéből, is inkább dereka köré fontam, hogy érezze biztonságban van mellettem. Senki sem bánthatja, amíg én itt vagyok vele.

Eleazar, s vele együtt minden Denali pillantása Bellára és rám esett. Hallottam Rose önelégült gondolatait, miszerint ő tudta, hogy nem lesz ennek jó vége.

- Hagyd, Carlisle. Majd én – mondtam – végtére is nem apám dolga -, belenéztem Tanya kérdő tekintetébe, majd Eleazaréba. - Hadd mutassam be Bellát – tartottam egy kis szünetet, majd mély levegőt véve, kimondtam a legfontosabbat -, a szerelmem – ejtettem ki a meghökkentő szót. Kate és Irina összenéztek, mint akik nem hisznek füleiknek, Tanya kikerekedett szemekkel fürkészett engem. De tudta, hogy komolyan gondolom. Eleazar pedig igencsak meglepődve gondolkozott el határozottságomon, ami kicsendült hangomból.

Carmen száján apró mosoly bujkált és azonnal Esmére nézett...

- A szerelmed? - kérdezett vissza Eleazar. - Ezt... ezt hogy képzelted, Edward? - támadt nekem finoman, nem csak szóban. Ha ezt a Volturi megtudja...

- De nem fogja. Honnan tudná meg? - feleltem gondolatára fogaimon keresztül préselve ki a levegőt. Carlisle rögtön tudta, mire válaszoltam.

- Mindenről tudomást szereznek – válaszolt elfojtott dühvel Eleazar. - Természetesen nem az én dolgom, de tudod, mennyire jól ismerem őket – folytatta kicsit lenyugodva, apámra ügyelve.

- Tudom, Elezar – válaszoltam egyszerűen.

- Tisztában vagyunk a kockázattal – szólalt meg Carlisle is. Bella csöndesen, pirulva hallgatta a róla , s előtte folyó beszélgetést.

- Rendben, barátom. Remélem megéri – nézett egyenesen Bellára és rám.

- Akár az életem árán is – mondtam komolyan, Bella halkan felszisszent. Eleazar elmosolyodott, de gondolataiban bolondnak tartott még mindig, ahogy Rose is. Azonban Eleazar bolondnak, de kitartónak a szerelmemért. Egy apró különbség, ami lényegében rendkívüli. Tanya szomorúan lesütötte szemeit, s megsértetten, hogy próbálkozásai nálam sikertelennek bizonyultak, egy emberlánnyal ellentétben.

- Ahogy hallom, Bellának ez nem tetszik – mondta halvány mosollyal Eleazar.

- Persze, hogy nem – szólalt meg most először Bella. Hangja a helyzethez képest – hogy tizenhárom vámpírral van jelenleg egy légtérben -, határozott volt, noha éreztem, hogy egész testében megremegett. Mintha a hangjából kiűzte volna azt, visszaszorította volna testébe, hogy ne nézzék gyönge, ijedt embernek.

- Nem csak Edward lenne képes bármire a szerelméért – állapította meg Carmen mosolyogva, s közelebb lépett Bellához. - Carmen vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek, Bella – fogott kezet vele.

- Én is, Carmen – mosolygott vissza rá. A háttérben, Kate mellett meghúzódó magas, homokszín hajú vámpír csöndesen szemlélte az eseményeket, noha gondolatban nagyon is tetszett neki határozottságom, s gondosan ügyelt ara, hogy kiverje fejéből a házban terjengő illatot. - A férjem, Eleazar – kezdte a bemutatást Carmen -, és a családom tagjai Tanya, Kate és Irina – sorolta el a neveket Bellának, aki egy-egy biccentéssel mindenkit köszöntött.

- És szeretnénk bemutatni családunk legújabb tagját is – szólalt meg Eleazar, s a Kate mellett álló vámpírra mutatott.

- Garrettel egyik utazásunk során ismerkedtünk meg, s most már a családunk részese lett Kate oldalán – mosolygott a párra.

Carlisle Garrett felé biccentett. - Örvendek. Akkor most már talán nyugodtan beszélgethetnénk tovább a nappaliban kényelemesen – vetette fel Carlisle.

- Igen, barátom. Nagy hírrel jöttünk hozzátok – mosolygott Eleazar, s Carlisle vezetésével – gondosan ügyeltem, hogy Garrett és Kate mindvégig előttünk haladjanak -, mindegyikünk helyet foglalt a nappaliban, ki-ki egy fotelben, vagy a kanapén.

Leültem az egyik hatalmas fotelbe, s egy párnát rakva ölembe, lehúztam magamhoz Bellát is. Jelezve neki, mit is szeretnék. Nem tudott érdekelni az illem, csak a közelemben akartam érezni őt. Arca még jobban felhevült, de leereszkedett térdemre, bal karját nyakam köré fonta, s lesütve szemeit kerülte a többiek pillantását. Félmosollyal nyugtáztam zavarodottságát, s nem bírtam megállni, hogy ezt egy kicsivel még növeljem. Bal tenyeremet finoman rásimítottam térdére, s nyugalomba helyeztem. Még a béléses szoknyán keresztül is éreztem apró remegését, s forró bőrét, ami végigfutott testén.

Pillantásom a Denali klánra esett. Én már persze tudtam, ki az ismeretlen vámpír, aki Kate kezét fogta, s olyan szerelemmel nézett rá, mint én Bellára. Annyi mindenre gondolt azóta, hogy belépett, s annyira elnyomta magában a vér utáni vágyát, hogy még magam is meglepődtem. Még mindig nem bíztam benne - noha a Denalikkal élt -, épp ezért minden figyelmemet szinte az ő gondolataira fordítottam. De alaptalannak bizonyultak félelmeim, mert Garrett, amint úgy érezte, hogy a határ szélén egyensúlyozik, inkább leállította légcseréjét. Nem veszélyeztette Bella életét, s a barátságot, ami kialakult a Denalik és a Cullenok között.

Mikor mindenki megnyugodott, Eleazar újra belekezdett.

- Nagy eseményt szervezünk a következő hónapban és...

- És szeretnénk meghívni titeket, Carlisle az esküvőnkre – vette át a szót Kate mosolyogva. - Boldoggá tenne, ha eljönnétek. - Eleazar bőszen bólogatott.

- Köszönjük a meghívást, Kate – biccentett Carlisle, s önkéntelenül is megsimította Esme kézfejét. - Elfogadjuk – mondta.

- Én köszönöm, Carlisle. Természetesen Bellát is meghívnánk, de lesznek nomád vámpírok is, akik nem követik a mi életvitelünket – nézett Kate Bellára.

- Ó... Nagyon kedves vagy, Kate – pillantott rá Bella.

- Ugyan – legyintett. - Ez csak természetes, Bella. De nem akarom veszélyeztetni az életed, és Edward sem engedné meg, persze jogosan – magyarázkodott. Tanya úgy tett, mintha nem érdekelné Bella meghívása is, de gondolataiban nem erről árulkodott.

- Nos, Edward már bizonyára tudja, de én megkérdezném, ha szabad – kezdte Carlisle. - Merre fele utazgattatok, barátom? - mosolyogtam apám kíváncsiságán és megfogalmazásán. Eleazar felnevetett, azonban Kate magyarázta meg jövendőbelije számára ezt a mondatot.

- Garrett kedvesem, Edward rendkívül különleges - nyomatékosította mindkét szót Kate -, képességgel rendelkezik. Mindenki gondolatait hallja... - súgta neki rejtélyesen.

- Ó, ez igen nagyszerű – vigyorgott Garrett, hogy leplezze ijedségét, s szégyenét is. Egyenesen belenézett szemeimbe, most már tudta, hogy amióta csak belépett a házunkba, mindenről tudok, ami átfutott agyán. Elnézést, Edward – észrevétlenül biccentettem felé. Egy csöndes gesztus volt csupán kettőnk közt.

- Nos, nem teljesen mondott igazat. Bocsáss meg, Kate – néztem rá - terelve egy kicsit -, ugyanis felvonta szemöldökét. - Bella gondolatait egyáltalán nem hallom. - Az említett beharapta alsó ajkát.

- Valóban? - Eleazar kapott a szón. Bólintottam, Bella elpirult. - Érdekes... - motyogta magának, Bellát nézve.

- Eleazar érzel valamit Bella hm... Fogalmazzunk így képességéről? Hogy hárítani tudja? - kérdeztem érdeklődően. Hisz ha ő nem tudja ezt megállapítani, akkor senki sem.

- Nos... - Eleazar felkelt Carmen mellől, s közelebb jött hozzánk. Bella felnézett rá, míg ő nagyon összepontosított. - Nem tudom pontosan meghatározni. Úgy érzem, mintha egy burok lenne körülötte, ami nem hagyja, hogy bejusson rajta akármi is... - ráncolta össze homlokát Eleazar. - Nem is burok. Inkább pajzsnak szoktuk hívni. Rendkívüli – suttogta. - Soha nem hallottad őt? - nézett rám Eleazar elcsodálkozva. Bella szintén kérdő tekintettel pillantott rám.

- Nem.

- Pedig még csak ember – tért vissza Carmen mellé Eleazar, elgondolkodva.

Ellenállna még nekem is? - Kate hirtelen kérdezte meg Eleazart. Halkan felmordultam annak az eshetőségére, hogy akárki is bántsa Bellát. Ő nyugtatólag megsimította térdén pihentetett kezemet.

Bocsáss meg, Edward – sütötte le szemeit Kate bűnbánóan.

Nem tudom – válaszolt Eleazar figyelmen kívül hagyja morgásomat. - Akár még az is lehet, hogy igen. - Bella mocorogni kezdett ölemben. - Ha azt is hárítaná... - motyogta Eleazar befejezetlenül, lógva hagyva a mondatot, elültetve így azt a bizonyos bogarat a jelenlévők füleiben. Mindenkit kíváncsivá tett, de úgy hittem, leginkább Bellát.

- Kate... - szólalt meg Bella, de illetlenül közbevágtam.

- Nem próbáljuk ki, Bella – morogtam kitalálva, s megelőzve gondolatát.

- Azt hiszem eldönthetem, mit teszek saját magammal. Kibírok egy áramütést – súgta hevesen, válaszként én csak összeszorítottam fogaimat. - Kate, kérlek – fordult Tanya testvére felé.

Összeszorítottam fogaimat, hogy elfojtsam indulatomat. Nem is az idegesített, vagy dühített, hogy a családom és a Denalik előtt mondott nekem ellent, hanem, hogy ő maga keresi a veszélyt, a bajt... Ami amúgy sem szokta őt elkerülni...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Juj, ez is nagyon tetszett! :D Szimpatikus a Denali klán. :D Szerintem a fejezet alapján sikerült könyvhűvé tenni őket. Na jó, ezt most hülyén fogalmaztam, de úgyis biztos érted, hogy mit akarok mondani. :D
Üdv.: ewoO

Freeb írta...

Akkor jó, mondjuk Tanyával nem volt könnyű dolgom. Nem áll olyan közel a karaktere hozzám... :) Persze, hogy értem, és egyáltaláb nem lett hülyén megfogalmazva. ;))) Sziia!

Megjegyzés küldése

 

blogger templates | Make Money Online